MONTENEGRO - LOVCEN / SKADAR

Két helyet látogattunk még meg, melyek tematikailag nem illenek össze az előző fejezetekkel, így egy külön cikkbe írtam őket. Az első a Lovcen mauzóleum, a második a Skadar-tó. 

LOVCEN MAUZÓLEUM

A Lovcen hegység a Kotori-öböl közvetlen közelében fekszik. Legmagasabb pontja az 1 749 m magas Štirovnik, mely katonai terület. 1952 óta nemzeti park, területe 62 km2. Itt található Montenegro legjelentősebb műemléke a Njegoš mauzóleum (ismertebb nevén Lovcen mauzóleum), az 1 657 m magas Jezerski vrch tetején. A mauzóleum II. Petar Petrovič-Njegoš herceg-püspök nyughelye, aki az ország legfontosabb és legkedveltebb politikai, vallási és kulturális vezetője volt, ezenkívül költő és filozófus is. Njegoš 1845-ben egy kis kápolnát építtetett a Jezerski csúcson, elődje (és nagybátyja) I. Petar Petrovič-Njegoš szent tiszteletére. Kívánsága az volt hogy halála után itt temessék el őt. 1851-ben halt meg mindössze 37 évesen, először a Cetinje-i kolostorban helyezték örök nyugalomra, majd 1855-ben helyezték át a testét a kápolnába. Az I. világháború alatt Montenegrót elfoglalta az Osztrák-Magyar Monarchia, akik egy emlékművet akartak a hegyen építeni, így Njegos testét visszahelyeztették Cetinjébe. A kápolna a háborúban súlyosan megrongálódott, majd 1925-ben felújították és újra eltemették itt Njegost. A jugoszláv kommunisták a kápolnát a ma látható mauzóleumra cserélték 1971-ben.  

A mauzóleum 2 oldalról közelíthető meg, Cetinjétől és Kotor irányából. Mi előtte Kotorban voltunk, és összekötöttük a Kotor szerpentinekkel. Njeguši faluban álltunk meg ebédelni (mondjuk már délután volt), innen kb. 15 km (20 perc) az út a mauzóleumig. Cetinjéből 21 km. A falutól jó minőségű út vezet, széles kétsávos. A mauzóleumba vezető út bejáratánál volt egy rámpa ami ki volt nyitva és egy tábla, amin az állt hogy csak 18 óráig lehet bemenni, 18-tól reggel 9-ig tilos behajtani. Volt ott egy szuvenírbódé, megkérdeztem a hölgyet, azt mondta ez csak télen érvényes, nyugodtan mehetünk amíg világos van. Innentől már szűkebb volt az út, de ugyanolyan jó minőségű, és kevés volt az autó. Szép őszi táj volt, narancssárgás fák, sziklák, kilátások.. de itt se lehetett sok helyen megállni, és nagyon hideg is volt kint.

A mauzóleum előtti utcán lehet parkolni, más parkoló nincs, csak az utcán. Az utca végén volt egy körforgalom szerűség egy kis kávézóval, ott meg lehet fordulni. Onnantól pár lépcső ment fel a bejáratig, ott kell jegyet venni - 5 euro a belépő. Elvileg a Lovcen nemzeti parkba is 2 euro belépőt kéne fizetni, de ugyanúgy ahogy a Durmitornál, itt sem találkoztunk vele sehol, úgyhogy nem kellett fizetnünk. A bejárattól 461 lépcsőfok vezet fel a mauzóleumhoz, nagyrészt egy hegyoldalba vájt alagúton keresztül. A mauzóleum 6-ig van nyitva, így kb. csak 40 percünk volt, mert 5 után értünk oda. A mászás elég fárasztó volt, főleg ha siet az ember, de legalább nem volt olyan hideg az alagútban, és nem lehetett érezni az erős szelet. Egyébként nem mi voltunk az utolsók, még utánunk is jöttek emberek, úgyhogy nem is kellett volna annyira sietni. 

Maga a mauzóleum egy kápolnából és a kriptából áll. A kápolna bejáratánál 2 fekete márványból készült kariatídát - tradicionális montenegrói öltözetű nőalakot láthatunk. A kápolna belsejét zöld márvány és aranyozott mozaik díszíti. A közepén található Njegos gránit szobra egy sassal a feje felett. 

A mauzóleum mögött egy 360 fokos körkilátót találunk, ahonnan fél Montenegró belátható. Gyönyörű a kilátás, bár inkább csak a hegyek tetejét lehet látni. Szép színek voltak naplemente előtt, de kegyetlen erős szél és hideg volt! Úgyhogy nem is időztünk sokat, igazából sikerült még 6 előtt visszaérnünk. Nekünk idegeneknek nem sokat jelent a nemzeti hős mauzóleuma, de kötelező montenegrói látnivaló már csak az elhelyezkedése miatt is.  

Visszafelé másik úton jöttünk, a mauzóleumtól Njegošig, onnan Cetinje felé. Ez az út nem annyira vészes, kevés a szerpentin.

SKADAR LAKE  

Az egyetlen ami még kimaradt a programunk ból, és mindenképp meg szerettem volna nézni, az a Skadar tó volt. Eredetileg érkezésünk napjára terveztem, de akkor szakadt az eső, így maradt az indulásunk napjára. Volt néhány szabad óránk a repülő indulásáig, így reggel összepakoltunk, elhagytuk a szállást, és elindultunk a tóhoz. 

A Skadar-tó, magyarul Skhodrai-tó (de nekem a Skadar jobban tetszik 😀) a Balkán legnagyobb tava, Albánia és Montenegro határán fekszik. Nevét az albániai Shkodra városról kapta. Területe változó.. 368 és 450 km2 között van, a nyári és téli időszaktól függően. Nagyobb része, kb. 60 százaléka Montenegróhoz, 40 százaléka Albániához tartozik. Átlagos mélysége 5-9 m, de a legmélyebb pontjain eléri a 40 méteres mélységet is. A tó északi része tagolt, nagyrészt nádas és vizinövény szőnyegek borítják a felszínét. Több szigetet is találunk itt, rajtuk néhány régi kolostort. Jelentős a Skadar tó állatvilága.. halállománya és madárvilága, itt él Európa utolsó pelikánkolóniája is. A montenegrói részt 1983-ban nemzeti parkká nyilvánították. A tavat halászatra, vizi sportokra használják, de van néhány strandja is. A sok benne eredő forrásnak köszönhetően egész évben tiszta a vize. 

Legnépszerűbbek talán a hajókirándulások, csónakázások... szervezett túrán is részt vehetünk, de magunk is bérelhetünk csónakot. Nézegettem őket én is, érdekes lehet a tavirózsákkal "teleszórt" felületű tavon csónakázni.. Találtam is elérhetőséget egy pasira aki Rijeka Crnojevica-ból indít hajókat, és elég jó véleményeket olvastam róla. Írtam neki, de azt mondta hogy már nem csinál kirándulásokat, mert ilyenkor már nem virágoznak a tavirózsák és így nincs mit mutatnia a turistáknak. Ehhez képest lent a faluban még kínálgattak hajókirándulásokat. 

RIJEKA CRNOJEVICA

Első megállónk a pici Rijeka Crnojevica falu volt, mely Budvától kb. egy óra. Érdekes módon felkúsztunk a hegyekbe, amit nem értettem.. hisz a tóhoz mentünk ami teljesen lent van, közben pedig magasan voltunk. Először fenyőerdők voltak, majd utána jöttünk fokozatosan lefelé... Rijeka Crnojevica még nem a Skadar tó partján fekszik, hanem az azonos nevű Crnojevica folyó partján. A mindössze 13 km hosszú folyó néhány kilométerre a falu előtt ered, és belefolyik a tóba. A folyó és a falu is a Crnojevic montenegrói nemesi családról kapta a nevét, illetve konkrétan Ivan Crnojevicről, aki a 15. században a környéken alapította meg Montenegro fővárosát. Rijeka a múltban fontos kikötő és kereskedelmi központ volt. Ma már azonban csak egy 175 lakosú álmos falucska, ami úgy tűnt októberben már a téli álmát alussza. Van egy parti sétánya, ahol néhány étterem található, de most már semmi sem működött. Egy étterem volt nyitva.. talán.. de ott is csak a tulajdonosok ültek, ők kináltak hajókirándulásokat, és egy kis szuveníres bódét is üzemeltettek. A faluban van néhány eredeti, 17.-18. századi kőház, de az épületek többsége 19. századi. Szimbóluma a kőhíd, melyet Danilo Petrovič-Njegoš herceg építtetett 1853-ban. Kis festői, a híd is szép, de igazából semmi érdekes. Bár nyáron talán más lehet, amikor van itt élet. Parkolni közvetlenül az út mellett lehetett, ami feljebb van a folyópartnál, ide lépcsőn kellett lesétálni.

Következő megállónk a PAVLOVA STRANA kilátó volt, mely mindössze 3,5 km-re van a Rijekától. Itt készülnek a legismertebb képek a Skadar- tóról, melyek a Rijeka Crnojevica folyó meanderjét ábárzolják. Útközben is volt 1-2 kilátó, a Pavlova stranánál pedig 2 hely van ahol meg lehet állni. Az egyik egy nagyobb parkolóhely, buszok is álltak itt, és van itt egy korlátos kilátó, de talán nem innen van a legjobb kilátás, hanem az előtte lévő kisebb parkolóból. Nem volt olyan impresszív mint a fotókon... elég kevés volt a víz a folyóban, és sajnos még a nap is szembe sütött, így nem is lettek olyan jók a fotók. Meg lehet nézni a kilátót, de szintén semmi extra. Később még szebb kilátások voltak, de sajnos nem lehetett sehol megállni az úton.

KARUČ

Utolsó megállónk Karuč halászfalucska volt, ami nagyon festőinek nézett ki a fotókon, ezért is akartam megnézni. Ehhez képest abszolút semmi és senki nem volt itt, totál elhagyatott... Egyetlen étterem volt a parton (nem tudom nyitva volt e) ahol egy bácsi ült és keresztrejtvényezett... Fentről az útról még szép a falucska, de lent csupa mocsár, elhagyatott, romos házak, tönkrement, szétesett csónakok, minden zárva.. nekem teljesen egy szellemvárosnak tűnt. Az interneten azt olvastam hogy a 19. század közepéig Karuč csak szezonálisan volt lakott, halászok szálltak itt meg és hagyták itt a felszerelésüket, és csak onnantól kezdve volt állandó lakossága. Úgy tűnt most is csak nyáron laknak itt, vagy még akkor se.. mert néhány házban aligha tudtam volna elképzelni hogy bárki is lakjon. Viszont a neten több szállást is kínálnak Karučban.. úgyhogy nem tudom.. ki jönne ide az Isten háta mögé lakni 😅. Még kilátás se volt abszolút semmilyen.. Láttunk amúgy egy házromot a dombon, kicsit ilyen várrom kinézete volt.. erről kiderült hogy a Lovcennél már említett I. Szent Petar háza volt. A Karučba vezető út egyébként nagyon szűk, egysávos, de nem nagyon jöttek autók. Már fentről látszott hogy itt se lesz semmi érdekes, de azért lementünk hátha, de nagy csalódás volt..

Nos szerintem az egész Skadar-tó gyenge, simán ki lehet hagyni... Mondjuk a csónakázás érdekes lehet ha valaki nyáron jár itt, de így ez volt az a hely ami a legkevésbé tetszett Montenegróban. 

Innen már elindultunk a reptérre, megálltunk még enni valamit és kávézni Podgoricában. A gépünk 16:35-kor indult vissza Bécsbe. 

További képek Montenegroról:
https://link.shutterfly.com/rDYVTO5XYub