2. NAP - KŐPATAKI-TÓ (Skalnaté pleso)
Leginkább azért mentünk a Tátrába hogy lássak egy kis havat karácsony előtt. Tisztában voltam vele hogy annak elég kicsi az esélye, hogy lent a falvakban is legyen hó, de itt legalább van lehetőség arra hogy feljebb menjünk a hegyre, ahol majdnem biztos hogy találunk (legalább egy kevés) havat. A Tátrában a legmagasabb hely, ahova egyszerűen fel lehet jutni a Kőpataki-tó. Megörültem, amikor rájöttünk hogy a kijárási tilalom ellenére is működnek a felvonók. Eldöntöttük hogy ide mindenképpen felmegyünk, és a vasárnap tűnt rá az ideális napnak. Egész napunk volt rá, és reggel megnéztem a webkamerán, ragyogón sütött fent a nap.
Tátralomnicon (Tatranská Lominica) jó téli idő fogadott, köd és zúzmarás fák. A parkolóban az úton úgy látszódott hogy egy kis hó is esett. Nem igazán igazodtunk ki a parkolón, mert egyes szinteken rampák is voltak, de úgy tűnt hogy most az egész parkoló ingyenes volt. Rengeteg autó volt már amikor megérkeztünk olyan fél 11 felé. Reggel soha nem siettünk, mi készítettük a reggelinket, ez tovább tartott, de nem is akartunk addig elindulni amíg köd volt, és fagyosak voltak az utak. Egyébként is csak ezt az egy programot terveztük aznapra, így ráértünk. Jegyet a felvonóra kétféleképpen vehetünk - online a gopass oldalon, vagy a helyszínen. Online 23 € a retúr jegy, a helyszínen 26, plusz jegyenként 2 € zálogot kell fizetni a chip kártyára, amit visszaérkezéskor visszaad az automata. Mi a helyszínen vettük meg a jegyeket. Rögtön a parkoló mellett van a pénztár, a felvonók állomása mögötte van, először a nyitott libegő, utána a kabinos felvonó. A pénztárnál a hölgy megkérdezte hogy van e negatív tesztünk, de sehol senkinek nem kellett bemutatni.
Két felvonóval lehet felmenni a Kőpataki-tóhoz, az első, a régebbi kabin a Start középállomásig megy, ott át kell szállni egy másik kabinba, ez újabb, 2013-ban helyezték üzembe. Illetve lentről közlekedik még a nyitott libegő is, de úgy tűnt ez csak a síelőknek van. Kétszer voltam már nyáron a Kőpataki-tónál, 2011-ben és 2013-ban. Első alkalommal a nyitott libegő járt Tátralomnicból a startra, onnan pedig a most is használt régebbi kabin ment fel a tóhoz. Akkor ültem életemben először felvonón 😊. 2013-ban pedig ugyanaz a kabin ment végig lentről egész a Kőpataki-tóhoz. Az új felvonó pont az év decemberétől működik. Azóta teljesen átcsinálták az egész rendszert.
Lent megint hatalmas köd volt, a felvonóban csak a melletünk futó libegőt és az alattunk lévő zúzmarás fákat láttuk. Gyönyörű téli világ volt, ami egyszercsak véget ért ahogy kiértünk a felhőtengerből, ott hirtelen ősz lett. A hegyoldalon csak ott volt hó ahol síeltek.
Fent a tónál pedig páratlan élményben volt részük. A kilátás az alattunk elterülő köd/felhő tengerre, a másik oldalon pedig a Lomnici-csúcsra, minden ragyogó napsütésben, és havas tájban. Nem volt túl sok hó, de a talaj havas volt mindenütt. Kicsit féltem hogy nem lesz itt se hó, mert az utolsó napokban a webkamera csupasz hegyoldalakat mutatott.
A Kőpataki-tó az azonos nevű Kőpataki.völgyben terül el, 1754 m magasan. A tó sajnos megszűnőben van, egyre kevesebb a vize, területe kb. 1,23 ha, mélysége 2 m. Neve véletlenszerűen keletkezett, ugyanis az eredeti német Steinbock-ot (Zerge-tó) valaki Steinbachnak olvasta ami kőpatakot jelent. Így lett belőle Kőpataki-völgy. Több épületet is találunk itt... a legnagyobb a felvonó régi épülete, ebben volt régen a Hotel Encián is. A Lomnici-csúcsra tartó felvonó állomása még mindig itt van, a korábbi tátralomnici kabin végállomása egyik melléképületében volt, az új felvonónak a másik oldalon építettek egy külön szerkezetet. Az épület földszintjén most önkiszolgáló étterem és kávézó van, az emeletén pedig egy elegáns étterem (ami sajnos most zárva volt). Az önkiszolgáló rész működött, de fogyasztani csak kint állva lehetett. Más információt nem találtam hogy működik e még valami az épületben, elég réginek néz ki szegény. A mosdókat is lehetett használni az emeleten (szép, elegánsak és ingyenesek).
A felvonótól kicsit lejjebb találjuk a Kőpataki menedékházat (Skalnatá chata), mely kb. 5 perces sétával érhető el lépcsőkön lefelé. Na nekünk ez kb. 20 perc volt a hóban és jégen csuszkorálva 😂. Viszont nagyon megérte, mert volt itt pár párnazsák amire le lehetett ülni. Vettünk egy forró csokit és napoztunk egy kicsit a páratlan kilátásban (vagyis láthatatlanságban) gyönyörködve. Megfizethetetlen élmény volt 😍.
Egész napot itt töltöttük, sétálgattunk, fotóztunk, élveztük a napsütést, a havat és a friss levegőt. Elsétáltunk a másik oldalon lévő csillagászati és metorológiai obszervatóriumhoz is (1943-ban építették). Mást olyan nagyon amúgy nem lehet itt csinálni ha nem síel az ember. Egyébként itt található Szlovákia legmagasabban fekvő és leghosszabb sípályája, mely 2190 m magasban kezdődik a Lomnici-nyeregben. Megittunk még egy kávét, és fél 3 körül elindultunk lefelé, mert fent már minden árnyékban volt, és a levegő is kezdett lehűlni. Épp kezdte a nap szépen megvilágítani a ködfelhőt, örültem hogy a felvonóból lefotózhatom, de arra nem gondoltam hogy lefelé a másik oldalon megy a felvonó és a kinyitható ablakok is csak azon a felén voltak. Nagyon csalódott voltam, szerettem volna naplementében is lefotózni az inverziót 😟. Lent a bűfében vettünk ebédet, és elindultunk haza.
3. NAP - TARAJKA (Hrebienok)
Utolsó napunkra maradt a Tarajka és a Rainer kunyhó. Mivel nem kellett sietnünk a szállásunkról, maradhattunk amíg akartunk, így nem volt gond. Este és reggel összepakoltunk mindent, hogy délután amikor visszajövünk a túráról már csak berakjuk a csomagokat az autóba és indulhatunk haza. Igen ám, csak vasárnap este eszébe jutott a páromnak hogy a covid-tesztünk hétfőn már nem érvényes! Utólag pedig rájöttem hogy igazából már vasárnap se volt érvényes, mert hiába csináltattuk csütörtök délután és 72 óráig érvényes, de az antigénes gyorsteszten nincs időpont (csak nap, de óra nincs), így már az egész csütörtök is beleszámítódott a 3 napba, ami szombaton járt le. Még jó hogy Tátralomnicon nem kérték, mert vagy elfogadták volna vagy nem. De nem akartunk kockáztatni, és használni akartuk a siklót a Tarajkára, ezért nekiálltunk keresgélni hol csinálnak gyorstesztet a környéken. Amikor bevezették a kötelező tesztet a síközpontokban, azt igérték a Tátrában lesz 3 mintavételi pont, de ezek hétfőn még nem működtek, így csak Poprád maradt. Ott volt 5-6 mintavételi pont is. Megnéztük az elsőt, ott kb. 100-an álltak sorban, a második már nem volt olyan vészes, de így is valamivel több mint egy óra volt az eredménnyel együtt. Ehhez még hozzájön az út Poprádra és vissza, nem beszélve arról hogy megfagytam a nyirkos időben kint állni egy órát, de sajnos nem volt más választásunk.
Ez volt az első nap amikor a lakóhelyünkön nem volt köd és tiszta volt a kilátás, de Ótátrafüreden (Starý Smokovec) most is köd volt és zúzmarás fák. Ótátrafüreden több helyen is le lehet parkolni (mindegyik fizetős), többen a busz- és a vasútállomást ajánlották. Most azonban találtunk helyet közvetlenül a siklóvasút lábánál is. Ezúttal előre megvettük a jegyeket a
www.gopass.sk, ahol először regisztrálni kellett. A helyszínen 12 euróba kerül a retúr jegy a siklóra, online csak 9 €, de plusz 2 eurót kellt még fizetnünk a gopass kártyára személyenként, amit megkaptunk a pénztárnál, és az automatában kellett feltölteni rá a jegyet. Kicsit bonyolult 😁, de megéri, mert különböző kedvezmények vannak rá, és pontokat is lehet vele gyűjteni. Persze leginkább a síelőknek érdemes kiváltani.
A sikló fél óránként jár, az épületbe csak 5 perccel indulás előtt engedtek be. Benéztünk addig a mellette lévő szuvenírboltba. Itt ért az első meglepetés... a csaj kijelentette hogy csak kávét vagy vizet adhat el nekünk, semmi mást, mert hoztak nálunk egy ilyen törvényt hogy az összes boltnak be kell zárnia a kijárási tilalom alatt ami nem élelmiszer vagy drogéria, a vegyes boltokban pedig tilos eladni másféle árut. Ez a hegyekben nem nagyon érdekelte az embereket, de itt a csaj azt mondta hogy járnak ellenőrizni... Bár én úgy tudtam hogy síeléssel kapcsolatos dolgokat is árusíthatnak, aztán ki tudja... A siklónál bizony be kellett mutatnunk a negatív tesztünket... meg is lepődött a bácsi hogy még "friss" a teszt... hogy ilyet még nem látott 😂. Végül csak mi ketten mentünk felfelé a siklóban a mozdonyvezetővel. Az út nem egész 10 perc, szép zúzmarás és havas tájon haladtunk keresztül.
A Tarajka eredetileg azért volt uticél, mert itt található Szlovákia egyik legnagyobb téli attrakciója, a jégtemplom. A covid ellenére idén novemberben is megnyitották, már nyolcadik alkalommal. A mostani alkotás a szentpétervári Krisztus Feltámadása templomot mutatja be. Sajnos azonban a kijárási tilalomkor, december 19-én ezt is bezárták határoztlan időre, így erről sajnos lemaradtunk. Nem tudtunk róla, csak előző nap olvastam, de ha tudjuk akkor se fért volna bele minden a péntekbe. Nagyon sajnálom, mert sose láttam még, és régóta vonzott már. De talán még lesz lehetőségünk az idén megnézni, normál esetben egész tavaszig nyitva tart. A másik ok amiért a Tarajkára irányultunk, és amiért a Rainer kunyhót is célba vettük, az egy híres rókalány, Eliska 😊. Eliska talán a Tátra leghíresebb állatkája már évek óta, a mostani már a 3. generáció. Az első odaszokott a menedékházakhoz és a turistákhoz akik etették, aztán odaszoktatta a lányát is, majd pedig a lánya is az ő lányát. Mivel nem vagyok Tátrajáró, nem ismertem, mostanában jelentkeztem csak be néhány facebook csoportba, ahol egyre több fotót raktak fel róla az emberek 😊. Általában a Tarajka és a Rainer kunyhó körül mozog, de szélesebb körben is megtalálható. Sajnos nekünk nem sikerült látnunk... talán az időjárás nem volt neki kedvező. 😔
Meglepetésünkre Tarajkán is köd volt, pedig reggel a webkamerán még sütött a nap. Mondjuk én nem bántam a télies időjárást, köd, zúzmara és egy kis hó kisérte végig az utunkat. Persze kilátás azért lehetett volna picit több. A Rainer kunyhó 15-30 perces sétával érhető el Tarajkáról, attól függően melyik útvonalat választjuk. Van egy nagyon egyszerű egyenes út, ez a rövidebb, a másik pedig kövek között vezet néha kicsit felfelé, néha lefelé. Mi ez utóbbit választottuk odafelé. Egyébként mindkettő a Tarajkán lévő étteremtől indul, a hosszabb az első elágazás jobbra, a rövidebb az épület háta mögött kezdődik. Mi kb. háromnegyed óra alatt értünk oda, itt majdnem végig havas volt az út, kisebb szakaszokon jég is volt. Ez az ösvény a Bilík-menedékház mellett halad el, melyet pár perces sétányira találunk a Tarajkától, majd a Tarpataki-vízesések mellett, melyből több is van. Sajnos a köd miatt alig láttuk őket, csak hallottuk a víz susogását.
Az 1301 m magasan lévő Rainer kunyhó a legrégibb és a legkisebb menedékház a Tátrában, 1865-ben építtette Rainer György János vállalkozó. Egy kis kőépületről van szó, mely sokáig a mellette lévő, ma már nem létező Zerge szálló raktáraként szolgált. 1998-ban újították fel. Szállást nem kínál, csak büfé van benne és egy kis kiállítás mely a tátrai hegymászás történetét és a tátrai teherhordókat mutatja be. Peter Petras kunyhógondozó télen egy betlehemet szokott itt kifaragni a hóból, de az idén úgy látszik nem volt még elég hó. A Rainer kunyhó nyitva volt normális üzemmódban, be lehetett menni, és kint a padokon is ültek emberek. Visszafelé a rövidebb úton jöttünk, szép zuzmarásak voltak a fák és hókristályok voltak a növényeken és a köveken is.
Visszafelé még körbenéztünk Tarajkán, de nem volt ott semmi, csak egy étkező, egy szuveníres és a bezárt jégtemplom. Vicces volt, mert visszafelé is egyedül mentünk a siklóval. Akartunk valamit ennni, de fent a Tarajkán nem volt semmi érdekes, így gondoltunk megnézzük lent, de a siklóvasút állomásánál nem volt semmi. Így elkezdtünk éttermet keresgélni Ótátrafüreden. Sokat nem láttunk a városból, most is köd volt, de nagyon tetszett a hangulata, kicsit Ausztriára emlékeztetett. Meglepetésünkre találtunk egy olyan éttermet ahova be lehetett menni enni! Nem igazán értettük... hisz tilos volt... A pincérnő le akart minket ültetni, de mondtuk hogy inkább elvinnénk az ételt. Egy bácsi és egy pár ültek bent, olyan helyen ami kintről nem nagyon látszódott. Elég drága étterem volt, de legalább végre jó minőségű, finom ebédet ettünk. Visszamentünk a szállásunkra, gyorsan megettük a kaját, bepakoltunk az autóba és elindultunk haza.
További képek a Magas-Tátráról:
