ALLGAU - NEUSCHWANSTEIN

NEUSCHWANSTEIN A Neuschwanstein kastély gyerekkori álmom volt, volt egy puzzlem, amin az szerepelt (szerintem nem vagyok egyedül). Eddig valahogy nem jött ki a lépés hogy megnézzem, meg igazából nem is vonzanak a turistás helyek. De amint Füssen szóba jött, mondom akkor láthatom a Neuschwanstein-t is... Azzal tisztában voltam, hogy magát a kastélyt nem nézzük meg - egyrészt a jegyek már hetekkel előre ki vannak árusítva, másrészt nem is télen szeretném megnézni. De kívülről azért mindenképpen látni akartam, ha már ott voltunk. 

KAPRUN / SIGMUND-THUN KLAMM

 3. NAP

Erre a napra nem jósoltak túl jó időt, így egy kevésbé érdekes és nem túl messzi programot akartunk aznapra betervezni. A választás a Sigmund-Thun szurdokra esett. A képeken azt láttam hogy esőkabátban mászkálnak ott az emberek, így gondoltam mindegy hogy a vízesésektől leszünk vizesek vagy az esőtől.  Reggel elég sokáig esett az eső, így csak később indultunk el a szállásról. Útközben megnéztük a Kapruni múzeumot, de ismét eleredt az eső így visszamentünk még a panziónkba. Délután fél 2-kor indultunk csak útnak, akkor már kezdett kitisztulni. 

KAPRUN

Kaprun 3000 lakosú település Salzburg tartományában. Zell am See-vel együtt Ausztria egyik legfontosabb turistaközpontját alkotják, főleg télen, híres síközpontok. A falu a Salzach folyó völgyében terül el, a Magas Tauern északi peremén, egy része a nemzeti parkhoz tartozik. Kapruntól délre több híres csúcs is emelkedik, mint például a Kitzsteinhorn vagy a Grosses Wiesbachhorn. A falun keresztül folyik a sebes folyású Kapruner Ache patak, mely a Salzach-ba ömlik.
Kaprun eredetileg bányászfalu volt, már a kelta időkben is lakott volt. Az első írásos feljegyzés 931-ből származik. Leginkább a 20. században indult fejlődésnek a turizmus kapcsán. 1965-ben nyitották meg a felvonót a Kitzsteinhorn gleccserhez, így ez lett Ausztria első gleccser síterepe.





Kaprunnak inkább falu jellege van, sokkal nyugodtabb mint a nyüzsgő Zell am See. Túl sok nevezetessége sincs, inkább csak panziókat és hoteleket találunk az egész településen. Pici központjában található a a plébániatemplom a temetővel. Nagyon szép innen a kilátás. 







A templom mellett van a Kaprun museum (Belépő 4,50 €; Kaprun kártyával ingyenes), mely Kaprun történetét mutatja be. Szerintem semmi extra, csak azért néztük meg mert rossz idő volt épp.




Kaprun másik múzeuma a Vötters Oldtimer museum (Belépő 9,90 €; Kaprun kártyával ingyenes), mely régi járműveket mutat be - autókat, gőzmozdonyt, sőt még a bécsi óriáskerék régi kabinját is. Ez jobban érdekelt volna, de sajnos nem maradt rá időnk.




Kaprun fő nevezetessége a Kapruni vár, melyet a 12. században építtettek a Falkenstein-i grófok. A 20. században újították fel, ma főleg különböző rendezvények helyszíneként szolgál. Jelenleg (azt hiszem a corona miatt) csak hétfőn és szerdán látogatható 16 és 17 óra között, a belépő 8 €. A vár mellett található a pici Szent Jakab templom is.
















Egyébként minden megtalálható Kaprunban, amire az embernek szüksége van.. a központban van pár étterem (inkább panziók részei), kávézó, néhány bolt, szupermarket (Adeg a központban, Spar és Billa kicsit távolabb). Parkolni Kaprun központjában több helyen is lehet ingyenesen, de csak rövid ideig (max 90 perc), a templom előtt bármeddig, de ott kevés a hely. Hosszabb idejű parkolásra ajánlom a Maiskogelbahn felvonó parkolóját, gyalog is közel van a központhoz.

SIGMUND-THUN KLAMM

A Sigmund-Thun szurdok Kaprun központjától pár perces autóútnyira található. Több ingyenes parkoló is van az út mellett a bejáratnál. Onnan be kell egy picit sétálni az erdőbe, ott lehet jegyeket venni, vannak mosdók, és egy kis kiállítás is a kapruni erőműről. A belépőjegy 6 €, Kaprun kártyával ingyenes, és nem kell sorban állni, be lehet menni egyenesen. Egyébként szinte mindenhol belépőkapuk vannak ahol csak be kell skannelni a kártyát.




A Sigmund-Thun klamm egy 320 m hosszú és 32 m mély szurdokvölgy, melyet a Kapruner Ache patak szel át. A sziklába vájt fapallókon és hidakon keresztül lehet végigmenni rajta a patak felett, magas sziklák és vízesések között. 

A szurdok körülbelül 14 000 évvel ezelőtt keletkezett, a késői jégkorszakban, amikor még az egész területet gleccser borította. Ahogy olvadni kezdett a gleccser, átvájta magát a Maiskogel és a Bürgkogel hegyek mészkőszikláin keresztül, és létrehozta a hegyszorost. 
A Sigmund-Thun szurdok 1893-ban vált turistalátványossággá, amikor is a kapruni turizmus úttörője Nikolaus Gassner deszákból sétányt épített a szoroson keresztül a hegy oldalába. A nevét Salzburg akkori kormányzójáról, Sigmund Graf von Thunról kapta. 1938-ban az ösvényt lezárták, mert rossz állapotban voltak a fapallók. 1991-ben építették őket újjá, és a következő nyáron meg is nyitották a látogatók előtt. 








A szurdok csak nyáron, májustól októberig látogatható, télen karbantartják. Pici ugyan, de megéri megnézni mert nagyon szép. Nekünk kb. fél órát tartott végigmenni rajta. Szerencsére nem volt sok ember, bár néha így is voltak jó páran mögöttünk. A pallók a legtöbb helyen csak egy személyesek, ritkán vannak nagyobb kiugrók ahol meg lehet állni, vagy elengedni a mögöttünk lévőket. Ezért ha sokan vannak elég necces megállni fotózni. Kicsit ugyan óvatosan kellett lépkedni, mert nedves volt a talaj az eső után, de szerintem teljesen biztonságos az egész. 

A szurdok végén van egy víztározó, a Klammsee, melyből egy nagyon érdekes majdnem teljesen függőleges vízesés folyik bele a kanyonba. Itt 3 lehetőségből lehet választani... vissza lehet menni egyenesen a bejárathoz (egy normális ösvényen, a szurdok egyirányú - le van zárva kapuval), körbe lehet sétálni a tavat, vagy felmászni a Bürgkogel hegyre, innen szép a kilátás a tóra. Nekünk ez sajnos kimaradt, mert nem tudtunk róla, pedig időnk lett volna. Mi a második opciót választottuk, körbesétáltuk a tavat. 







A Klammsee víztározó a kapruni erőmú része, napi szinten 200 000 m3 vizet tárol. A 19 m magas Bürgsperre gát elzárja a Kapruner Ache patakot és összegyűjti a Kapruni völgy vizeit. 1947-ben helyezték üzembe. Gyanítom hogy kb. fél óra alatt kötbe lehet sétálni, nekünk egy óra alatt sikerült, nagyon lassú tempóban. Félúton van egy étterem-kioszk, a Klammseestüberl, ilyen kiülős bódés. Inkább gyorskajáik vannak (virsli, kolbász), de van hal is, meg rétes is. Igazán kellemes itt megpihenni. Toalettet is itt találunk. Kicsit tovább van egy piknikező rész, és játszótér gyerekeknek. A Klammse egyébként autóval is megközelíthető, van parkoló is a partján. Nagyon kellemes volt itt sétálni, gyönyörű a táj, és a tó türkizkék vize is. Épp kezdett kitisztulni az idő is, nagyon élveztük a sétát.    








A délutánt Kaprunban töltöttük, körülnéztünk a faluban, este pedig elmentünk Zell am See-be.   


További képek Kaprunból és a Sigmund-Thun szurdokból: