ALLGAU - NEUSCHWANSTEIN

NEUSCHWANSTEIN A Neuschwanstein kastély gyerekkori álmom volt, volt egy puzzlem, amin az szerepelt (szerintem nem vagyok egyedül). Eddig valahogy nem jött ki a lépés hogy megnézzem, meg igazából nem is vonzanak a turistás helyek. De amint Füssen szóba jött, mondom akkor láthatom a Neuschwanstein-t is... Azzal tisztában voltam, hogy magát a kastélyt nem nézzük meg - egyrészt a jegyek már hetekkel előre ki vannak árusítva, másrészt nem is télen szeretném megnézni. De kívülről azért mindenképpen látni akartam, ha már ott voltunk. 

ZELL AM SEE / SCHMITTENHÖHE

 2. NAP

A programunk nem volt előre megtervezve. Volt pár dolog amit mindenképpen meg akartunk nézni, ezeket próbáltuk az időjáráshoz igazítani, a többi napra pedig azt hagytuk ami ezekből kimaradt. Az első nap nem igazán akartunk komolyabb programot tervezni, nem tudtuk hogy alakul az idő. Előző nap este esett az eső, és a további 2 napra is hasonló időjárást jeleztek. A hegyekben túl korán nem lehet elindulni sehova, mindig csak 9 után kezdett kisütni a nap, melegebb, jó idő pedig csak úgy 10-től, 11-től volt. A reggelink 7:30-tól volt, mi minden nap 7-kor keltünk, és mentünk is rögtön reggelizni. Elindulni a szállásról 9 és 10 között szoktunk, attól függően hogy milyen messzire mentünk. Első nap tehát Zell am Seebe vettük az irányt, onnan pedig felmentünk a Schmittenhöhe hegyre.

ZELL AM SEE

A majdnem 10 000 lakosú Zell am See járási székhely, a Zeller See partján fekszik, Pinzgau tájegységben, Salzburg tartományban. A közeli Kaprunnal együtt fontos télisport központ. A terület ahol fekszik már a bronzkor óta lakott volt. A várost szerzetesek alapították 740 körül "cella in bisonzio" (Zelle im Pingau) néven, a salzburgi érsek utasítására. 1875-ben nyitották meg a vasutat, ezzel vette kezdetét a városban a turizmus, és az első nagy hotelek építése. Zell am See-ben élt egy ideig Ferdinand Porsche, a Porsche autógyár alapítója, aki itt is van eltemetve. 

A város legnagyobb nevezetessége maga a Zelli tó, a Zeller see, melynek a partján fekszik. Az édesvizi tó területe 4,55 km2, hossza 3,8 km, szélessége 1,5 km. Legnagyobb mélysége kb. 68 m. Körülbelül 10-16 000 évvel ezelőtt keletkezett jégerózió következtében. Nyáron több patak is ömlik a tóba, a legnagyobbak a Schmittenbach és a Tumersbach. A tó vize télen befagy, ilyenkor téli sportokra használják, nyáron pedig sétahajózni és csónakázni is lehet rajta, de fürdésre is alkalmas. Több helyen találunk a partján strandokat.



Ami az épített örökséget illeti, Zell am See legfőbb nevezetessége a St. Hyppolite plébániatemplom, mely az egyik legrégebbi épület a régióban. A homokkőből épült 3 hajós templom a 11. századból származik, főként román stílusú gótikus elemekkel keveredve. Tornya 36 m magas. A templom látogatása ingyenes, és többnyire nyitva található. 




A Főtéren található a város másik nagyon régi építménye is, a Vogtturm, mely valószínűleg még 1000 előtt épült. Ez az 5 emeletes torony ma a városi múzeumnak ad otthont. 




A Rosenberg kastély, mely a mai városháza egy 4 saroktornyos épület, melyet a 16. században építtetett 2 Rosenberg testvér. A kastélyhoz park is tartozik. 














Zell am See szimbólumának számít a tó partján, egy félszigeten fekvő 4 csillagos Grand Hotel, mely a 19. század végén épült belle epoque stílusban. Az udvarán található az Österreich-brunnen, az Ausztia szökőkút, mely Hundertwasser alkotása, és Ausztria 9 tartományát jelképezi. A Grand Hotel mellett áll a Zell-i kaszinó épülete. 





A központban áll még a Ferry Porsche kongresszusi központ, ahol különböző előadások, koncertek, sportesemények és kiállítások kerülnek megrendezésre. 

Maga a város elég nagy, de a városközpont picike, hamar bejárható. Kellemes akár a tóparti sétányon, akár a hangulatos régi házak között sétálni. Elég nagy választék van éttermekből, kávézókból és éjszakai bárokból is. Élelmiszer- és szuvenírboltot is találunk többet is. 















Többször is sétáltunk a városban, egyszer este is. Parkolni Zell am Seeben sajnos sehol nem lehet ingyenesen. Fizetős parkoló több is van (például Apcoa, Contipark cégek), a parkolás ára mindnél kb. 2,20-2,60 €/óra körül mozog. A legjobb parkoló az állomás előtt van, mi mindig oda játunk ha volt hely, de itt csak max. 3 órát lehet parkolni, ez 4,60 €, este 6 után pedig már ingyenes. 

SCHMITTENHÖHE

Ez igazából nem is volt benne az eredeti programunkban, nem terveztük hogy ide is felmegyünk, azt hittük nem lesz rá időnk. De mint írtam nem tudtuk az első nap miylen lesz az idő, így gondoltuk megnézzük ezt, mivel közel van. Na meg azért is hogy szokjak hozzá a felvonókhoz 😃.

Az 1965 m magas Schmittenhöhe Zell am See "házi hegye", közvetlenül a város felett magasodik. Úgynevezett családi hegy, ahol az egész család megtalálja a kedvére valót, főleg gyerekeseknek kínál rengeteg érdekes programot. Összesen 6 felvonó vezet a Schmittenhöhére és a szomszédos dombra, a Sonnkogel-re: az areitXpress, a cityXpress, a trassXpress, a Schmittenhöhebahn, a Sonnenalmbahn és a Sonnkogelbahn. Mindegyik felvonó felső állomásánál különféle attrakciókat, éttermeket és büféket találunk. A Schmittenhöhe tetején található a Berghotel Schmittenhöhe szálloda és étterem, illetve az Erzsébet kápolna. Mi ide szerettünk volna feljutni, ide közvetlenül a Schmittenhöhebahn jár, de ez csak szeptember 14-étől közlekedik (ezen kívül mind az 5 felvonó működött). Ehhez legközelebbi a trassXpress volt, így nem volt kérdés hogy ezt választjuk. Egy fel- és lejutás ára a csúcsra 29,50 €, a Kaprun kártya az összes felvonó korlátlan ingyenes használatára biztosít. 

Mindegyik felvonónál nagy ingyenes parkoló van. A trassXpress felvonó Schmitten városrészből indul, ez Zell am See után van, kicsit fent a dombon. 8 személyes kabinok járnak, az alsó állomás 943 m, a felső 1901 m magasan van. Szerencsére egyedül ülhettünk a kabinban, nem is voltak akkor sokan. A maszk használata az állomásokon is kötelező volt. Igazából meglepődtem hogy majdnem 2000 m magasra mentünk fel, nem néztem utána, azt hittem csak egy kis dombra megyünk. És egyetlen felvonó megy ekkora távon (majdnem 3 km), ezért kb. 15 percig tartott az út. Most először ültem ilyen sokáig egy felvonóban 😀. Az elején féltem is, mert elég magasra mentünk fel, de aztán megnyugodtam. Nagyon szép volt a kilátás visszafelé a tóra, de koszosak voltak a felvonók ablakai, és meg is voltak karcolva, egyáltalán nem lehetett rajtuk keresztül fotózni.





Az időjárással nem volt szerencsénk. Kezdetben borús volt, fent sokkal hidegebb is volt mint lent a völgyben, és fokozatosan jöttek a felhők és a köd minden oldalról, a tavat is alig lehetett látni. 








Az első ösvényt egyébként a Schmittenhöhén 1873-ban építette Rudolf Riemann. Ekkor csak gyalog vagy egy ló illetve öszvér által húzott kocsival lehetett megközelíteni a csúcsot. A Berghotelt 1980-ban nyitották. A hegy akkor vált ismertté, amikor Sissi megmászta 1885-ben. A férje, Ferenc József 1893-ban tette meg ugyanezt. 
A Schmittenhöhebant 1927-ben nyitották meg, Salzburg tartomány első, és Ausztria ötödik felvonójaként. 1971-ben készült el a második felvonó, az Areitbahn, Schüttdorf városrészből

Az Elisabethkapellét 1904-ben építtette Carl Haschke hoteltulajdonos, Erzsébet császárnő emlékére, akit 1898-ban gyilkoltak meg Genfben, bár hivatalosan Thüringiai Szent Erzsébetnek van szentelve. Sissi halálának 10-ik évfordulóján, 1908-ban szentelték fel a kápolnát. 1984-ig a hotel tulajdonában volt, ekkor adták el a Zell am See-i erdész egyesületnek. Az Erzsébet kápolna és a Berghotel kb. 10 perces sétával érhető el a felvonó felső állomásától. 




















Szerencsénkre épp akkor jött rá az eső, mikor odaértünk a hotelhez. Megittunk egy kávét, és el is állt. De olyan köd lett hogy szinte már semmit nem lehetett látni. Ott kezdődik a 2,5 kilométeres magashegyi sétány a Sonnkogel-re (Höhenpromenade), illetve a hotel mögött van egy kilátópont, de teljes ködben volt. Nem volt értelme tovább maradni itt, úgyhogy 1-kor le is mentünk a felvonóval. Kicsit sajnáltam, mert csodás kilátások és sétaútvonalak lehetnek itt. 







Mivel még korán volt, és lent szép idő volt, elhatároztuk hogy elmegyünk hajózni a Zell-i tavon. A sétahajózást a Schmitten társaság működteti az MS Schmittenhöhe hajóval. Kétféle járatot indít, van egy rövidebb keresztülhajózás a tavon, ezt úgy kell érteni hogy több helyen lehet fel is és le is szállni, és egy hosszabb körút. Nyilván a panoráma körút az ami az érdekesebb, ez 45 percig tart, az ára 15,50 €. Kaprun kártyával ingyenes, júliusban és augusztusban azonban csak egyszer lehet igénybe venni 6 nap alatt. Minden egész órában indul. Mi nem sokkal 2 előtt értünk oda, és rengetegen vártak a felszállásra. Nyitott része csak középen van a hajónak, és elég kicsi, mi pedig oda szerettünk volna menni, így úgy döntöttünk inkább megvárjuk a következőt, és addig eszünk valamit. Az volt a vicces hogy mire megebédeltünk, majdnem 3 óra lett, és utolsóként futottunk a hajóra 😂 Sajnos ismét tele volt, csak lent a zárt részben volt hely, és az üvegen keresztül nem tudtam fotózni. Van a hajón egyébként bár-étterem, és természetesen mosdó is. Vártam ezt a programot, szeretem a sétahajózást, de csalódtam benne. Ez volt ami a legkevésbé tetszett az összes program közül. Csak körbementünk a tavon, alig volt valami látnivaló, és be is felhősödött, a hegycsúcsokat se lehetett látni a háttérben. Ezt az egyet igazán ki is hagyhattuk volna. 









További képek Zell am See-ből és a Schmittenhöhéről: