Reggel 9 körül indultam el, korábban nem akartam, és milyen jól tettem, mert még ez is elég korán volt... a hegyekben még akkor is sötét volt. Az első megállóm Deia falucska volt, mely az 1062 m magas Teix hegy oldalán fekszik. Deia művészek lakta falu, főleg a 19. század végétől vált nemeztközi művészkolóniává, lakosainak a fele külföldi. Kőházai teraszosan helyezkednek el a domboldalon, melynek a tetején a Keresztelő Szent-János templom található. Mikor odaértem, először sétáltam egyet az úton Deia előtt, de épp a domb mögött sütött a nap, így nem lehetett jó képeket készíteni...
Parkolót rögtön a falu elején találtam ingyeneset, nem volt messze a központtól, és éppen onnan volt a legszebb kilátás. Deia gyönyörű, nagyon tetszett. Szűk utcácskák, kőházak, kilátás a hegyekre... Ittam egy kávét egy panzióban (Villa verde) amit véletlenül találtam útközben. Főleg azért mentem oda mert semmi más nem volt az úton, és a panziónak érdekes udvara volt szép kilátással a völgyre. Észre se vettem és már fent is voltam a templomnál... A belseje egész szép volt.
Érdekesebb viszont a temető a templom körül, nem csak a kilátás miatt, hanem azért mert ott nyugszik Deia leghíresebb lakosa, Robert Graves angol író, az "Én, Claudius" mű írója. Graves 40 éves korától haláláig élt Deiában. Háza ma múzeum, iratok és fényképek vannak kiállítva benne (ezt én kihagytam). A sírját egyébként elég nehéz volt megtalálni, meg kellett kérdeznem melyik az.
Deiának van még egy érdekessége (melyet egyik idegenvezető kollégámtól tudtam meg), és az a La Residencia hotel, ahol a Paradicsom szálló német hotel sorozatot forgatták. Készítettem néhány fotót az épületről és az udvarról is.
SON MARROIG
Utána folytattam az utat Son Marroig felé. A kilátónal már párszor voltam, de meg akartam nézni az osztrák főherceg, Ludwig Salvator birtokát is, és főleg a fehér pavilont a tengernél, mely minden útikönyv fotóin megjelenik... Sajnos csak a házzal és a kertjével együtt lehet megnézni, ha kifeztjük a belépőt (4 euro).
Ludwig Salvator főherceg először 1876-ban látogatott a szigetre, és annyira beleszeretett hogy később ideköltözött, és felvásárolta majdnem az egész nyugati partot. Széles körű tudással rendelkezett, kutatásokat finanszírozott, s a Baleár-szigetekről szóló útikönyve a mai napig az egyik legrészletesebb leírás a szigetekről. Son Marrog volt az egyik székhelye, ehhez tartozik a carrarai márványból készült pavilon, mely egy görög ión templomot mintáz. Gyakran tartanak itt esküvőket. A birtok csalódás volt számomra... Érdekel a történelem, tehát ez nekem kötelező volt.. de a házban csak két szoba látható, és az minden... plusz egy kis kert, a fehér pavilonhoz pedig nem lehet közel menni... 😞 De a kilátás gyönyörű, már csak azért megérte elmenni! Egyébként parkolni lehet a közelben ingyen.
SA FORADADASon Marroigban a néni akitől a jegyet vettem azt mondta hogy meg lehet nézni a Sa Foradada sziklát is (lyukasszikla), mely lent van a birtok alatt. Többen is ajánlották hogy menjek le nézzem meg... A néni azt mondta 40 perc az út... Így hát elhatároztam hogy megnézem, és nem én voltam az egyetlen (előttem például egy fiatal nő ment a kb. 10 éves kislányával...). A kaland már az elején kezdődött, mert át kellett mászni a kapun, melyet 2 szamár őrzött... A harmadik szamár pedig bőgve jött velünk szembe egy kicsit távolabb... Szeretem a szamarakat, de azért legyenek tőlem tisztes távolságban 😁. Az út egyébként először egy olajfaligeten vezetett keresztül, majd kanyargott lefelé az öböl felé... Egy darabon érdekes, cseppkő szerű sziklaképződmények voltak. Odafelé még nem volt gond, akkor se ha az út olyan egy órát tartott. A Sa Foradada szikla (ami tulajdonképpen egy félsziget, és alakja egy gyíkra vagy teknősbékára hasonlít) látogatható, rá lehet menni és körbejárni az egészet. Két oldalán szép öblök vannak, és amin nagyon meg voltam lepődve, hogy a lyukkal szemben az öböl felett egy étterem volt a dombon! Hogy hogy építették azt oda nem tudom... ráadásul két autó is volt ott, azt még kevésbé értem hogy kerültek oda... Legalább megittam még egy kávét, egyébként az étterem tele volt (akkor is ha drága volt), szükséges a foglalás (mert hajókon is járnak oda az emberek). Van az épületben toalett is. Mondanom se kell hogy az út felfelé sokkal nehezebb volt!!! Szintén egy órát tartott, és rendesen elfáradtam mire felértem. Egyébként az idő is épp elromlott, sötét felhők jöttek és úgy nézett ki hogy lehethogy esni is fog... De ami biztos hogy szép fotókat nem lehetett csinálni...
MIRAMAR
Gondolkoztam hogy mit csináljak... menjek e még valahova, vagy menjek haza... Végül folytattam a terv szerint, megnéztem még a szomszédos Miramar-t.
Miramar kolostorát Ramon Llull teológus és filozófus alapította 1278-ban, és létrehozott itt egy orientális nyelviskolát, ahol a ferences szerzetesek arabul tanultak mielőtt elmentek Észak-Afrikába hittérítőnek. Ezt a birtokot is megvásárolta Ludwig Salvator 1872-ben, és ez volt a fő székhelye. Még Sissi császárné is lakott itt, amikor meglátogatta unokatestvérét. A főútról le kell térni (éles kanyar van ott), és tovább menni egy darabot lefelé... a végén már poros út van, parkolni pedig bárhol lehet az olajfák között. Ott is 4 euró belépőt kell fizetni, és szintén nincs ott semmi... Néhány helyiség, ahol a villanyokat nekem kellett felkapcsolnom 😃. Az udvaron van egy kis templom, és a kolostor kerengőjének a maradványa... de sajnos olyan sötét volt, hogy a fotók egyáltalán nem sikerültek. Lehet ott sétálni a mezőn is a kolostor körül az olajfák között, több kis kapun kell keresztülmenni, és kilátóhelyek is vannak... A kijárat még érdekesebb volt. Az út ugyanis amelyen jöttem egyirányú volt, a nyíl a kijáratot a másik oldalon mutatta ahol kapu volt, mögötte pedig poros út... Ki volt írva hogy meg kell nyomni egy gombot a kapu oldalán, és kinyílt... az út végén pedig mindezt még egyszer meg kellett ismételni egy újabb kapuval hogy kijussak 😊.
BANYALBUFAR
Úgy tűnt hogy az egyik oldalon az égbolt már világosabb, így úgy döntöttem hogy folytatom a kirándulást és reméltem hogy kitisztul az idő... Az utolsó állomásom Banyalbufar falu volt, mely teraszairól ismert a domboldalon. A falu neve arab eredetű, kis szőlőhegyet jelent a tengernél. Az arabok alakították ki a teraszos földművelést, hogy ne ússzon el a termőföld, valamint öntözőrendszert is kialakítottak az öntözésükre. Ezeket a mai napig használják. Banyalbufar híres a borkultúrájáról, régebben fehér bort készítettek itt a Malvasia szőlőből. Ma már inkább zöldséget és gyümölcsöt termesztenek a teraszokon.
Kicsit féltem milyen út vezet oda, de rendben volt... bár eléggé kanyargós, viszont jó minőségű (valószínűleg új) aszfalt van rajta. Először megálltam a falu előtt, van ott fent egy parkoló (ingyenes), szép fotókat lehet onnan készíteni a domboldalról... ott olajfák voltak a teraszokon. Utána lementem, a falu központján keresztül, parkolót egészen a másik oldalán találtam a falu után... addig csak fizetős parkolók voltak, vagy ami ingyenes volt az tele volt. Ott is volt egy fizetős, de mellette lehetett állni az úton. És erről az oldalról még szebben látszódott a város és a szőlőültetvényekkel teli teraszok... Érdekesen voltak ültetve, köztük pedig kis tavak vagy víztározók voltak.. valószínűleg a szőlő öntözésére. A városka is szép, ugyanúgy mint Valldemossa vagy Deia, de állandóan be volt borulva, és már elég késő is volt, ráadásul épp valami rendezvényre készülődtek... Így visszafelé a fő utca is le volt zárva, kerülőt kellett tenni.. Eldöntöttem hogy ide még visszajövök máskor!
Amikor elindultam a faluból épp bújt ki a nap a felhők mögül, tudtam hogy aznap biztos hogy gyönyörű naplemente lesz... És mivel már úgyis régen készültem megnézni egyet, így visszamentem a Son Marroig kilátóhoz. Elég sok ember volt ott, mindenki a naplementét várta. Pontosan ahogy elképzeltem, a naplemente gyönyörű volt, akkor is ha végül a nap ismét eltűnt a felhők között épp mielőtt teljesen lebukott volna, bár a fényképezőgépem eleme is éppen lemerült. De ez egy szép befejezése volt a napnak! Innen már egyenesen haza mentem... fáradtan, de tele új élményekkel 😉
További képek Mallorcáról:
