BUDVA - MOGREN - SVETI NIKOLA- JAZ - SVETI STEFAN - MILOČER - KRALIJČINA PLAŽA
A következő részben Budváról és a Budva Riviéráról szeretnék írni.
BUDVA
Budva Montenegro legnagyobb és legismertebb turistaközpontja, kb. 13 000 lakosa van. Egy öbölben fekszik, melyet 300 méteres dombok vesznek körül, a háttérben magasodó hegyek viszont már 1300 m magasak. Híres a város éjszakai élete, és több kaszinót is találunk itt. Egyik kaszinójában játszódik a Casino Royale című James Bond film néhány jelenete is, amit azonban érdekes módon nem itt, hanem Csehországban forgattak. Budvában különféle fesztiválokat és rendezvényeket is szerveznek az év folyamán. A város két részre osztható, az óvárosra és az új városrészre.
Budva óvárosa (STARI GRAD) egy sziklás félszigeten fekszik. Az óváros kb. 2500 éves, így az Adria egyik legrégibb településének számít. Az illérek alapították az i.e. 5. században, majd később görög és római gyarmat is volt.
Budva óvárosát szintén a velencei stílus jellemzi... szűk utcák, kis terek, velencei ablakok, ajtók, erkélyek.. Kevés azonban az eredeti épület, ugyanis Budvát nagy részben tönkretette az 1979-es földrengés, 8 évig tartott az újjáépítése.
Kotor után Budva a másik város, amit teljes egészében középkori városfalak vesznek körül, melyeket szintén a velenceiek építettek a 15. században. A falakat bástyák, kapuk és a citadella egészítik ki. Eredetileg a város mind a négy oldalán voltak bejárati kapuk, de a tenger felőli kapukat beépítették az évek során. Budva fő kapuja a nyugati oldalon található, további kapuk a Vaskapu, a Pizana és Pizanella kapuk.


A városfalakhoz kapcsolódik a CITADELLA, eredetileg Szent Mária erőd, melyet az 5.-6. században építettek, mai formáját azonban az Osztrák-magyar monarchia idején kapta. A belsejében laktanyákat találunk, melyek ma étteremnek vannak kialakítva (októberben már zárva volt), egy könyvtárat, ahol értékes könyveket és térképeket őriznek, egy hajómúzeumot, valamint a Santa Maria de Castello templom romjait, amiről az erőd a nevét kapta. A belépő a Citadellába 3,50 €, a városfalakra 2 €. A kettőt így kicsit sokallom, főleg hogy mindkettőről kb. ugyanaz látható, sőt a 3,50 se kevés a Citadellába. Ezt megnéztem, nem nagyon van benne semmi, de a kilátások szépek az óvárosra és a Sveti Nikola szigetre is, ez miatt megéri.






A Citadella melletti "Templomok tere" az egyetlen nagyobb tér az óvárosban, és ahogy a neve is jelzi több templomot is találunk itt. Legszembetűnőbb a magas tornyú katolikus SZENT JÁNOS-TEMPLOM, melyet a 7. században építettek. 1828-ig katedrális volt, Budva ma a kotori egyhámegye része. A templom legértékesebb kincse egy 12. századi Szűz Mária-ikon. A templomhoz hozzáépült a régi püspökség épülete is.
A tér másik temploma az ortodox SZENTHÁROMSÁG-TEMPLOM, melyet 1804-ben, a velencei hatalom bukása után építtettek Budva ortodox hívői. Sajnos belülről mindkét templom kimaradt, pedig ez utóbbi nagyon szépnek tűnik képekről.
Kicsit tovább, a part mellett további 2 templomot láthtatunk. Az egyik a 12. századi SVETI SAVA, mely eredetileg katolikus templom volt, és sokáig a ferencesekhez tartozott, de a 17. századtól ortodox. A másik pedig a 840-ből származó SANTA MARIA IN PUNTA, vagyis "Szűz Mária a sziklákon", melyben bencés és ferences kolostor is működött, de itt volt Budva első iskolája is. A napoleoni időkben istállóként használták, ma pedig különböző kiállításokat rendeznek benne.
Az említett templomokon kívül a téren még egy 5. századi kora keresztény bazilika maradványai is láthatók. Nem ezek azonban az egyetlen romok a városban.. Az óváros bejáratánál római romokat is találunk, néhány sírt és egy római villát tártak itt fel.
Az óváros bár szép, de nagyon picike, még kisebb mint gondoltam, és Kotorral egyáltalán nem veheti fel a versenyt. Talán azért is, mert az épületei nem hatnak olyan réginek. Itt is van pár étterem és szuvenírbolt, de sok már be volt zárva.
Budva a 20. század közepétől kezdett fejlődni, ekkor alakult ki itt a turizmus, és ekkor kezdték a hoteleket is építeni a Slovenska plaža mellett. Az új városrész ma tele van modern hotelekkel és apartmanépületekkel. Nekem az volt a véleményem hogy Budva próbálja utolérni a nyugati turistaközpontokat, de valahol mégis megrekedt a nyugat és egy elmaradt balkáni ország között. Az egész kaotikus... A magas apartmanépületek szerteszét vannak a városban, földszintjeiken néhány éttermet, boltot találunk. Az épületek között pedig főként parkok vannak. Ez persze szép, de nincs egy központja a városnak... az ember nem tudja mit hol keressen. És sok helyen egyáltalán nincs kiépítve... Például a part mentén végig sétány húzódik, ahol egy-egy éttermet találunk... köztük pedig semmi. Nem ehhez szoktam hozzá a tengerparti turistaközpontokban... várna valamit az ember.. és nincs semmi 😞 Hiányzik az infrastruktúra.. Sok az építkezés is, a csúnya épületváz.. persze ezek egyszer majd elkészülnek. Vannak részek amik szépen ki vannak építve (elegáns, luxus, tiszta, szép), de az új város összességében olyan semmi. Parkolni egyébként több helyen lehet a fű utca mentén, vannak fizetős parkolók pár perc sétányira az óvárostól. Mi a TQ Plaza utáni második parkolóban parkoltunk, 0,80€/h volt az ára, de érdekes módon éjjel drágább!



Szóval Budva egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet.. sem a strandok, sem az óváros, a többiről nem is beszélve. Sőt, Budva tetszett a legkevésbé az összes hely közül amit megnéztünk Montenegróban. Szerintem abszolút kihagyható, vagy szánjunk max. 2 órát az óvárosra. Egyetlen pozitívuma a központi fekvése. Ha valaki csak kirándulni szeretne egész héten mint mi, akkor jó kiindulópont lehet.
BUDVA RIVIERA
A Budva Riviera egy kb. 27 km hosszú partszakasz, 17 kisebb-nagyobb stranddal. Csak azokat említem meg ahol mi is jártunk, bár fürödni már nem fürödtünk egyiken se. Napozni akartunk, de végül azt is elszalasztottuk 😀, így maradt a látvány és a fotók.
Budvának 3 fő strandja van: a hosszú Slovenska plaža, a pici városi strand a Ričardova glava és a sziklák közt elterülő Mogren strand.
SLOVENSKA PLAŽA
Budva fő strandja az 1,6 km hosszú Slovenska plaža. Apró kavicsos, néhány helyen homokos. Végig sétány húzódik a strand mellett, és igaz tovább nem mentünk Becici irányába, de szerintem alig van kiépítve. Persze lehethogy októberben bár sok minden zárva is volt, de akkor is voltak szakaszok ahol semmi nem volt. A strand végén az óváros előtt találjuk Budva marináját. Itt is volt néhány szép jacht 😊
RIČARDOVA GLAVA
Ez a pici kavicsos strand a várfalak tövében található. A középkorban itt volt a város kikötője. A "Richard feje" strand egy Richard Widmark nevezetű amerikai szinészről kapta a nevét, aki állítólag egy filmet forgatott itt.


MOGREN BEACH
A Mogren strand a Ričardova glavától és az Avala hoteltől közelíthető meg, egy 350 m hosszú sétányon, mely a sziklák mellett vezet. Tulajdonképpen 2 strandról van szó, melyeket egy sziklaalagút köt össze. Balesetveszély miatt a sétányon a tengerfelőli oldalon végig kerítés van, de a sziklákat is több helyen befedték hálóval. Nos, nem csodálom.. érdekesek a strand fölé magasodó sziklaképződmények, de elég veszélyesnek tűnnek! A sétány elején egy zárható kapu található, amit be is zárnak rossz idő esetén. A Mogren strandok Montenegro szebb strandjai közé tartoznak, vagyis tartoznának.. mert a strandok tényleg szépek.. viszont a rendetlenség, szemét és elhanyagolt épületek egyáltalán nem teszik őket széppé. Az interneten azt olvastam hogy találunk itt pár kávézót is... nos lehethogy csak októberben nem működtek már, de az ott lévő épületeket nekem úgy tűnt hogy már évek óta nem használják.. 😏 A strand felett találhatók a Mogren erőd romjai, ahonnan szép kilátás nyílik a strandra. Meg akartuk nézni mi is, de sajnos nem volt rá idő.



A Mogren strand felé vezető úton található a Budva szimbólumává vált BALETT TÁNCOSNŐ SZOBRA. Több történet is kapcsolódik hozzá, hogy kit is ábrázol, hogy került ide.. A legismertebb történet egy szerelmespárról szól. A táncos lány egy napon hiába várta vissza tengerész szerelmét, aki többé nem tért haza a tengerről. Innentől kezdve a lány minden nap kijött ide a sziklára és várta a fiút, mígnem egy napon holtan találták a lányt a sziklánál...A másik verzió szerint egy híres budvai tornászlány fulladt itt a vízbe. A bronz szobor szinte minden Budváról készült fotón, képeslapon megjelenik, és mindenki szivesen fotózkodik vele.. aki tud az hasonló pózban is 😃. Csalódottan vettem tudomásul hogy a szikla amin a szobor áll a tengerben van, és nem olyan könnyű odamászni. Persze voltak akik megtették, de én azért egy fotó kedvéért nem kockáztatom hogy kitörjem a nyakam 😅.

SVETI NIKOLA
A Szent Miklós-sziget, ismertebb nevén Hawaii Budvával szemben található, kb. 1 kilométer távolságban. Ez Montenegro legnagyobb szigete, 2 km hosszú, területe 36 ha. A sziget lakatlan, állítólag csak a világítótorony karbantartója él itt. Nagy részben érintetlen természet alkotja, ahol szarvasok, őzek és nyulak élnek. A sziget másik fele, mely privát kézben van, a turistáknak van kialakítva strandokkal, éttermekkel. Becenevét is az egyik itt lévő étteremről kapta, bár szerintem a tájat is lehetne Hawaiihoz hasonlítani. A sziget egyik oldalát meredek sziklák borítják, melyek tövében türkizkék vizű homokos strandokat találunk... (legalábbis a képek alapján). Három nagyobb strandja van a szigetnek, és sok kisebb, melyek csak hajóval közelíthetők meg. A sziget névadója a 16. századi Szent Miklós kápolna. A legenda szerint a helyén egy másik kápolna állt, melyet még a keresztes hadjáratok idején építettek, és a kápolna melleti temetőbe temették a szigeten pestisben meghalt kereszteseket. Sveti Nikola nyáron vizitaxival vagy kirándulóhajóval közelíthető meg. Nagyon szerettem volna megnézni, de sajnos időhiány miatt most kimaradt 😔


JAZ BEACH
A Jaz beach Montenegro legszebb és leghosszabb strandjai közé tartozik, Budvától 6 kilométerre található. Az apró kavicsos, néhány helyen homokos strand kb 1,2 km hosszú, egy része nudista. A 21. század elején sok koncertet és fesztivált tartottak itt, megfordult itt például a Rolling Stones és Madonna is. A strand mellett (elvileg) éttermeket és kávézókat találunk, de októberben már teljesen kihalt volt, semmi sem működött. És itt is a szokásos rendetlenség és szemét uralkodott. A strand mögött egy nagy kemping terül el. Parkolni most ingyen lehetett. A Jaz strandon akartunk napozni egy keveset, de mivel egy nyílt hosszú strand, elég szeles volt az idő és hűvös is, úgyhogy egy rövid idő után tovább is álltunk. Maga a strand egyébként szép, fentről az út melletti kilátóból pedig még szebb színei voltak.
SVETI STEFAN
Kotor után Sveti Stefan volt a második hely amit ismertem képekről és hallásból Montenegróban, de csak annyit tudtam róla hogy hotel, semmi többet.
Az 1,46 hektár területű kis sziklasziget régen jelentéktelen halászfalu volt kőházakkal. A 15. században alapította a Paštrovic dinasztia, akik a törökök ellen harcoltak a Kotori-öbölben. A monda szerint a legyőzött törökök kincseiből építettek fel egy erődöt a szigeten. A 19. században 400-an lakták, a 20. század elejére pedig már csak 30 család maradt. 1955-ben kiűrítették a szigetet, és 250 ágyas luxusszállodává alakították át. Sok híres ember megfordult itt az évek folyamán.. pl. Sophia Loren, Sylvester Stallone, Claudia Schiffer, Kirk Douglas, Margaret hercegnő, stb. 2007-ben a szigetet 30 évre kibérelte az Aman Resorts, és ezzel egyidőben kitiltották Sveti Stefanról a turistákat is. 2010-ben megnyitották az Aman Sveti Stefan üdülőhelyet, mely kb. 58 luxusszobából és apartmanból áll. Egy éjszaka ára 1000-1500 eurónál kezdődik. A szigeten van 2 étterem, és 3 kisebb templom is található itt. Fő templomáról kapta a nevét az egész sziget.


Különböző helyeken különféle információt olvasni a szigetről. Az biztos hogy le van zárva a látogatók elől, méghozzá egy vasrácsos kapuval. Méglátogathatjuk azonban Sveti Stefan valamelyik éttermét, mely nem csak az ott lakóknak szolgál, de csak ha előre foglalunk asztalt. A vélemények szerint nem olyan drága mint várnánk, de nem is túl jó. Állítólag vannak vezetett túrák is a szigetre, melyek ára 25 € körül van, de nem tudom hogy még mindig szerveznek e. Azt is olvastam valahol hogy tilos fotózni a szigeten. Ráadásul hogy a covid idején bezárták, és nem tudni hogy nyitva van e már újra. Az igazság az hogy nem sok mozgást láttunk a szigeten.

Sveti Stefant egy szűk földnyelv köti össze a szárazfölddel, ezen közelíthető meg. Két oldalán vannak a Sveti Stefan strandok. Ezek közül a déli oldalon lévő nyilvános strand, bárki használhatja, az északi viszont magánstrand. Ha a hotel vendégein kívül más is használni akarja állítólag kb. 80 eurót kell érte fizetnie, akkor is ha csak a saját törülközőjét teszi le. Októberben viszont ennek nyomát sem láttuk, nem volt őrizve a strand, és páran - közönséges turisták - napoztak és fürödtek is rajta. Megjegyzem mindkét strand teljesen egyforma, semmivel sem szebb a magánstrand. Mindkettő aprókavicsos (amin katasztrofális mezítláb járni), helyenként egy pici homokot is találunk. A víz egyébként kristálytiszta volt, de nagyobb kövek voltak a víz alatt, így csak papucsban ajánlatos fürdeni itt.



Először utolsó előtti nap délután látogattuk meg Sveti Stefant, napozni szerettünk volna egy kicsit de sajnos már későn értünk oda, nemsokára elbújt a nap is és nagyon hideg lett. Viszont sikerült pár szép, majdnem naplementés képet készítenem. Másnap délelőtt visszamentünk még egyszer, mert szerettem volna nappal is lefotózni a szigetet és megnézni a környékét is. A sziget fölött található az azonos nevű falu, mely pár apartmanból és étteremből áll, ezek a főútról lefelé kanyargó út mentén találhatók. Parkolni elvileg bárhol lehet, ahol nem tilos 😀. Mi az egyik utcában találtunk pár üres parkolóhelyet olivafák alatt egy apartman mellett. Nem volt kiírva semmi hogy ne lehetne parkolni, mind a kétszer találtunk itt üres helyet. Innen aztán több helyen is lépcsők vezetnek le a strandra. Sveti Stefannak van egyébként hivatalos parkolója is az út végén, de itt már 2 €/óra a parkolási díj. Maga a strand tetszett, de itt is ugyanaz a rendetlenség és szemét fogadott, főleg a strand végén ahol sikerült lesétálnunk. A sziget környéke viszont szép parkosított, és végre tiszta és rendezett is! Nemhiába.. VIP resort.




MILOČER
Az Aman Resorthoz további 2 magánstrand is tartozik, a Miločer és a Királynő strandja. A Miločer strand közvetlenül Sveti Stefan után van, át kell hozzá mászni egy kis píneafenyőkkel teli dombon. Ez a hely engem a görögországi strandokra emlékeztetett.. a kilátás, a türkizkék víz, a píneafenyők illata... A strandot a király strandjának is nevezik, ugyanis az itt található Miločer villa a Karadordevic jugoszláv királyi család nyári rezidenciája volt. Ma az Aman Resort 8 apartmanja található benne. A strandot 18 hektáros francia park veszi kürül, fenyőkkel, olajfákkal és egzotikus növényekkel. A park szép rendezett, a strand viszont szintén semmi extra, apró kavicsos.
KRALIJČINA PLAŽA (QUEEN´S BEACH)
A király strandja után következik a királynő strandja, mely Mária jugoszláv királynőről kapta a nevét. A királynő strandjáról mindenhol azt lehet olvasni hogy Montenegro egyik legszebb strandja, és a fotókon is szépnek tűnt... ezért is lepett meg mikor megláttam.. mert abszolút semmi különös, ugyanolyan mint az előző kettő.. sőt még kisebb! Amiről azonban sehol sem írtak, hogy 2 Kralijčina plaža van Montenegroban!! Az egyik ez, a másik pedig délebbre található, nem messze Bar városától, és bizony a másik az a bizonyos gyönyörű strand 😏 Ez utóbbi Milena Petrovic montenegrói királynőről kapta a nevét, és csak hajóval közelíthető meg. Szóval hiába gondoltam hogy látunk egy igazi szép strandot is, ez sajnos nem jött be. Itt is volt egy nagyobb villa, ami magánterület, le is volt zárva. Egyébként ahogy a Sveti Stefan strandot, úgy a másik kettőt is bárki használhatta most, de a Miločeren és a Králijčina plažan is ült egy-egy biztonsági őr. A Miločerről egyébként úgy jutunk el ide, hogy elindulunk a strandról befelé az erdő irányába, majd pár lépés után balra fordulunk, és egy kapun keresztül eljutunk a strandra.



SVETI SAVA
Ha szép kilátást szeretnénk Sveti Stefanra és az egész Budva riviérára, akkor menjünk fel a kis Sveti Sava templomhoz és kilátóhoz. Egy kb. 5 km hosszú, elég kacskaringós és meredek autóút visz fel a 12. századi templomhoz. Reggel mentünk, így nem volt még ott rajtunk kívül senki, csak egy nyávogó cica. A kör alakú kilátóplatform kedvelt helye a fotózkodni vágyóknak. Jópofa a kék műanyag pad is.. Volt még egy ugyanilyen telefonbódé is, de azt már valaki megrongálta. A kilátás egyékbént tényleg szép minden oldalra. Parkolni lehet a templom előtti üres területen is, de ide elég rossz út vezet, így mi inkább pár méterrel előtte az út mentén hagytuk az autót. A templom sajnos zárva volt, amikor ott jártunk.