ELLMAU

ELLMAU - GOING AM WILDEN K AISER 2025 .08.28. Hegyi doktor rajongók figyelem! Ez a poszt most leginkább erről a témáról fog szólni... 😊Anyukámmal nagy Hegyi doktor rajongók vagyunk, a sorozat eddigi összes részét megnéztük. A filmet is szeretjük, de leginkább a tájak miatt néztük meg akár többször is, imádjuk a hegyeket! Gondolkoztam rajta hogy szívesen meglátogatnám a forgatási helyszíneket, akár önálló kirándulásként is.

COCHEM

 2022.07.07.

Pár hete ismét meglátogattam a barátomat Németországban, aki Dortmundtól kb. 60 kilométerre északra lakik. Napközben dolgozott, így lehetőségem volt ezidő alatt kirándulni is menni. Az irodája Kölnben van, így az első nap rögtön Köln felé vettük az irányt. Mivel Kölnt már tavaly bejártam, így most nézegettem a lehetőségeket, hova lehet elmenni Kölnből egy napos kirándulásokra. A másik ok a 9 eurós vonat/buszjegy volt, ki akartam ezt is próbálni, így az utazás nem jelentett gondot. 
Cochem már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, de eddig még nem sikerült megnéznem. Bár nincs túl közel Kölnhöz (kb. 120 km), de megnéztem az összeköttetést, és 2 vonattal, valamivel több mint 2 óra alatt el lehet ide jutni. Úgy gondoltam hogy mégha csak pár órát is töltök a városkában, akkor is megéri megnézni, mert ez volt a legszebb hely a környéken, és az amit a legjobban szerettem volna látni.




A 9 eurós bérletet 3 hónapra - júniustól augusztusig vezették be Németországban, a megemelkedett üzemanyagárak miatt. A jegy mindig egy hónapig érvényes a helyi és regionális vonatokon, buszokon és a városi közlekedésben is egész Németország területén. A távolsági vonatokon (ICE, IC, EC) és buszokon nem használható. Ami még szuper, hogy bárki használhatja, nemcsak a német lakosok. Megvenni például a vonatállomásokon, vagy online a Deutsche Bahn oldalán lehet. Én ez utóbbit választottam, reggel útközben vettem meg, gondoltam egyszerűbb mint keresgélni az állomáson a jegypénztárt, amikor sietek a vonatra. Kitöltöttem az adataimat, kifizettem, és mailben küldték a jegyet. Szerintem ezt is lehet használni közvetlenül, de én letöltöttem hozzá a DB Navigator applikációt. Itt kikerestem a jegyet a kód alapján, ezután a program elmenti, és bármikor ki tudom gyorsan nyitni. Az ellenőrök a QR kódot olvassák le, de a 4 vonatból csak odafelé az elsőn volt ellenőrzés. Amire még sok helyen figyelmeztettek, hogy nagy tömegek lehetnek a közlekedési eszközökben. Nos, így is volt... az első vonatban Kölnből Koblenzbe reggel 8 körül még kevés ember volt, de a többi már tele volt. Visszafelé az állomásokon is tömegek voltak, Koblenzben és Kölnben is.  

Reggel 8 előtt értünk a kölni vasútállomásra. Amint már említettem, Cochembe 2 vonattal  lehet eljutni - Kölnből Koblenzbe, és Koblenzből Cochembe. Koblenzbe 20-30 percenként járnak a vonatok, az időtartam 1 óra 10 perc, vagy 1,5 óra. A következő vonat 8:03-kor ment, addig még sikerült elfutnom a mosdóba és reggelit is vennem. Késett a vonat egyébként kb. 10 percet. A kölni vasútállomás (Hauptbahnof) bár nagy, könnyű a tájékozódás, csak végignéztem az egyes vágányoknál található kijelzőkön, és könnyen megtaláltam honnan megy a vonat Koblenzbe. A koblenzi állomás kisebb, lefutottam a csarnokba és megnéztem melyik vágányról megy a vonat Cochembe. Ez érdekes volt.. ugyanis 2 vonat is ment Cochembe.. ugyanarról a vágányról, ugyanabban az időben (10:06-kor), az egyik Mannheimbe, a másik Luxemburgba. Én eredetileg a Mannheimi vonatot néztem, végül a luxemburgiban ültem. Ez rejtély marad számomra.. hogy mehet ugyanaz a vonat kétfelé 😂 Cochembe az út 35 percig tart, a vonat majdnem végig a Mosel folyó partján halad. Nagyon szépek a kilátások, csak az időjárás nem kedvezett sajnos. A többi napra váltakozó felhősödést és napsütést jeleztek, csütörtökre viszont esőt 😓. Reménykedtem benne hogy nem fog egész nap esni, és hogy végül jó idő lesz és a nap is kisüt, de ez csak egyszer történt meg kb. fél órára, az eső viszont többször eleredt, és borús idő volt egész nap... Már reggel elkezdett szakadni az eső Kölnben. 




Cochem környéke már dombos, és az egész szőlőtermelő vidék. Nagyon érdekesek a szőlőültetvények, ahogy felkúzsnak egészen a meredek és magas dombok tetejéig. Ezen az útvonalon, nem sokkal Cochem előtt található Eltz vára is (szintén bakancslistás), de a vonatból nem lehetett látni, gondolom a dombok mögött volt. 

Cochem a Mosel folyó partján fekszik, a Rajna-vidék-Pfalz régióban. Járási székhely, 5000 lakosával a második legkisebb Németországban. A város a környék legjelentősebb turistaközpontja, nemhiába, Cochem kétségkívül Németország egyik legfestőibb települése. Amint már korábban említettem, jelentős borvidék is. Cochemnek nem sok konkrét látnivalója van, az egész városka maga egy nagy attrakció, színes favázas házaival, a fölé magasodó Reichsburg várral, és a Mosel parti sétánnyal. 







A vasútállomás kb. 10 perces sétára van a központtól. Egyébként maga az állomás épülete is szép és régi, 1905-ből származik, neoreneszánsz stílusban épült. 




MARKTPLATZ
A téglalap alakú főtér a város központja. Itt találjuk a városháza 18. századi barokk épületét, több favázas házat és a tér közepén a Szent Mártont ábrázoló Martinsbrunnen szökőkutat a 20. század elejéről. 







ST.-MARTIN-KIRCHE
Cochem plébániatemploma, a Szent Márton-templom eléggé feltűnő épület magas vékony hagymakupolás tornyával, szinte bárhonnan látható. Egyes részei még a 15. századból származnak, de majdnem az egész épületet tönkretették a 2. világháború alatt. A belseje modern, kitűnnek a festett üvegablakok. Belülről nem láttam, de igazából meg se találtam a bejáratát..





































Cochemben 3 középkori városkapu - Enderttor, Martinstor, Balduinstor és a városfal néhány része is megmaradt. A legnagyobb és legszebb kapu az ENDERTTOR, a város szélén található nem messze a híd lábától. A 14. századi kapu a nevét az Enderttal völgyről kapta, ugyanis az innen jövő támadásoktól védte a várost. Egy ideig városi börtönként is szolgált. A fogadó, mely a kapu mellett állt, különösen népszerű volt az utazók körében. A MARTINSTOR a város másik felén található, a folyópart felett, a várba vezető úton. Szintén a 14. századból származik, és vámházként szolgált. Ki volt itt feszítve egy lánc a folyó felett, mely megakadályozta a hajók továbbhaladását vám fizetése nélkül. A kisebb tornyot jégveremként használták. 





MOSELPROMENADE
Érdemes egy sétát tenni a Mosel partján kiépített sétányon, szép kilátások nyílnak innen a várra és a folyó melletti házakra is. A központi részen éttermeket és boltokat is találunk a sétány mentén. Csodás kilátásokért és fotókért menjünk fel a SKAGERRAK-HÍDRA is. A furcsa nevű hidat 1927-ben építették és az 1916-os skagerraki-csatának állít emléket (a Skagerrak-szoros Skandináviában található.. jól tippeltem a név alapján 😊). A híd egyébként először kötötte össze Cochemet a folyó másik oldalán található Cond nevű halászfaluval. Ide is érdemes átsétálni, innen is klassz fotókat készíthetünk. Én is így tettem, minden oldalról lefotóztam a panorámát, mert még rossz időben is csodás volt!









REICHSBURG
A cochemi királyi vár (pontos fordításban "birodalmi vár"), kétségkívül a város legjelentősebb nevezetessége, valamint a városkép meghatározó eleme. Egy 154 m magas dombon emelkedik a Mosel folyó fölött. Az eredeti várat  1100 körül építették, 1130-ban említik először. A ma látható vár azonban nem eredeti, ugyanis azt 1689-ben XIV. Lajos katonái tönkretették. Ezután majdnem 200 évig romokban állt, míg 1868-ban megvette egy gazdag berlini üzletember, Louis Ravené, és felújíttatta neogótikus stílusban. A vár ma a város tulajdona. Csak gyalog közelíthető meg, illetve májustól októberig shuttle busszal is (3,50 € egy irányban, 6 € oda-vissza), egyéb járművel nem. 2 út is vezet a várhoz, az egyik a Martinstor kaputól, a másik a Schlossstrassen keresztül. Én ez utóbbit találtam meg hamarabb, kb. 10-15 percig tart felsétálni, de elég meredek az út. A belépő a várba 7 €, a tárlatvezetés 40 percig tart. A bejárat előtt van egy nagy terasz ahonnan gyönyőrű a kilátás a városra és a Moselre, fantasztikus fotókat lehet innen készíteni. Biztos mindenkinek feltűnik a furcsa szobor a terasz sarkán, ami úgy néz ki mint egy "békakirályfi", valójában azonban egy oroszlán lovagot ábrázol, ami a várat védi. A vár udvarára már csak belépővel lehet bemenni. Van itt egy étterem és egy kis szuvenírbolt, a jegyeket is itt kell megvenni. Gondolkoztam hogy megnézzem e, de maga a vár belső nem annyira érdekelt. Az udvarról szívesen készítettem volna fotókat, de hiába vártam hogy kisüssön a nap, így végül feleslegesnek találtam kifizetni 7 eurot. Talán majd legközelebb 😊 Egyébként a vár körül elterülő szőlőültetvények is festőiek. 









Csak arról szeretek írni, amit láttam vagy meglátogattam, de azért említést teszek a további nevezetességekről is, amiket sajnos most ki kellett hagynom. 

Cochemnek van egy LIBEGŐJE is, mely a PINNERKREUZ kilátóhóz visz fel. Szép innen a kilátás az egész városra és völgyre, és van fent egy kávézó is. A libegő ára oda-vissza 6,90 €, alsó állomása az Endertstrassen található. Ez mindenképp tervben volt, de sajnos az időjárás ezt nem tette lehetővé. 

Amit még megnézhetünk Cochemben, az a történelmi Mustármalom (Historische Senfmühle), mely a libegő állomásától pár lépésre található, és a Német Nemzeti Bank titkos bunkere (Bundesbank Bunker), ahol az NSZK titkos pénztartalékát őrizték. Olyannyira titkos volt, hogy az akkori lakosok mit sem sejtettek a családi házak alatt megbúvó bunkerről. Szép időben érdemes lehet hajózni is egyet a Mosel folyón, az 1 órás panoráma kirándulások kb. 11 euróba kerülnek. 



Délután ismét eleredt az eső, és az út is több mint 2 óra volt Kölnbe, így 4 óra körül elindultam visszafelé. Bár az időjárás nem volt a legjobb, Cochem még így is fantasztikus volt. Egyáltalán nem bántam meg hogy megnéztem, sőt remélem hogy a jövőben még eljutok ide, és megnézhetem ami kimaradt, illetve jobban élvezhetem a sétát a városban. 

További fotók Cochemről: