BARI - ALBEROBELLO - POLIGNANO A MARE - MONOPOLI - MATERA
2021.10.04. - 2021.10.08.
Az idei évben sajnos nagyon keveset utaztam. Nem fogom most részletezni az okait, röviden annyi hogy előbb a covid miatt, majd pedig azért mert megváltozott az életem. Az utazás viszont nagyon hiányzott, már kezdtem nagyon depressziós lenni, és amikor teljesen a mélypontra kerültem, akkor döntöttem úgy hogy nem mehet ez így tovább és el kell mennem valahova. Az elmúlt időszakban már gondolkoztam rajta, és nézegettem a repjegyeket. Eredetileg Liszabonba szerettem volna elmenni következő uticélként, de sajnos oda most elég drágák voltak a repjegyek.
Végül Bari mellett döntöttem. Olaszország sosem volt a szívem csücske, bár rengeteg gyönyörű hely van az országban, sem maga az ország, sem az emberek nem igazán vonzottak. Velencében ugyan már jártam többször is, és nagyon tetszett, de Olaszország nem szerepelt a bakancslistám elején. Pugliát korábban egyáltalán nem ismertem, a volt barátom beszélt róla hogy szép helyek vannak arra, ő imádta Olaszországot, több helyen is járt már. És amikor megnéztem az interneten az itt készült fotókat tátva maradt a szám... Pugliának elsősorban gyönyörű tengerpartja és strandjai vannak, de a városkái és falvai is nagyon elbűvölőek, így városlátogatásra is tökéletes. És nem utolsó sorban, Bariba általában elég olcsók a repjegyek Bécsből (Ryanair). Bár akadt volna társaságom is, egyedül mentem, mert szükségem volt a magányra és hogy visszataláljak a régi önmagamhoz.

A repjegyet csak 1,5 héttel az utazás előtt vettem, 52 euróba került a retúr jegy 10 kg-os csomaggal együtt. Szállást Bariban kerestem, mert ez a központ, és innen el lehet jutni mindenhova tömegközlekedéssel. Egy barátom aki már járt itt azt ajánlotta hogy a vasútállomás közelében keressek szállást, és teljesen igaza volt. Studiot kerestem konyhával, ahol tudok magamnak ennivalót készíteni. A legmegfelelőbb szállást a Bookingon találtam - a
Rossani Suites & Aparts, ami egy kis modern studio fürdőszobával, erkéllyel és kis konyhával. Közvetlenül Bari vasútállomása mellett van, csak át kell menni az úton. Árban is viszonylag jó, bár nekem kicsit drága, a lehetőségek közül ez volt a legjobb - 169,29 eurot fizettem 4 éjszakára. A konyha nem a legjobban felszerelt, de pár napra elég. Nekem a sütő vagy mikrohullámú sütő kicsit hiányzott, a plusz viszont hogy volt kávéfőző. Az egyedüli negatív hogy az erkély egy belső udvarra vagy háztetőkre nézett ahol épp javítottak valamit, így reggeltől estig zaj volt a lakásban. Pár lépésre a háztól az állomással szemben van egy kisebb szupermarket is (Supermerkato Dok), én itt szoktam ennivalót vásárolni.


Puglia (vagy más néven Apulia) Olaszország egyik kevésbé ismert és látogatott régiója, legalábbis a külföldiek által. Az Appenini-félsziget délkeleti részén, az "olasz csizma" sarkán terül el. Egyik oldalról az Adriai-tenger, másik oldalról a Ión-tenger határolja. A szigeteket leszámítva, Puglia rendelkezik a leghosszabb tengerparttal. A terület többségében sík mezőgazdasági vidék, jelentős az olivaolaj és borkészítés, az egész ország olivaolaj termelésének a 40 százaléka itt folyik, valamint a zöldség és gyümölcs termesztés és a halászat.
1. NAP - BARI
A gépem hétfőn 13:55-kor indult Bécsből, Pozsonyból a Regiojet buszával mentem a reptérre (5,90 €). A check-int az utolsó pillanatban csináltam, és bár a folyosó mellé kaptam ülőhelyet, az ablaknál nem ült senki, a középen ülő lány pedig átült máshova, így egyedül maradtam az egész sorban, és élvezhettem a kilátást az ablakból. Az út kb. 1 és negyed óra Bariig.


A repülőtérről többféleképpen is be lehet jutni a városba, a leggyorsabb és legdrágább a vonat, mely 17 perc alatt bent van a városban. A jegy ára 5,10 €. Én ezt választottam, mert siettem. A vonat nagyjából fél óránként közlekedik, van amikor gyakrabban, van amikor ritkábban. Elég sokat kell gyalogolni a vonatállomásig, de nyilak jelzik végig merre kell menni (Bari Centrale). Először ki kell menni a repülőtér épületéből, majd lépcsőkön le és aztán egy hosszú folyosón keresztül gyalogolni az állomásig. Jegyet automatában vagy jegypénztárban lehet venni, én mindig a személyes jegyvásárlást részesítettem előnyben, bár itt csak kártyával lehetett fizetni.
Bari Dél-Olaszország második legnagyobb városa Nápoly után, 312 000 lakosa van. Jelentős kikötőváros és egyetemi város. Mivel sok a fiatal, ezért pezsgő éjszakai élettel rendelkezik. Leginkább viszont arról híres a város, hogy itt találhatók Szent Miklós püspök (azaz az eredeti Mikulás) földi maradványai. Igazából megmondva Barira kevés időt szántam, mert vannak sokkal érdekesebb és szebb helyek is a környéken, de utólag bánom hogy csak ilyen kevés időt töltöttem itt. Nem volt fix tervem a 3,5 napra, csak helyek amiket látni szerettem volna, de nem tudtam pontosan mennyi fog beleférni az időbe. Úgy döntöttem hogy az első délutánom Barira szánom. A szállásom privát volt, egy fiatal lánnyal kommunikáltam a bookingon keresztül aki szerencsére jól beszélt angolul, ő várt mikor megérkeztem és átadta a lakás kulcsait. Lepakoltam, átöltöztem, és már mentem is felfedezni a várost.
MURATTIANO
Az apartmantól, illetve a vonatállomástól kb. 20 perc sétára van az óváros. Át kell menni az állomás másik oldalára, és igazából már rögtön itt kezdődik a központ. Az állomás és az óváros között terül el az új városrész, a Murat-negyed, melyet Joachim Murat nápolyi királyról neveztek el. Ő rendelte el a felépítését 1813-ban. Egy gondosan megtervezett, rácsos szerkezetű negyedről van szó, olyasmi mint Barcelona L´Eixample negyede. Az állomás melletti tér a PIAZZA ALDO MORO, kicsit tovább pedig a hatalmas parrká alakított PIAZZA UMBERTO I.-et találjuk. Utána kezdődik a sok bolt, étterem. A Murat-negyed központi utcája a VIA SPARANO, Bari fő bevásárlóutcája. Rögtön elbűvölt Bari mediterrán hangulata... napsütés, meleg, pálmafák mindenütt...
BARIVECCHIABari óvárosa a régi és az új kikötő között terül el egy félszigeten, régen városfalak vették körbe. Egy részük még ma is látható. Az óváros nagyon különleges. Minden sarkon érezni lehet a régmúltat... egy tipikus olasz hangulatú város... szinte omladozó házak, szűk sikátorok, minden tele növénnyel és virággal, az utcára kiteregetett ruhák... És Bari tele volt élettel, még így októberben is, a covidnak pedig nyoma sem volt. Minden tele volt emberrel, főleg olaszokkal, de külföldi turistákkal is találkoztam. Csak azokról a nevezetességekről írok többet, amiket láttam, a többit csak megemlítem.
BASILICA DI SAN NICOLA
Bari talán leghíresebb nevezetesége a Szent Miklós bazilika, mely a 11. században épült román stílusban. Itt nyugszik a Myra-i püspök, Szent Miklós, akiről a Mikulás legendája kialakult. Ereklyéit 1087-ben hozták a városba, miután azt olasz halászok ellopták egy törökországi szentélyből. A bazilikát a szent végső nyughelyéül építették, miután Bari fontos zarándokhellyé vált a római és görög katolikusok számára is. Szent Miklós ereklyéit a kriptában találjuk, a templomba és a kriptába is ingyenes a belépés.
CATTEDRALE DI SAN SABINO
A San Sabino katedrális Bari fő temploma, a 12.-13. században épült szintén román stílusban, egy régebbi bizánci katedrális helyén. Homlokzatán kiemelkedik a hatalmas rózsaablak. A belseje nagyon szép régi, a belépés ide is ingyenes.

PIAZZA MERCANTILE
Bari főtere, a régi piactér, mely a város kulturális központja már a 14. századól kezdve. Legjelentősebb épülete a PALAZZO DEL SEDILE, a nemesek palotája, mely amolyan városházaféleség, a város vezetőségének a székhelye volt évszázadokon keresztül. A tetején egy loggiát és egy óratornyot láthatunk. A téren található még a Colonna della Giustizia, vagyis az igazságoszlop egy kőoroszlánnal.
PIAZZA DEL FERRARESE
Bari másik fontos tere, a régi kikötő mellett helyezkedik el, így amolyan bejárati kaput képez az óvárosba. Nevét egy ferrarai kereskedőről kapta, aki több épületet is birtokolt itt. A tér tele van bárokkal és éttermekkel, de itt találjuk a város egyik legrégibb templomát, a CHIESA DELLA VALLISA-t, amit ma kulturális eseményekre használnak, és az ókori Via Appia egy részletét is feltárták itt.
Néhány régi romba is belebotlunk az óvárosban, az egyik ilyen a SANTA MARIA DEL BUONCONSIGLIO román kori templom 10. századi maradványai.
Érdemes végigsétálni Bari tengerparti sétányán is, a LUNGOMARE NAZARIO SAURO-n, melynek egyik végén a kikötőt találjuk, a másikon pedig a városi strandot, a Pane e Pomodorot. Ez utóbbi az óvárosból kb. 30-40 perces sétával érhető el.
Bari további nevezetességei a CASTELLO NORMANNO-SVEVO erőd, a PORTO VECCHIA, vagyis a régi kikötő a kék kis csónakjaival, a TEATRO MARGHERITA és a TEATRO PETRUZZELLI színházak, valamint a STRADA DELLE ORECCHIETTE, ahol megtekinthetjük hogy készítik a helyi asszonyok a tipikus pugliai tésztát - az orecchiette-t.
Igazából elég pár óra a városra, de érdemes több időt is itt tölteni a hangulata miatt. Én kb. 2 óra alatt körbefutottam a legfőbb nevezetességeket, utána már csak kávéztam és vacsoráztam, és próbáltam magamba szívni kicsit a hangulatát. Nagyon tetszett hogy késő estig tele van élettel, sőt sötétedés és a szieszta után éled csak fel igazán. Szivesen kipróbáltam volna az éjszakai életet is, de egyedül nem akartam sehova menni. Vacsora után bementem még a szupermarketbe bevásárolni reggelire, és mentem haza pihenni.
KATTINTS IDE A 2. RÉSZÉRT...
További képek Bariról:
https://link.shutterfly.com/18cWpvmixkb