ALLGAU - NEUSCHWANSTEIN

NEUSCHWANSTEIN A Neuschwanstein kastély gyerekkori álmom volt, volt egy puzzlem, amin az szerepelt (szerintem nem vagyok egyedül). Eddig valahogy nem jött ki a lépés hogy megnézzem, meg igazából nem is vonzanak a turistás helyek. De amint Füssen szóba jött, mondom akkor láthatom a Neuschwanstein-t is... Azzal tisztában voltam, hogy magát a kastélyt nem nézzük meg - egyrészt a jegyek már hetekkel előre ki vannak árusítva, másrészt nem is télen szeretném megnézni. De kívülről azért mindenképpen látni akartam, ha már ott voltunk. 

TENERIFE - LA LAGUNA

LA LAGUNA

La Laguna Tenerife egyik legszebb történelmi városa, és az egyik személyes kedvencem is. Négyszer jártam itt, egyszer a fakultatív kirándulással, kétszer busszal, és egyszer karácsonykor autóval a barátommal. 

La Laguna, teljes nevén San Cristóbal de La Laguna 157 000 lakosával Tenerife második legnagyobb városa, és a sziget régi fővárosa volt egészen 1723-ig, amikor Santa Cruz de Tenerife vette át ezt a pozíciót. A város Aguerre völgyében fekszik, neve a régen itt található tóra vagy lagúnára utal, amit 1837-ben szárítottak ki és alakítottak át termőfölddé. La Lagunát Alonso Fernandez de Lugo konkvisztádor alapította 1496 és 1497 között. Eredetileg Fernandez de Lugo katonai osztagának a tábora volt itt, az 1494-es aguerrei csata után, amit a spanyolok nyertek meg az őslakos guancsok ellen. A hódítás után sokan letelepedtek itt az osztagból a családjaikkal, így jött létre a későbbi város. 

La Laguna több szempontból is különleges, ez volt például az első olyan spanyol gyarmatváros, amit nem erősítettek meg városfalakkal. Egy újfajta várostervezés példája volt, mely több dél- és közép-amerikai gyarmatváros mintájául szolgált (kubai Havanna, perui Lima, kolumbiai Cartagena de Indias, San Juan de Puerto Rico). Többek között ezért is, valamint az eredetiben megmaradt történelmi városközpont miatt is került fel a város 1999-ben az UNESCO Világörökségi listájára. La Laguna ezenkívül egyetemi város is, itt található a Kanári-szigetek legrégebbi egyeteme, melyenek elődjét még 1701-ben alapították az Ágoston-rendi szerzetesek. Ma körülbelül 30 000 diák tanul itt. 

A város híres szülötte Anchietai Szent József (José de Anchieta), vezető katolikus misszionárius Brazíliában, Sao Paolo és Rio de Janeiro városok megalapítója. Az atyát 2014-ben avatták szentté. La Lagunában található az egyetemi kórház, és Tenerife északi repülőtere, a Los Rodeos is. 

La Laguna kétféleképpen közelíthető meg Santa Cruzból. A 14-es, 15-ös, 102-es, 103-as, 108-as busszal, ebből a 15-ös az express, az a leggyorsabb, kb. 15 perc a menetideje, vagy a 2007-ben épült villamossal (1-es, 2-es vonal). Ez utóbbi szebb, szép új kocsik vannak, de sokkal lassúbb, kb. 45 perc alatt érünk La Lagunába, míg a 2 város csak 11 kilométerre van egymástól. A buszpályaudvartól a városközpont kb. 10 perc sétányira van, a villamos végállomása pedig közvetlenül a központ mellett található. Én ha busszal mentem és nem volt kedvem gyalogolni, felszálltam a villamosra a pályaudvar mellett és mentem vele egy megállónyit. Amikor autóval voltunk, a központ melleti valamelyik mellékutcában parkoltunk ingyenesen. La Laguna mivel északon található hűvösebb és csapadékosabb, mint a sziget déli része. Általában kb. 4 fokkal van itt hidegebb, mint a fővárosban Santa Cruzban. Nekem mindig szerencsém volt a napsütésre Lagunában. Ha valaki karácsonykor jár Tenerifén, mindenképpen látogasson el La Lagunába, a szigeten itt egyedül lehet érezni egy kis karácsonyi hangulatot, és nagyon szép a díszítés is 😊    

A városközpont kicsi, és itt találunk minden nevezetességet egymáshoz közel. Érdemes végigsétálni az utcákon, megcsodálni a tipikus kanári épületeket. A kúriák többsége a 16.-18. századból származik. Minden háznak megvan a maga története, én most csak a jelentősebb látnivalókat mutatom be. 





CATEDRAL DE NUESTRA SEÑORA DE LOS REMEDIOS
A legismertebb látnivaló a katedrális, mely Tenerife leghíresebb temploma, ugyanis ez a tenerifei egyházmegye központja, püspöki székhely. A templomot 1515-ben kezdték építeni második plébániatemplomként, egy régebbi guancs szentély helyén a pamplonai katedrális mintájára. VII. Piusz pápa emelte székesegyházi rangra 1819-ben, ekkor alapították az egyházmegyét. Az eredeti épületből csak a neoklasszicista fő homlokzat maradt fent, a többi része neogótikus, a 19. század elejéről származik. Érdekesség hogy a Laguna-i katedrális volt Spanyolország egyik első beton épülete. Itt nyugszik a város alapítója, Alonso Fernandez de Lugo.








IGLESIA DE NUESTRA SEÑORA DE LA CONEPCIÓN
Nem messze a katedrálistól találjuk La Laguna második legjelentősebb templomát, a Szeplőtelen Fogantatás templomot. Ez Tenerife legrégebbi plébániatemploma, 1511-ben kezdték építeni. Többek között itt keresztelték meg a meghódított guancsokat. Az épület szintén többféle stílus keveréke, domináns eleme a toszkán stílusú torony, mely a 17. század végéről származik, és mára La Laguna szimbólumává vált. A 28 m magas és 5 emeletes tornyot meg lehet mászni, szép kilátás tárul innen a városra. A templom érdekessége a Szent János evangélistát ábrázoló olajfestmény, mely verejtékezett az 1648-as pestisjárávány idején, a csoda után pedig elmúlt a járvány. A templom mellett áll II. János Pál pápa szobra, melyet Lengyelországból hoztak ide. A templom a Plaza de la Concepción téren áll, mely a város talán legbájosabb tere.







TEATRO LEAL
La Laguna fő kulturális központja. A 20. század elején építtette egy bizonyos Antonio Leal modernista és eklektikus stílusban. Itt volt az első filmvetítés a városban, és az első kanári filmet is itt játszották le először.





IGLESIA Y EX-CONVENTO SAN AGUSTÍN
Az Ágoston-rendiek voltak az első rend akik letelepedtek a városban 1506-ban, és megalapították a templomukat és kolostorukat. A torony és a templom a 18. századból való. Itt volt az első egyetem, az Universidad de San Fernando, majd az első kanári középiskola. Ennek az utóda a ma az épületben székelő Cabrera Pinto intézmény. A templom 1964-ben leégett, azóta vár a felújításra. A rom nem látogatható, de van egy rés a falon ahol be lehet kukucskálni.






IGLESIA Y HOSPITAL DE NUESTRA SEÑORA DE LOS DOLORES
A mellette lévő épület a Fájdalmas Miasszonyunk kórház régi épülete, melyet 1515-ben alapítottak az első ilyen intézményként La Lagunában. A hozzá tartozó templomot csak a 18. század felében építették. A kórház jelenleg a városi könyvtárnak ad otthont.





PALACIO SALAZAR (PALACIO EPISCOPAL)
A palotát Salazar első grófja építtette 1664-ben, és a családja itt élt egészen a 19. század végéig, amikor püspöki palota lett belőle. A főleg barokk stílusú épület ma is a tenerifei egyházmegye székhelye.








PALACIO LERCARO
A Lercaro palota egy a város sok nemesi palotája és kúriája közül. Talán csak annyiban különlegesebb a többinél, hogy ez ma múzeum. Egy genovai kereskedőcsalád építtette 1593-ban, akik Tenerife legbefolyásosabb családjai közé tartoztak a 16.-17.században. A palota is az olasz renezsánsz stílust követi. Később több mindenre is használták a házat, 1993-tól a Történelmi és Antropológiai múzeum (MHA) található benne. Még egy érdekesség kapcsolódik a palotához... ez ugyanis Tenerife legismertebb kisértetháza! Catalina Lercarot akarata ellenére hozzá akarták adni egy idősebb férfihoz, ő pedig inkább a halált választotta, házuk udvarán beleugrott egy verembe. Állítólag azóta kísért a házban. Na ha ezt tudom biztos nem nézem meg 😂 A corona után jártam La Lagunában, akkor ingyenesek voltak a múzeumok. Engem nem nagyon érdekelnek az ilyesmik, de a tradicionális házakat szívesen megnézem belülről. Nekem nem volt érdekes a múzeum, a belépő egyébként 5 €.




PLAZA DEL ADELANTADO
La Laguna főterét Tenerife első elöljárójáról, Alonso Fernandez de Lugo-ról nevezték el, akinek itt volt háza a tér egyik sarkán ("Elöljárók tere"). A téren tartották az évszázadok folyamán a különféle ünnepségeket, felvonulásokat, piacokat, de kivégzéseket is. A parkos tér központi eleme a márvány szökőkút, mely Marseilles-ből származik. Fő épületei a városháza és a Szent Katalin kolostor.








CONVENTO DE SANTA CATALINA DE SIENA
A dominikánus nővérek kolostorát 1606-ban alapították, majd 1611-ben szentelték fel 4 nővérrel. A század végén már száznál is többen voltak, így kibővítették a kolostort. Mivel zárt közösség volt, az épületet magas díszítés nélküli külső falak jellemzik. Az épület érdekessége a zárt kilátószerű fa erkély a tetőn, mely az arab világból került Spanyolországba, és a Kanári-szigeteken is meghonosodott. A kolostor híres lakója volt Sor María de Jesús nővér, akit a "la siervita" (kis szolga) néven ismertek. Maria nővér csodatételeiről volt híres - például egyszerre két helyen tudott lenni, látnoki képességei voltak, gondolataival tárgyakat mozgatott, levitálni tudott, teste pedig halála után teljesen ép maradt. Ezt minden évben február 15-én állítják ki a templomban.



AYUNTAMIENTO
A városháza épületét Fernandez de Lugo építtette a hódítás után, hogy otthont adjon a városi tanácsnak. A jelenlegi épület 1540-ben épült, többször átalakították, homlokzata neoklasszicista. 







IGLESIA Y EX-CONVENTO DE SANTO DOMINGO DE GUZMÁN
A domonkos-rendi kolostor a 16. században épült, a harmadik kolostor volt a városban. Vöröskő homlokzata tipikusan kanári. A harangtorony a 18. századból való. A templom melletti épület a régi kolostor, mely volt már plébánia, egyházi börtön, egyházmegyei szeminárium, 2002-től pedig adminisztratív épület. Itt van eltemetve a híres tenerifei kalóz, Amaro Pargo, La laguna szülöttje, aki a templom adományozója volt.







CONVENTO DE SAN JUAN BAUTISTA O DE LAS CLARISAS
A klarisszák kolostora volt az első női kolostor a Kanári-szigeteken, 1577-ben telepedtek itt le. 1697-ben egy tűz tönkretette az épület nagy részét, majd újraépítették. A kolostor felépítése hasonlít a Szent Katalin kolostoréhoz, szintén egyszerű magas falai vannak, és itt is megtalálható a zárt kilátóerkély.






Érdemes elsétálni picit messzebb is a központtól, a PLAZA DEL CRISTO-ra, mely a város legnagyobb tere, régen katonai gyakorlatokra használták. Ma itt találjuk a városi piacot és a ferences templomot és kolostort.

MERCADO MUNICIPAL
A vásárcsarnokban kb. 100 stand van, amik főleg élelmiszert kínálnak - zöldség, gyümölcs, halak, sajtok, húsok, borok, fűszerek... de vannak pl. virág és ruhaárusok is. Érdekes megnézni a helyi különlegességeket, például a trópusi gyümölcsöket vagy a sokféle kanári krumplit. A fakultatív kirándulásunkon a piacot is meglátogattuk, az idegenvezető kollégám pedig el is mesélte mit láthatunk az egyes standokon.. nagyon érdekes élmény volt. A piacra mindenképpen délelőtt látogassunk el, mert csak 14:00-ig van nyitva naponta.







CONVENTO DE SAN FRANCISCO Y SANTUARIO DEL CRISTO
A kolostort a ferencesek alapították 1506-ban, Fernandez de Lugo utasítására. Sokára készült el, mert a ferencesek kolduló rendként adományokból építkeztek. A templom az egyik leghíresebb a szigeten, a csodatévő Krisztus szobornak (Santísimo Cristo de La Laguna) köszönhetően. A tölgyfából faragott szobor Flandriából származik, és a legjobban csodált ereklyék közé tartozik a Kanári-szigeteken. Ezen kívül a templomban található a torinoi lepel egyik másolata is.




Nem messze a tértől találjuk a Constitución parkot és egy nagyon szép pálmafa sétányt (Avenida de las Palmeras). Ez utóbbit semmiképp se hagyjuk ki.  




**TIPP**
Két helyen étkeztem La Lagunában, mindkettőt tudom ajánlani. Az egyik a Guachinche Paraiso a városközpontban. A guachinchék tipikus kanári éttermek, ahol helyi bort és hagyományos ételeket kínálnak. Egyszerű étkezde kinézetű, de finomak az ételeik és jó árban vannak. A másik a Restaurante Kebab Ali Baba gyorsétterem, nem messze a villamos végállomásától. Elég olcsó, de finom és nagy adagokat adnak (egyedül a pizzájuk nem ízlett).  

További képek La Lagunáról: 
https://link.shutterfly.com/9hil9bZF24