AGGSTEIN - MELK - DÜRNSTEIN
2020.08.01.
Mindig is imádtam Ausztriát, és most hogy az idén újra itthon voltam, ráadásul már nyáron, lehetőségem volt legalább pár helyre elmenni, akár egy napokra is. Az egyik legszebb hely a környéken, ami akár egy napos kirándulásra is alkalmas, az az "osztrák Dunakanyar", a Wachau. Egyszer már jártam a Wachauban, Ausztriában élő külföldi turistákkal, akkor hajóztunk a Dunán, ebédeltünk Unterloiben-ben és meglátogattuk a Melki apátságot, majd borkóstolóval zártuk a kirándulást Melk városában. Most azokat a helyeket néztem ki, amelyek a legjobban tetszenek vagy ahol még nem jártam és meg szerettem volna nézni őket. Aggstein várromára, Melkre és Dürnsteinre esett a választás. Három helynél ne nagyon tervezzünk többet egy napra, ha alaposabban is meg akarjuk nézni a helyeket, ráadásul itt amúgy sem érdemes sietni.
Reggel 7-kor indultunk el otthonról, és 11 körül értünk az első megállónkra. Pozsonyból kb. 2 óra alatt oda lehet érni a Wachau elejéhez autópályán, majd a falvakon keresztül (az aktuális 10 napos autópályadíj 9,40 €). Persze mi még út közben megálltunk egy csomó helyen fotózni, ezért tartott tovább. Legnagyobb gondunk az volt hogy kitaláljuk milyen sorrendben látogassuk meg a kiszemelt 3 helyet. Arra kell figyelni hogy a várak, kolostorok általában csak 5-ig, maximum 6-ig vannak nyitva nyáron is, illetve nem lehet bárhol átmenni a Dunán, csak az elején Kremsnél, és a végén Melknél. Végül úgy döntöttünk, hogy először megnézzük Aggstein várát, majd végigmegyünk a Duna partján Melkig, visszafelé pedig Melkből a másik oldalon jövünk, és az utolsó megállónk Dürnstein lesz.
A Wachau Alsó-Ausztriában található, kb. 80 kilométerre észak-nyugatra Bécstől. A Duna nem egész 40 km hosszú völgyéről van szó, mely Krems an der Donau és Melk települések húzódik. 42 települése van, melyek a Duna mindkét oldalán helyezkednek el. A terület már nagyon rég óta lakott, itt találták például a 24 000 éves willendorfi vénusz szobrocskát. A Wachau híres a szőlőtermesztéséről és borairól, a szőlöültetvények teraszosan helyezkednek el a Duna partján, valamint a barackjáról, amiből mindenféle lehetséges terméket készítenek. Az egész völgy tele van várromokkal, kolostorokkal, elbűvölő kis falvakkal, régi erődtemplomokkal... A Wachau kultúrtáj 2000 óta az UNESCO Világörökség része is.
BURGRUINE AGGSTEIN
Aggstein várának romja egy meredek sziklaszirten emelkedik 300 méterrel a Duna felett. A 12. század elején építtették, 1200 körül említik először írásos emlékek. Először a Kuenring nemesi család tulajdona volt, de sokszor váltakoztak a tulajdonosai az évszázadok folyamán. Többször elfoglalták, megrongálták, felégették a várat, majd újraépítették. Több kegyetlen legenda is fűződik a rablófészekhez, az egyik várúr például egy vaskötelet húzott keresztül a Dunán, amin felakadtak az arra járó hajók, és így ki tudták rabolni őket. A másik pedig a vár híres "rózsakertjében" tartotta fogva a rabokat, akiknek két választásuk volt, vagy éhen haltak, vagy a mélybe vetették magukat. Ausztria egyik legfontosabb várát az elmúlt évtizedekben restaurálták.


Az Aggsteini vár csak március és november között látogatható. A faluból kb. 2 kilométeres autóút vezet fel a várhoz, parkolni közvetlenül a vár előtt lehet ingyenesen. A belépőjegy ára 7,50 € (vezetés nélküli individuális látogatás). A bejáratnál van egy szuvenírbolt, a várudvaron pedig egy étterem, kávézó kinti és benti résszel is (viszonylag normál árban), rendezvényeket is szerveznek itt. A vár egésze már csak rom, nincsenek belső helyiségei, csak a lovagterem és a várkápolna. A pincében van egy kiállítás a Nibelungokról is, ugyanis a Wachau volt az egyik helyszíne a Nibelung-ének germán hőseposznak. A masszív falakra mindenhol falépcsők vezetnek fel. A várrom elég fotogén, mégis ami miatt a legtöbben felkeresik az a kilátás a Dunára és a Wachau-völgyre. Érdemes felmászni a legmagasabb pontjára, innen tényleg lenyűgöző kilátásban lesz részünk. Jó választás volt délelőtt menni, ilyenkor még kevesebb ember volt, a nap pedig nem a Duna felől sütött. Eredetileg este szerettem volna idejönni naplementét nézni, de a vár sajnos csak 6-ig van nyitva, és kívülről szinte semmi sem látszik. Még egy dolog... a sok fotón szerepelő egész alakos vár látványát ne keressük, azokat ugyanis vagy drónról fotózták, vagy a vár melletti magas szikláról, de úgy néztük az inkább sziklamászást igényel mint közönséges sétát. Nagyjából 2 órát töltöttünk a várban, aztán mentünk tovább Melkre.





STIFT MELK
A melki Benedek-rendi apátság az osztrák barokk legjelentősebb és legnagyobb egyházi épülete. A helyén egy erőd és egy palota állt, ahol II. Leopold osztrák őrgróf 1089-ben kolostort alapított, melyet a Lambach-i apátság bencés szerzeteseinek ajándékozott. A 11. századtól kezdve folyamatosan éltek itt a szerzetesek. A kolostor nemcsak fontos egyházi, de kulturális központ is volt az évszázadok során. A 12. századtól iskola is működött benne, 1977 óta felső tagozatos reálgimnáziumnak ad otthont. A kolostort többször átépítették, mai barokk formája a 18. század elejéről származik. Nem oszlatták fel II. József idején, és a napoleoni háborúkat is szerencsésen túlélte. A hatalmas épületkomplexum 320 m hosszú, 3 emeletes, 500 helyisége és 1365 ablaka van.



A kolostornak híres a könyvtára, mely 12 helyiségből áll. Több mint 10 000 kötetet, és 1888 kéziratot tartalmaz, köztük a Nibelung-ének eredetijét is. A főterem mennyezeti freskóját Paul Troger készítette. A kolostorban és könyvtárában játszódik Umberto Eco A rózsa neve című regényének egy része is. Látogatásunk során megtekinthetjük a kolostorban berendezett múzeumot, a márványtermet és a csodálatos apátsági templomot is, melyet Johann Michael Rottmayr, Paul Troger és Lorenzo Mattielli munkái díszítenek.



A belépő ára a kolostorba idegenvezetés nélkül 12,50 €, idegenvezetéssel 14,50 €, délután 17:30-ig látogatható. Angol idegenvezetés nyáron aponta egyszer, délután 3-kor volt. Fotózni csak a külső tereken szabad, bent az épületekben nem. Amikor régen voltam, kb. 7 évvel ezelőtt akkor lehetett bent is. 4,50 euróért meg lehet nézni csak a kolostor parkját és az északi bástyát a panorámaterasszal. Mi is ezt választottuk most, a kolostorba nem mentünk be. Én régebben már voltam a csoporttal, mindenképpen érdemes egyszer megnézni... nagyon szép a könyvtár, a márványterem és a kolostortemplom is. Valamint a Duna felőli teraszra is csak belépőjeggyel juthatunk. A 2 belső udvar ingyenesen látogatható. A parkból a legszebb a kis díszkert a barokk pavilonnal, ahol kávézó van kialakítva. A többi része inkább erdős, nem is mentünk tovább. Az északi bástyában valami kiállítás volt, a kilátás semmi extra. Parkolni ingyen lehet a kolostor parkolójában, pár perc sétányira van a kolostortól, és hatalmas. A kolostortól utána le lehet sétálni a városba is, és itt lehet hagyni az autót, arra figyeljünk azonban hogy 18:00-kor (a park addig látogatható), bezárják a kolostorból a parkolóhoz vezető utat. Azt nem tudom oda lehet e máshogy jutni, de ha igen, meg kell kerülni az egész várost.

Mi is lesétáltunk egy rövid időre a városba. Kellemes hangulatú városka pár szép történelmi épülettel a központjában. Igazából csak egy fő utcája van, itt több éttermet, kávézót és boltot is találunk. Most a nyáron meglepően kevés ember volt szombat délután. Mi ebédeltünk, aztán mentünk tovább. A csoporttal is jártunk itt, akkor borkóstolón egy borászat pincéjében.
DÜRNSTEIN
Dürnsteint hagytuk utoljára, de nagyon nem jó döntés volt, ugyanis Dürnstein a legelbűvölőbb, nemcsak a 3 közül, de talán az egész Wachauban. Elég későn értünk már ide sajnos, nem maradt túl sok időnk, és a városka utcái elég árnyékosak is voltak már. Azért jöttünk egyébként ide utoljára, mert itt nem akartunk sehova bemenni. Várost nézni lehet bármikor, a várrom pedig nem belépős, így szintén bármikor látogatható. Ráadásul olvastam az interneten hogy a kolostor (ami egyébként 18-ig van nyitva), szombatonként este 8-ig látogatható.
Dürnstein egy pici barokk városka, csak 860 lakosa van. Ennek ellenére van kikötője és vasútállomása is. 5 városrészre oszlik, hozzá tartozik Unterloiben és Oberloiben is. Dürnsteinben csak fizetős parkolót találunk a városközponton kívül, oda nem lehet autóval behajtani. Az árak nagyjából egyformák a P1, P2, P3 és a P6-nál is, mi a P3-asban parkoltunk a Dunaparton az alagút előtt. Itt egész napra 4 euro volt a parkolás, 2 órára 3 euro, de csak 18:00-ig, így mi már csak egy órát fizettünk, mert 6 előtt értünk ide.
A városka legfőbb látványossága a felette magasodó várrom, és a kék-fehér tornyú barokk Ágoston-rendi apátság épületegyüttese a Dunaparton. Mindkettőt már messziről látni lehet. A kolostort 1410-ben alapították, és a mai napig az Ágoston rendi kanonokokhoz tartozik. A belépő 6,50 €. Amikor odaértünk még nyitva volt (később viszont érdekes módon már nem, pedig szombat volt), de nem mentünk be, inkább siettünk fel a várhoz.


A városka bár pici, nagyon elbűvölő, egy igazi ékszerdoboz, ezért sokan hasonlítják Hallstatthoz, illetve azért is mert helyszűke miatt itt is teraszosan építkeztek. További nevezetes épületei a városháza, a Kunigunda templom megmaradt tornya, a Kremsi kapu, a kastély, az új vár, ma mindkettőben hotel üzemel (Hotel Schloss Dürnstein, Hotel Richard Löwenherz), és a klarisszák kolostorának a maradványa. Ez utóbbi nagyon érdekes, ugyanis a 18. században gabonaraktárrá alakították az épületet, méghozzá úgy hogy lebontották a tetejét, és ún. rekszeket hoztak benne létre kisebb keresztben lévő háztetőkkel. Erre a várból lenézve figyeltünk fel 😊. Ezek az épületek mind a fő utcán és környékén találhatók. Sétáltunk egy keveset és készítettünk pár fotót. Meg akartunk inni egy kávét, de érdekes módon az összes kávézó zárva volt, csak borozók voltak nyitva. Végül beültünk egybe, de elég borzalmas volt a kávéjuk és mégcsak nem is értette a pincérnő mit akarunk 😂




Dürnstein legfőbb nevezetessége a várroma, ugyanis egy nagyon híres fogja volt, aki nem más mint Oroszlánszívű Richárd angol király. A várat egyébként a Kuenringek alapították 1140 körül. Richárd király hazafelé tartott egy keresztes hadjáratból amikor fogjul ejtették Bécs területén. Mindez azért történt, mer Akkon város (mai Izrael) ostromakor Richárd megsértette Babenberg Lipót osztrák herceget, azzal hogy levette a zászlaját a sajátja mellől és a mélybe dobta, azért mert nem tartotta őt királyokhoz méltónak. Lipót képviselte Németországot a csatában, az angol, francia és jeruzsálemi királyok mellett. Richárd a szárazföldi utat választotta hazafelé, mert tengeribeteg volt. Hiába utazott azonban álruhában, felismerték őt, elfogták és átadták Lipót hercegnek. Mindez 1192 decemberében történt, ekkor került Richárd Dürnstein várába, és a következő év márciusáig raboskodott itt. Utána Lipót átadta őt VI. Henrik német császárnak, aki hatalmas váltságdíjat kért érte. Állítólag ez volt a világtörténelem egyik legnagyobb váltságdíja. A pénzt aztán többek között további hadjáratokra, Bécs megerősítésésre és Bécsújhely (Wiener Neustadt) alapítására használták. Állítólag királyi módon bántak a rabbal, a helyszínen viszont egy sötét veremre írták hogy oda volt zárva a király. Több legenda is fűződik Richárd Dürnstein-i tartózkodásához. Az egyik szerint hű lantosa Blondel fáradhatatlanul kereste a királyt és mindenhol a kedvenc dalát énekelte. Mígnem Dürnstein várához ért, ahol a király folytatta a dal második versszakával. Így jöttek rá hol raboskodik a király.
A vár az 1500-as évek végéig a Kuenringek birtokában volt, utána több osztrák család birtokolta. 1645-ben a harmincéves háborúban a svéd csapatok pusztították el, azóta rom.
Két úton juthatunk fel a várhoz, az egyik picit hosszabb de kényelmesebb, ez információs táblákkal van kirakva, a másik pedig a rövidebb, de meredekebb lépcsős út. Én amikor olvastam róla előtte csak egy utat találtam, így nem is gondolkoztunk rajta mikor megtaláltuk a nyilat a vár felé. Ez a Krems-i kapu előtt a Kunigunda templom romjai előtt vezet egy szűk kis utcán felfelé, majd egy idő után jönnek a lépcsők. Eltévedni nem lehet. Kicsit megerőltető volt nem mondom, kb. 15-20 perc alatt értünk fel. A fentről elénk táruló látvány azonban mindenért kárpótolt. Magából a várból nagyon kevés maradt, csak pár fal és szikla. Nem maradtunk sokáig mert már kezdett esteledni.
***TIPPEK
- Ha van elég idő, érdemes hajózni is egyet a Dunán. Hajóról a legszebb a kilátás az egész Wachaura a megannyi várával, kolostorával és falucskájával, főleg szép időben. Amikor mi voltunk sajnos borús, ködös idő volt... A
DDSG Blue Danube hajótársaságot ajánlom, különböző hosszúságú és árú útjaik vannak, végig lehet menni az egész Wachaun Kremstől Melkig, de lehet rövidebb utat is választani és máshol kiszállni. Másik kedvelt közlekedési eszköz Ausztriában a bicikli. A Wachauban is számos kiépített kerékpárút van.

- Mit kóstoljunk meg ha a Wachauban járunk? Amint már említettem a régió két leghíresebb terméke a bor és barack (marille), de van tipikus wachaui zsemlye, sáfrány, dió és spárga is. A barackból főleg lekvárokat, pálinkát és likőröket készítenek, valamint desszerteket mint a barackos rétes vagy a barackos gombóc (Marillenknödel). Ez utóbbit mindneképpen meg kell kóstolni, sajnos nekünk most kimaradt. Nyáron egyébként amikor ott jártunk sok helyen árultak friss barackot is. Ami a borokat illeti, látogassunk meg egy Heurigert. A Heurigerek olyan kisebb vendéglátóhelyek, amik a saját boraikat kínálják, és ehhez saját (kisebb) harapnivalót készítenek. A Heurigerek nincsenek állandóan nyitva, ami épp nyitva van annak bejáratára egy zöld koszorú van akasztva.
További képek a Wachauból: