ELLMAU

ELLMAU - GOING AM WILDEN K AISER 2025 .08.28. Hegyi doktor rajongók figyelem! Ez a poszt most leginkább erről a témáról fog szólni... 😊Anyukámmal nagy Hegyi doktor rajongók vagyunk, a sorozat eddigi összes részét megnéztük. A filmet is szeretjük, de leginkább a tájak miatt néztük meg akár többször is, imádjuk a hegyeket! Gondolkoztam rajta hogy szívesen meglátogatnám a forgatási helyszíneket, akár önálló kirándulásként is.

VALENCIA 2.rész

2. NAP

Nem akartam korán felkelni, és amúgy is tudtam hogy fölösleges lenne korábban kimenni a városba, mert csak olyan 11 - fél 12 körül melegszik fel kicsit az idő. Aznap nem jött utánam senki a szállásra, így David megengedte hogy addig maradjak amíg akarok. Ez jól is jött, mivel a gépem este fél 8-kor ment Bécsbe, és így nem kellett a dolgaimat megint a közös hallban hagyni, hanem bezárhattam őket a szobába.

Másnap meglepően jobb idő volt, mint érkezésem napján (pedig az időjárás előrejelzés fordítva jelentette), sütött a napocska és sokkal melegebb is volt. Folytattam tehát a város felfedezését azokkal a helyekkel amik eddig kimaradtak. Napsütésben teljesen más színben láttam a várost, és rájöttem hogy egy csomó mindent nem láttam még és hogy sok szépséget is rejt a város. Így ez a második napom inkább rohanósabbra sikerült... Próbáltam minél többet belesűríteni abba a kis időbe amim volt...

PLAZA DEL AYUNTAMIENTO
A városnézést a hozzám legközelebbi helyen kezdtem, ott ahol előző nap este befejeztem, a városháza téren. Ez Valencia legnagyobb és központi tere, ahol az események zajlanak. Amikor ott voltam, vasárnap is volt ott valami rendezvény, illetve egy korcsolyapályát állítottak fel éppen. A teret főleg a 19. és 20. századból származó eklektikus és modernista épületek veszik körül. Kiemelkedik a városháza neoklasszicista és a központi posta eklektikus épülete. A tér közepén egy szökőkutat is találunk, mely sötétben váltogatja a színét.






MERCADO CENTRAL
Amit mindenképpen meg akartam nézni, az a valenciai vásárcsarnok volt. Szeretem meglátogatni a piacokat ha valamerre járok. A valenciai Európa egyik legrégibb ételpiaca, bár a mai épület csak 1914-ben épült, valenciai szecessziós stílusban. 8000 négyzetméteres területével Európa egyik legnagyobb vásárcsarnokának számít. Főleg ételt árulnak benne, de vannak a területén szuvenírboltok és éttermek is. Az épület belseje lenyűgöző, érdemes megnézni. A vásárcsarnok körül is voltak utcai árusok amikor ott jártam.




LONJA DE LA SEDA
Majdnem elfelejtettem az egyik legfontosabb épületet, pedig volt egy listám Valencia nevezetességeiről, de nem az alapján haladtam... A Selyembörze nekem azért volt érdekes, mert Mallorcán is volt egy majdnem ugyanilyen, és mindenképpen össze akartam hasonlítani a két épületet. A Selyembörzét vagy Tőzsdepalotát piacként használták a kőzépkorban, a nevéből adódóan főleg selyemmel kereskedtek itt. A középkori várhoz hasonló gótikus épületet a 15.-16. században építették. Fő része az oszlopos csarnok, mely 24 karcsú sodrott oszlopból áll, de szép a narancsfás udvara is. Mivel Európa egyik legszebb világi gótikus épületei közé tartozik, az UNESCO is felvette a világörökségi listájára. A belépő mindössze 2 euro, érdemes megtekinteni. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen épület ahova én bementem Valenciában, de ezt tényleg nem akartam kihagyni.




A Selyembörzével szemben, a vásárcsarnok mellett áll az Szent János evangelistának szentelt gótikus, majd barokk stílusban átépített IGLESIA DE LOS SANTO JUANES templom. Barokk belseje az egyik legszebb a városban.



TORRES DE SERRANOS
A Torres de Serranos a 2 megmaradt városkapu egyike. A 14. század végén építették gótikus stílusban, a város erődítményrendszerének a részeként. A 12 kapu közül ez volt a főbejárat a városba. A 16. és a 19. század között börtön volt benne, de diadalívként is szolgált különböző eseményeknél. Ma fel lehet sétálni a tetejére, ahonnan szép a kilátás a városra (2 €).



JARDÍN DEL TURIA
A Serranos kapu másik oldalán húzódik a Jardín del Turia, Spanyolország legnagyobb városi parkja. A parkot a Turia folyó medrében alakították ki 1986-ban, miután az 1957-es nagy valenciai árvízt követően kivezették a folyót a város központjából. A park területe 110 hektár, és kb. 10 kilométer hosszan húzódik a Művészetek és Tudományok városa és a Bioparc, Valencia állatkertje között. A park érdekessége hogy mivel régen folyó volt, a meder fölött végig hidak ívelnek át, melyek a 14.-17. századból származnak. A parkban találunk mesterséges tavacskákat, szökőkutakat, sportolási lehetőségeket és játszótereket is. Ezenkívül a Jardín del Turia közelében vannak más szép parkok is, ezekre viszont nekem nem volt időm. Végigrohantam csak a parkon, kb. 3 km hosszan a Torres de Serranostól a Művészetek és Tudományok városáig, ez volt az utolsó hely amit mindenképpen meg akartam nézni Valenciában.







Útközben lefotóztam a Szépművészeti múzeumot, a MUSEO DE BELLAS ARTES-t is, valamint a zenepalotát, a PALAU DE LA MUSICA-t is, mely a Művészetek és Tudományok városa közelében fekszik.




LA CIUDAD DE LAS ARTES Y CIENCIAS
A Művészetek és Tudományok városa Valencia első számú nevezetessége. 1994 és 2005 között épült, a valenciai születésű híres modern építész, Santiago Calatrava tervei alapján. A komplexum 350 000 m2-en terül el. Eredetileg 5 épületegyüttest terveztek, melyek Antoni Gaudi ornamentális művészetéből indultak ki.



Az első épület ha a város felől jövünk a PALAU DE LES ARTS REINA SOFIA, vagyis az Operaház, mely egy hatalmas szemgolyóra hasonlít.  A 75 m magas épület Európa legmagasabb operaháza, és kitünő akusztikával rendelkezik. Az Operaház volt az utolsó az 5 fő épület közül, 2005-ben készült el.



Ellenkezőleg, az L'HEMISFERIC, a "félteke"a legelső épület volt a komplexumból, melyet 1998-ban nyitottak meg. Ez is egy óriási szemgolyót ábrázol nyitott szemhéllyal. 3D IMAX-mozi, planetárium és lézerszínház található benne.




A MUSEO DE LAS CIENCIAS PRINCIPE FELIPE, a Tudományok múzeuma 2000-ben nyílt, és egy óriás bálna csontvázat mintáz.




Az L'OCEANOGRAFIC 110 ezer négyzetméteres területével Európa legnagyobb akváriuma, és állítólag az egyik legjobb is. A több mint 500 állatfaj mellett delfinshow-k is megtekinthetők benne. Ezt az épülete Felix Candela tervezte.

A belépőjegy az L'Hemisferic-be és a Tudományok múzeumába 8 euro, az L'Oceanograficba 30,70. Az épületegyüttes egyetlen ingyen megtekinthető része az L'UMBRACLE, a "lugas", mely egy pici félig fedett, félig nyitott botanikus kert.





A komplexumhoz még egy rendezvénycsarnok és néhány híd is tartozik.

Nekem csak annyi időm volt hogy körbefussam az egészet kívülről, de igazából mem is annyira érdekelt hogy megnézzem az épületeket belülről. Persze nyilván ha több időm lett volna, akkor bemegyek valamelyikbe, de azt is inkább csak az építészet miatt, mert láttam már hasonlókat. Csak a botanikus kerten sétáltam végig, de nem volt semmi extra, ráadásul a fele le is volt zárva. Utólag viszont rájöttem hogy az akváriumot nem is láttam, az az utolsó épület, én pedig nem mentem tovább, mert azt hittem már mindent láttam. Viszont épp az elem is lemerült a fényképezőgépemben, így olyan 3 óra körül elindultam visszafelé. Megebédeltem, és elmentem a szállásra a csomagomért. 19:35-kor indult a gépem Bécsbe, ezért 5 óra után bőven elég volt elindulni a reptérre. Ismét az 5-ös metróval mentem, nem egész fél óra alatt oda is értem. 

Összegzésképpen... maradt ugyan néhány hely a városban amit nem láttam, vagy pár olyan amire több időt is szántam volna, de igazából a nem egész 2 nap is elég volt rá. Ha lesz lehetőségem visszamegyek még, de ha nem akkor se marad hiányérzetem.

További fotók Valenciáról:
https://link.shutterfly.com/yw3Phm0821