GORDIOLA - MANACOR - PETRA - SINEU - BINISSALEM - ALARO
Ez volt a legeslegutolsó kirándulásom a szigeten. Aznap délután kellett volna leadnom az autómat, de végül meghosszabbítottam másnap reggelig, mert volt még elintéznivalóm. Gondolkoztam hogy menjek e aznap még kirándulni, de még mindig maradt pár hely, ahol nem voltam - köztük Mallorca második legnagyobb városa, Manacor, és nem akartam elmenni úgy a szigetről hogy nem jártam még ott. Végül nem bántam meg ezt az utat sem, az egyedüli gond az volt hogy vasárnap volt és majdnem minden zárva volt.
GORDIOLAElindultam Palmából Manacor felé a főúton. Az első megállóm a Gordiola üveggyár volt az út mentén, Algaida falucska mellett. Már régen meg akartam itt állni, számtalanszor láttam már az épületet az útról. Két érdekes középkori várat idéző épület van az út mentén Palma és Manacor között kb. félúton. A Gordiola családé az első ha a főváros felől jövünk, a második épület üresen áll és eladásra vár.
A Gordiola család már 1719 óta készít üveget. A neoreneszánsz épületben a műhely mellett egy kis múzeumot is találunk az emeleten, ahol a család nemzedékeken keresztül összegyűjtött üveg és kerámia gyűjteményét tekinthetjük meg. A műhelyben pedig szemtanúi lehetünk az üvegolvasztásnak és üvegfúvásnak. A belépés ingyenes, nekem viszont nem volt szerencsém, mert bár az üzem nyitva volt, de vasárnap nem dolgoztak az üvegfúvók. A földszinten egy hatalmas boltot találunk, ahol természetesen mindenféle gyönyörű üvegterméket vásárolhatunk. Körbe lehetett egyébként járni az egész épületet és az udvart is, és fotózni is lehetett, még az üzletben is.
MANACORFolytattam az utamat Manacorba. Manacor Mallorca 2. legnagyobb városa, kb. 40 000 lakossal. Nevének jelentése "kéz a szíven", mely arra utal hogy állítólag itt vannak a legjószívűbb emberek a szigeten. A város címerében is egy szívet közre fogó kéz látható. Manacor főként iparváros, elsősorban bútorgyártásáról híres - hagyományos mallorcai bútorokat készítenek itt, valamint a mallorcai műgyöngyökről. A műgyöngy készítő gyárak Montuiri és Manacor között találhatók az út mentén. Manacor nem rendelkezik különösebb nevezetességekkel, így nem vártam tőle sokat, de igazából még annyira se győzött meg mint amennyire vártam. Parkolót viszonylag könnyen találtam nem messze a központtól, és elindultam felfedezni a várost.
Manacor egyetlen valamit érő nevezetessége a Dolors de Nostra Senyora plébániatemplom, amit viszont érdemes megtekinteni, kívülről és belülről is gyönyörű. Egy mecset helyén épült már a 13. században. Minaretszerű harangtornya 84 m magasságával a legmagasabb templomtorony a szigeten, egy méterrel magasabb a Palma-i katedrális tornyainál.
A város másik nevezetessége a volt domonkos rendi kolostor, melyben ma a városháza üzemel. Ezt is meg akartam nézni, legalább kívülről, de az egész környéke fel volt túrva, meg se lehetett közelíteni. Ezenkívül semmi érdekeset nem találtam a városban, az épületek pedig eléggé lerobbantak. Volt egy régi szélmalom amit valamelyik kereszteződésen szoktunk látni amikor keresztülmentünk a városon. Ezt szerettem volna még megnézni, de sehol sem találtam a térképen, így nem tudtam merre keressem, úgyhogy erről le kellett mondanom...


Manacor még arról híres hogy itt született az ismert teniszcsillag
Rafael (vagy ahogy itt mindenki ismeri Rafa) Nadal, és 2016-ban egy tenisz akadémiát alapított a város határában. Bár egyáltalán nem vagyok sport rajongó, Mallorcán majdnem minden róla szól, ezért legalább kívülről le akartam fotózni az épületet, ha már be nem is jutottam. Az akadémiát a Movistar telefonos céggel közösen alapította, elnöke nagybátja, az edző Toni Nadal, aki maga Rafa tehetségét is felfedezte. Állítólag azért alapította az akadémiát itt a szülővárosában, hogy segítse a helyieket és munkát adjon nekik.
A nemzetközi teniszakadémia leginkább a sportra, azon belül is a teniszre összpontosul, de hagyományos iskolaként is működik, tehát a gyerekek mindenféle tantárgyat tanulnak. Amerikai rendszer szerint működik, a tantárgyak is főleg angolul vannak, de tanulnak spanyolul is. A tandíj egy évre 56 millió euro, ez az oktatáson kívül tartalmazza a teljes ellátást, szállást kétszemélyes hotelszobákban, és étkezést, mely természetesen az egészséges étrenden alapul. Rafa Nadal neves egyetemekkel kötött szerződést főleg Amerikában, vagy Angliában, ahol aztán a diákok továbbtanulhatnak ösztöndíj keretén belül.
A sportközpontban felnőttek számára is tartanak kurzusokat. Az iskola mellett pedig egy modern interaktív múzeumot is alapítottak Museum Xperience néven, ahol különféle 3D-s sport meccseken vehetünk részt illetve megtekinthetjük Rafa Nadal trófeáit is.
PETRA
Volt még egy hely amit már rég meg akartam látogatni, ez pedig Petra volt. Petra magában egy jelentéktelen kis falucska, annál jelentősebb azonban a falu szülötte, Frai Junípero Serra. Hogy nem mond semmit a neve? Na igen... korábban nekem se mondott, de mivel a nyár elejétől idegenvezettem és minden héten elmentünk errefelé, hamar megismertem őt, és megérdemelné hogy többen is ismerjék 😏.
Juníper Serra ferences rendi szerzetes Petrában született 1713-ban egy szegény paraszt gyermekeként, Josep Miquel néven. Fiatal misszionáriusként eljutott Észak-Amerikába, ahol 21 missziót alapított, melyekből később több amerikai nagyváros fejlődött ki, mint például San Diego, San Francisco, Santa Barbara. Gyakorlatilag Kalifornia alapítójának tekinthetjük őt. Mellszobra Amerika nagyjai között látható a washingtoni Capitoliumban. 2015-ben a pápa szentté avatta Junípero Serrát, így vált Mallorca második szentjévé, valldemossai Szent Katalin után.
Serra nagyszülei házában született, mely ma már nem áll, így a turistáknak szülei házát mutogatják ahol a gyermekkorát töltötte. A mellette lévő házban pedig múzeumot rendeztek be 1955-ben, ahol dokumentumokat, könyveket, térképeket, rajzokat, leveleket tekinthetünk meg, valamint a Serra által alapított missziók fából készült makettjeit. Bánatomra a ház és a múzeum is zárva volt mikor ott jártam, pedig szívesen megnéztem volna belülről is.
Aranyos egyébként maga a falu is... szűk kis utcácskákkal, takaros házikókkal... Megnéztem még kívülről a Sant Pere plébániatemplomot és a Sant Bernadi kolostort, valamint a főteret amit épp elleptek a kerékpárosok.
SINEUFolytattam a kirándulást Sineu megtekintésével. Tulajdonképp már csak a sziget közepén fekvő városok maradtak ki a listámról. A legfőbb nevezetesség mindegyikben a plébániatemplom, azon kívül találunk még bennük egy-egy érdekesebb épületet. Sineuban is tulajdonképpen csak a templomot akartam megnézni, mást nem is tudtam hogy mi van ott.
Sineu a sziget földrajzi középpontjának számít, fontos település volt már a római és arab időkben is. Aztán Mallorca utolsó független királya, II. Jakab palotát építtetett itt, mely a királyi család nyári rezidenciája volt. Sineu leginkább arról híres, hogy itt rendezik meg minden szerdán a sziget legrégibb és legnagyobb piacát. Ez az egyetlen ahol a mai napig lehet élő állatokat venni.
A hatalmas Angyalok Nagyasszonya (Esglesia de Nostra Senyora dels Angels) templom egy dombon magasodik a város fölött, és már messziről látható. A 13. században épült, mai formáját azonban csak a 19. században nyerte el. A templom előtt a város védőszentjét, Szent Márkot megtestesítő szárnyas oroszlán szobrát láthatjuk. A szobor csak 1945 óta áll itt, mégis a város szimbólumává vált.
A város másik nevezetessége a városháza melyet egy régi kolostorban rendeztek be. Az épülethez csatlakozik a Jesús-María templom. Ennyi elég is volt Sineuból. Készítettem még pár fotót a város elején lévő szélmalomról, mely szépen fel van újítva és étterem működik benne.
BINISSALEMMivel még nem volt olyan késő, gondolkoztam hogy elmegyek még valahova, és eszembe jutott Binissalem, mely éppen útközben volt hazafelé. Binissalem a mallorcai szőlőtermesztés és borkészítés egyik központja, mely már a római idők óta elterjedt a szigeten. Maga a település mór eredetű, nevének jelentése "a béke fia". Binissalem és a szomszédos Consell és Santa Maria települések borvidéke 600 hektár nagyságú. Innen származik az egyik legismertebb bormárka, a José L. Ferrer. Főleg vörösborokat készítenek itt, a manto negro helyi szőlőfajtából. A Palma és Inca közti autópálya mellett egy borosüveg hatalmas makettjét láthatjuk. Igazából ezt szerettem volna lefotózni, mert buszból nem igen lehet, de az autópályán nincs hol megállni. Ezért is mentem be a faluba hogy hátha találok valamit ami a borkészítésre utal. És szerencsém volt, mert a főút mellett megtaláltam a borüzemet, ahol szintén volt egy üveg makett, valamint szőlőültetvények is, így egyszerre mindent lefotózhattam.


Binissalem mellett van ALARO, mely már a Sierra de Tramuntana hegységben fekszik, és várromáról híres. Ide is készültem, de autóval necces lett volna a feljutás, és sokat kellett volna mászni. De már időben sem jött ki. Bementem a faluba, hátha látok valami érdekeset, de nem találtam, és parkolót sem, így fordultam is rögtön vissza. Érdekes táblahegyek vannak a falu mellett, le akartam őket fényképezni, így megálltam egy pillanatra az úton. Innen pedig már mentem haza.
További képek Mallorcáról:
https://qq0u.app.link/e/jY1h8P49aU