ELLMAU

ELLMAU - GOING AM WILDEN K AISER 2025 .08.28. Hegyi doktor rajongók figyelem! Ez a poszt most leginkább erről a témáról fog szólni... 😊Anyukámmal nagy Hegyi doktor rajongók vagyunk, a sorozat eddigi összes részét megnéztük. A filmet is szeretjük, de leginkább a tájak miatt néztük meg akár többször is, imádjuk a hegyeket! Gondolkoztam rajta hogy szívesen meglátogatnám a forgatási helyszíneket, akár önálló kirándulásként is.

ZOO ZLÍN

A Zlín-i állatkertbe már régóta készültem. Egyrészt szeretem az állatkerteket, és régen nem voltam már egyben sem, a Zlín-it pedig már régóta ismerem hírből meg képekről hogy állítólag nagyon szép, de eddig még sajnos nem sikerült eljutnom. Már tavasszal akartam menni saját autóval, de anyukám lebeszélt róla, mert messze van és sosem vezettem még korábban autópályán. Jól is tette, akkor ez még nehéz lett volna. De a Mallorcán szerzett tapasztalataim után már bárhova el tudok menni, és hiányzik is a "komolyabb" vezetés, így próbálok itthon is benne maradni a gyakorlatban. Még a multkor vettem Szlovákiában 10 napos autópálya matricát, ami épp most járt le, és tulajdonképpen még benne voltunk az utolsó kellemes őszi napokban... Ezért eldöntöttem hogy most van itt az ideje Zlín-nek. Fogtam magam, beültem az autóba és mentem... Reggel fél 8 körül indultam Galántáról, a gps 2 óra 15 percet írt kb, de nekem olyan 2,5 órát tartott az út megállókkal együtt. Trencsén előtt letértem az autópályáról, onnan már falukon keresztül döcögtem több mint egy órát... A táj kicsit dombos volt, nagyon szép így ősszel. Érintettem Zlín városát is, maga az állatkert Zlín után van kb 10 km-rel. Több ingyenes parkoló is van az állatkert körül. A belépő 130 Kč (ami kb 5,20 euróra jön ki), lehet fizetni kártyával, de euróval is.

LEŠNÁ KASTÉLY
Az állatkert magját a mesebeli Lešná kastély alkotja, mely Csehország egyik legfiatalabb nemesi székhelye. Az osztrák Seilern család tulajdona volt, akik már 1724-ben vásároltak itt birtokot, és 1804-ben felépítették a mai kastély elődjét, melyet csak nyári rezidenciaként használtak 80 évig. A jelenlegi épületet 1887 és 1894 között építették neogótikus, neoreneszánsz és neobarokk stílusban. A kastély kiemelkedett a maga idejében, ugyanis megvolt benne minden komfort és luxus, amiről akkoriban a legtöbben csak álmodhattak. Vízvezeték, központi fűtés, tágas fürdőszoba hideg és meleg vizes csapokkal, valamint lehúzható WC-vel, villanyáram, házi telefon... A kastély egészen 1945-ig a Seilern család tulajdonában volt.

Ma a kastély látogatható, ide külön belépőt kell fizetni (50 Kč - 2 €), de esküvőket is tartanak benne. Csak a földszint tekinthető meg, ugyanis itt voltak a reprezentatív helyiségek (kb. 11). Az emeleten gyerekszobák és a nevelőnők szobái voltak, ezt ma raktárként használják, az alagsorban pedig raktár volt, ma a vezetőség irodái találhatók itt. Érdekes a kazettás mennyezet, a modern fürdőszoba, illetve a különböző exotikus gyűjtemények, ugyanis a tulajdonosok nagy utazók voltak... kitűnnek az elefántcsont tárgyak, az egyiptomi edények és néhány kisebb múmia.. A tárlatvezetés kb. 45 percig tart. Szerencsém volt, mert novembertől a kastély zárva van, én pedig október 31-én voltam ott 😃. Októberben már csak naponta háromszor van látogatás - 11:00, 13:00 és 15:00. Én rögtön az elsőn voltam, ugyanis 10 óra után értem oda, gondoltam először megnézem a kastélyt. Így is csak 3-an voltunk 😃. Maga a kastély belseje nem tetszett annyira, de legalább megtudtunk pár érdekességet az épületről. Kívülről pedig valóban csodás!









ÁLLATKERT
Josef Seilern gróf kezdett el exotikus állatokat tartani a birtokán 1830-ban, főleg madarakat - emukat, papagájokat, és volt egy hatalmas kolibri gyűjteménye. Már akkor jártak ide az emberek megnézni a számukra ismeretlen állatokat. A II. világháború után államosították az állatkertet, és 1948-ban nyitották meg a nyilvánosság számára.

Ma az állatkert 48 hektáron terül el, és több mint 200 állatfaj található itt. Az érdekessége hogy kontinensek szerint van felosztva - Afrika, Ázsia, Amerika és Ausztrália, és nem csak az állatokat mutatja be, hanem magukat a kontinenseket is... például hogy hogy élnek ott, mi a tipikus. Nagyon szépen meg van csinálva az egész, ha nem is csak az állatok miatt, de a természet kedvelőinek is érdemes ellátogatniuk ide. Főleg így ősszel, csodálatos volt! De elég sokat kell gyalogolni ha az ember be szeretné járni az egészet... Jár kisvonat is, de gondolom csak nyáron. Ezenkívül vannak itt éttermek, kávézók, bárok, fagyizók (most már nem minden volt nyitva). A gyerekek számára is vannak mindenféle attrakciók.






AFRIKA (Etiópia)
Az első a kastély után, elég sokat kell sétálni az elejéig... Találunk itt zsiráfokat, zebrákat, elefántokat, páviánokat, hiénákat, szurikátákat, afrikai madarakat, orrszarvúkat, oroszlánokat, stb... Illetve egy afrikai falut is kunyhókkal.









ÁZSIA 
Az ázsiai rész legszebb része egy gyönyörű japán kert, ahol még nyugtató zene is szólt 😊, de találunk itt egy a buddhizmusnak szentelt részt is. Az állatok közül kitűnik a vörös panda (nagyon aranyos), de vannak tapírok, tigrisek, tevék és örvös medve is.






AUSZTRÁLIA
Az ausztráliai részben vannak emuk, pelikánok, kiwik (ez nekem sajnos kimaradt) és természetesen kenguruk, melyek között sétálni is lehet...





AMERIKA
Amerikát Amazónia képviseli papagájokkal, tapírokkal, kapibarákkal, hangyászokkal, mókusmajmokkal, oroszlánfókákkal.. Az egész állatkert talán legnagyobb attrakciója a Yucatán trópusi kert mexikói építményekkel, de engem nem nyűgözött le. Voltam már pár pálmaházban, szebbekben is.. ráadásul olyan párás volt a levegő hogy a fényképezőgépem lencséje fél perc alatt bepárásodott, és amikor kimentem éreztem a nedvességet a ruháimon is!





A nézelődés után ittam egy kávét, és indulás előtt még megebédeltem. Csehországban elég olcsó minden. A kávé kb. 1,30 €, az étteremben a főételek 4,50 - 5 € körül voltak. Sietnem kellett, mert épp az előző hétvégén állították át az órát, így már nagyon hamar sötétedett, és tudtam hogy ismeretlen, ráadásul kicsit kanyargós utak várnak rám. Sötétedésig Trencsénbe akartam érni. Beállítottam a gps-t, de nem tudom miért egy teljesen más úton vezetett mint odafelé, ami magában még nem lett volna baj, viszont minden bizonnyal ez volt a lehető legrosszabb út! Kacskaringós szűk utak, erdőben, dombokon keresztül... ahol még a madár se jár! Időnként már abban is kételkedtem hogy jó felé megyek e... és mindez már majdnem tiszta sötétben! Szerencsére sikerült túlélnem 😃 és eljutnom Trencsénig. Itt még találkoztam egy ismerősömmel, úgyhogy csak később indultam haza. Addigra viszont teljesen lemerült a telefonom, így haza pedig gps nélkül kellett jönnöm. Micsoda nap! 😂

További képek a Zlín-i álletkertről:
https://www.flickr.com/photos/131768293@N06/albums/72157701639593851