SOLLER - PORT DE SOLLER - FORNALUTX - ALFABIA
Sokáig nem mentem sehova kirándulni, csak a fakultatív kirándulásokra jártam. Egyrészt mert az elején minden új volt és nehéz, teljesen más rendszer és sokáig tartott amíg hozzászoktam.. Másrészt pedig sok volt a gond is.. sokat vezettem, sok volt a dugó, nem volt parkoló, a benzin is drága volt... ezek után nem volt kedvem még többet autózni, ráadásul az ismeretlenbe hogy felfedezzem a szigetet... Csak a nyár második felében kezdtem el járni valahova. Ekkor pedig már sietnem kellett ha mindent meg akartam nézni, de szerencsére a szezon végéig sikerült eljutnom tulajdonképpen mindenhova ahova szerettem volna.
Az első kirándulásom egyedül saját autóval egy keddi napon volt, augusztus elején. Keddenként kirándulásra jártam idegenvezetni, de ezen a kedden nem volt rám szükségük, mert nem volt elég emberük. Így lett egy (nem várt) szabadnapom. Ezt valószínűleg én vonzottam be, ugyanis abban az időszakban elég sokat idegenvezettem, a kirándulások között pedig a hotelokba és a reptérre szaladgáltam. Nagyon vágytam már egy szabadnapra, és főleg hogy megismerjem a szigetet... hisz a szezon lassan a végéhez közeledett, én pedig még alig láttam valamit Mallorcából...
A hegyek felé vettem az irányt, Soller városába és Port de Soller kikötőbe. Csak egyszer láttam őket az elején a történelmi villamosból és vonatból ahogy keresztülmentünk rajtuk, és már azóta vissza akartam oda menni... És azért is, mert Soller viszonylag közel van Palmához (kb. 25 perc), és könnyű út vezet oda, egy 3 km hosszú alagúton keresztül. Az alagutat 1997-ben nyitották hogy megkönnyítsék az eljutást Sollerbe, ugyanis korábban csak egy hajtűkanyarokból álló szerpentines út vezetett a városba. Az alagút használatáért egészen a tavalyi évig vámot kellett fizetni (5 euro volt egy út), ma már a használata ingyenes.
SOLLERTehát az első állomásom Soller volt. Soller egy mély völgyben fekszik a hegyek között, melyet Aranyvölgynek is neveznek (Vall d´Or), mert rengeteg narancsfa és citromfa nő itt. A város elnevezése a "suliar" arab szóból ered, mely kagylót jelent, ugyanis kikötőjének alakja egy kagylóra emlékeztette a mórokat.
A főúton parkoltam le, mely Sollerből a kikötőbe vezet, csak ott lehet a városban ingyen parkolni. Innen kb. 10 perc a séta a központba. Soller legfőbb nevezetessége a szép szecessziós San Bartomeu templom (a belépő 1 euro) a város főterén, a Placa de la Constitucio-n. De azonkívül nem nagyon van itt semmi más érdekes... A város csalódás volt a számomra, többet vártam tőle. A templom mellett található a szintén szecessziós stílusú Soller bank (ma Santander bank). Mindkét épületet Joan Rubio, Gaudi tanítványa tervezte. A tértől indul a (valószínűleg) fő utca ahol üzletek vannak. Az éttermek, kávézók a tér körül csoportosulnak. Csak pár szép épületet találunk a városban, de azok is eléggé el vannak hanyagolva... Érdekes még a történelmi vasút állomásának épülete, mely fel van újítva és Joan Miro és Picasso kiállítások találhatók benne (ingyenes). Innen indul a vonat Palmába, mely 1912-től működik, ennek a folytatása pedig a villamos 1913-ból, mely Soller főterén halad keresztül. Soller nevezetességei közé tartozik még a botanikus kert a kikötőbe vezető úton, de azt én kihagytam.







PORT DE SOLLERSollert kb. 2 óra alatt megnéztem, és utána folytattam az utam tovább a kikötőbe - Port de Sollerbe. Ott ingyenes parkolót már nem találunk, legalábbis közel nem. Találtam egy fizetős parkolót rögtön a város elején. Egy óra 90 centbe került. 3 órát akartam fizetni, de mivel nem tudtam hogy működik az automata, elnyelt 4 eurómat, így 4 órányi időm volt... de végül csak 2 órát maradtam. 😃 Port de Soller Soller kikötője, kb 4 km-re fekszik a várostól egy védett majdnem kör alakú öbölben. A kikötő szép a hajókkal, van ott pár szép épület is, és egy csomó üzlet és étterem. A város elején találunk egy kisebb strandot is, illetve a parton jár Mallorca egyetlen villamosa (Soller és Port de Soller között közlekedik). Az öböl két végén két világítótorony helyezkedik el. Egyik oldalon a Sa Creu a mellette lévő 16. századi őrtorony maradványával, a másik oldalon pedig a Cap Gros. Éppen délután egy óra körül voltam ott, amikor a legmelegebb volt, és éppen extrém hőmérsékletek voltak Mallorcán, tehát a napon nem lehetett sokáig kibírni. Kicsit körülnéztem, sétáltam és fényképeztem, és ittam egy kávét (valószínűleg) a régi vasútállomás épületében. Ha nem lett volna olyan meleg, akkor sokkal tovább maradtam volna...







FORNALUTXNézegettem hogy mit lehetne még megnézni a környéken... Rátaláltam Fornalutx falucskára, csak kicsit féltem hogy milyen út vezet oda mivel a hegyekben van. Megnéztem a google street view-n, és rendben volt, kivéve hogy néhány szakasz nagyon szűk volt... De keresztül lehetett rajta menni, és örültem hogy mégis elmentem oda. Akkor is ha a falu semmi extra nem volt. A parkoló rögtön a falu elején van, természetesen fizetett (1 óra egy euróba kerül, de maximum csak 2 órát lehet ott parkolni, ami bőven elég is). Több helyen is olvastam hogy Fornalutx állítólag Mallorca legszebb, sőt egész Spanyolország egyik legszebb faluja... hát szerintem attól messze van... Valldemossa például sokkal szebb. Öreg házak vannak ott és csak pár utcácska, és ez minden. A falu egyetlen nevezetessége a 17. századi Santa Maria plébániatemplom. A 600 fős lakosság kb fele egyébként külföldi.
Ami viszont gyönyörű, az a kilátás a környező hegyekre, főleg a parkolótól!
ALFABIAAz utolsó megállóm az Alfabia kert volt, mely a Sollerből Palmába vezető úton található, Bunyola település mellett. A fotókon jól nézett ki, így kiváncsi voltam rá... És megérte (bár a belépő 7,50-be kerül).
Alfabia eredetileg egy mór vezéré volt, aki később áttért a keresztény hitre. A kert az arab kertépítés kiemelkedő példája. Kicsi ugyan, de gyönyörű... a csend és nyugalom oázisa... Rengeteg a pálma, vannak tavacskák, szökőkutak, pergola.. körülötte pedig narancsfák, olajfák és legelésző kecskék. A kert része egy kúria is, mely a vezír nyári rezidenciájaként szolgált. Van itt minden ami egy úri lakhoz tartozott... szépen berendezett szobák, könyvtár, belső udvar, istálló, malom... Érdekes látni hogy éltek régen az emberek... igazán tetszett az egész kert, a házzal együtt, érdemes meglátogatni, főleg egy fárasztó nap után.
További képek Mallorcáról:
https://qq0u.app.link/e/jY1h8P49aU