ALLGAU - NEUSCHWANSTEIN

NEUSCHWANSTEIN A Neuschwanstein kastély gyerekkori álmom volt, volt egy puzzlem, amin az szerepelt (szerintem nem vagyok egyedül). Eddig valahogy nem jött ki a lépés hogy megnézzem, meg igazából nem is vonzanak a turistás helyek. De amint Füssen szóba jött, mondom akkor láthatom a Neuschwanstein-t is... Azzal tisztában voltam, hogy magát a kastélyt nem nézzük meg - egyrészt a jegyek már hetekkel előre ki vannak árusítva, másrészt nem is télen szeretném megnézni. De kívülről azért mindenképpen látni akartam, ha már ott voltunk. 

MALLORCA - ALCUDIA-FORMENTOR (fakultatív)

A másik közkedvelt fakultatív kirándulás a szigettúra mellett Alcudia-Formentor volt, mely a sziget észak-nyugati részére irányult. Ezt a kirándulást jól ismerem, minden héten jártam rá idegenvezetni, igaz nem délről, hanem keletről, de a program lényegében ugyanaz volt.


ALCUDIA
Az indulás délről reggel 9 körül volt, az első megálló pedig Alcudia városa volt a sziget északi részén. Ez a kirándulás mindig kedden volt az összes csoport számára, mert ilyenkor van Alcudiában piac. Mivel Palmából Alcudiába autópálya vezet, így nem egész egy óra alatt oda lehet érni a városba. Általában 1,5 óra szabadidő szokott lenni, melyet városnézéssel vagy a piacon vásárlással töltöttek el az emberek.

Alcudiát V. Cecilio Metello római generális alapította Pollentia néven, i.e. a 2. században, és a római uralom idején a sziget fővárosa volt. Utánuk jöttek az arabok, akik a várost Alcudiára keresztelték (dombon fekvő várost jelent). Ebből a korszakból nem maradt meg semmi a városban, de a római város és római amfiteátrum romjai ma is megtekinthetők Alcudia határában, valamint van itt egy kis múzeum is a római kultúrának szentelve. Ami azonban jó állapotban megmaradt, azok a 14. századi városfalak, melyek a kalózok támadása elleni védelmet szolgálták. Eredetileg 26 tornya volt a városfalaknak. Ma két fő bejárati kapu van - a Szent Sebestyén kapu és a Xara kapu.
Említésre méltó még a városka temploma, a Szent Jakab templom is (a belépő 2 €), valamint a kis Szent Anna kápolna a város elején. A városfalakra fel is sétálhatunk, szép onnan a kilátás.
A parkolótól nem messze található a volt bikaviadal aréna, ahol még tavaly is rendeztek bikaviadalokat (az idén tiltották be őket Mallorcán). Ma ez is múzeumként látogatható (2 euro), és az árban benne van egy italfogyasztás is az arénában található bárban, illetve próbálják különféle rendezvényekre használni az épületet (pl. flamenco előadásokra).









Mindez persze 1,5 óra alatt nem tekinthető meg, főleg ha az ember még a piacon is nézelődni akar. A bódékat egyébként szétszórtan találjuk az egész város területén... van zöldség, gyümölcs, és főleg sok bóvli! A kiránduláskor mindig a buszparkolóban szálltunk ki, a központba több irányba is be lehet jutni, mindenhogyan közel van, mert kicsike az egész. Kedden kívül autóparkolót is könnyen találhatunk, rengeteg van az óváros körül (de keddenként ez mind tele van, és olyankor a rendőrök is büntetnek). A szabadidőn kívül meg szoktunk még nézni egy boltot a főutcán (Bacchus), ahol hagyományos helyi termékeket lehet vásárolni és néhányat meg is lehet kóstolni (likőrök, sobrasada), érdemes betérni oda is... elég sok jó dolgot találunk. Alcúdiát egyébként érdemes megnézni, szerintem Palma után a második legszebb város a szigeten.

FORMENTOR
Alcudiából továbbmentünk Pollenca kikötőjébe (Port de Pollenca), ahonnan áthajóztunk a Formentor strandra. Az út a Pollenca-i öbölben csak kb. 20-25 percig tart.




A Formentor félsziget és a Formentor fok a sziget legészakibb pontja. A Formentor strand az egyik legszebb és a helyiek által legkedveltebb strand a szigeten (főszezonban túlzsúfolt!), egy borókaerdő tövében fekszik. Korábban a sztárok kedvelt strandja is volt, ugyanis itt található az azonos nevű Formentor Hotel, melyet 1930-ban építtetett egy argentin költő, Adan Diehl, és melyben sok híres ember szállt már meg (pl. Winston Churchill, a monakoi és a walesi hercegek, Grace Kelly, Audrey Hepburn vagy a Dalai Láma). A hotel ma is az egyik legdrágább 5 csillagos luxusszálloda Mallorcán, a strand végén található.. el lehet sétálni odáig, de nem sokat látunk az épületből. A strandon találunk egy önkiszolgáló éttermet és kávézót, mely jó drága, de sajnos ez itt az egyetlen, és ingyenes toalettet. A strandon van fizetett autós parkoló is, ha valaki autóval szeretne idejönni.







A strandon is kb. 1,5 óra szokott a turisták rendelkezésére állni. Ezután folytattuk az utunkat a harmadik állomásunkra, a "Vadgalamb-kilátóra".

ES COLOMER
A Formentor strandról a Colomer kilátóig, majd pedig onnan le Pollenca kikötőjébe is szerpentinek vezetnek a Formentor félszigten keresztül. A félsziget is a Tramuntana hegység része, mely 2011 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A 13,5 km utat, mely egészen a félsziget végén lévő világítótoronyig vezet az olasz építész Antonio Parietti tervezte és építtette az 1930-as években, csakúgy mint a Sa Calobra szerpentines utat. Emlékművét a Colomer kilátónál láthatjuk. Az Es Colomer kilátóteraszok 232 m magasságban találhatók egy sziklaszirten. Az azonos nevű kis szigetecskéről kapták a nevüket, az ugyanis tele van vadgalambokkal és sirályokkal. A kilátóról csodálatos kilátás nyílik a Formentor félszigetre, talán ez a kilátás a leggyönyörűbb a szigeten. De nyáron fel kell készülni a nagy tömegekre, főleg olyankor amikor egész turistabuszok járnak ide... Amire még vigyázni kell itt, azok a zsebtolvajok (az egész szigeten, de itt különösen óvatosnak kell lenni!). Egyébként káosz az egész kilátó... kicsi a parkoló és rengeteg az ember az egész szezon alatt. Az autók egymás hegyén-hátán parkolnak, és sokszor a kiránduló buszoknak sincs hol megállniuk... Találunk itt egy pici büfét étellel, itallal, de természetesen ez sem olcsó (van wc is, de az borzalmas!).








A kilátóról már elindultunk hazafelé, illetve általában megálltunk még Incában, az egyik bőrkészítő üzem boltjában vásárolni. A program néha meg volt fordítva - vagyis Alcudia után először a kilátóhoz mentünk, majd a strandra busszal, és onnan hajóval vissza Pollenca kikötőjébe. Illetve keletről mi mindig ilyen sorrendben jártunk 😊

Nem volt rossz a kirándulás, a helyeket pedig mindenképpen megéri egyszer megnézni.

FAR DE FORMENTOR
A Formentor félszigeten csak egyetlen egyszer voltam a fakultatív kirándulásokon kívül, amikor Bea barátnőm nálam volt. Meg akartam neki mutatni a kilátót, és megnézni végre a világítótornyot mert ott még én se jártam. A nyári szezonban a formentori világítótoronyhoz betiltották az autóforgalmat, és buszok vitték oda az embereket. Nekem ez pont jó volt hogy nem kellett vezetnem olyan szerpentineken 😀. Ki volt írva hogy Port Pollencából is megy a busz, és hogy van ott ingyenes parkoló, csak fogalmam se volt honnan... Az interneten semmi konkrét információt nem találtam erről, csak az időpontokat... Pollencába tehát autóval mentünk, és parkolót hamar sikerült is találnunk, a buszt azonban már nehezebb volt megtalálni... A második ember akit megkérdeztem meg tudta mondani hogy a fő buszmegállóról megy, és azt is hogy találunk oda (ott is van egyébként parkoló). Viszont épp elment a busz, a következőre pedig egy órát kellett várni. Ráadásul az éppen nem ment a világítótoronyhoz, csak a strandra.. Ott át lehetett szállni a másik buszra, de ahányszor átszálltunk mindig új jegyet kellett vennünk 1,55 euróért. 
Először a világítótoronyhoz mentünk, a strandról rögtön ment a másik busz. Az út szép volt, de maga a hely annyira nem nyűgözött le mint vártam... A világítótoronyra csak messziről van szép rálátás, azt meg az ember csak a buszból látja... Amikor kiszállunk, már közvetlenül a világítótorony alatt vagyunk, ami egyébként kávézónak van kialakítva, vannak mosdók is. A kilátás is szebb szerintem a Colomer kilátóból... Fél óra elég is volt itt, mentünk vissza a következő busszal. Ez megint csak a strandra ment, onnan pedig csak fél óra múlva ment a következő felfelé... Így legalább a Formentor strandot is megmutattam Beának...




A Colomer kilátót is meg akarta nézni, így kiszálltunk ott... Azt viszont nem néztük meg időben mikor megy a következő busz Pollenca kikötőjébe, így majdnem 2 órát kellett várakoznunk a kilátón! Ráadásul épp vihar közelgett.. de szerencsére nem ért oda, a sötét égbolt pedig még szép díszlet is volt a képekre 😊 Gyönyörű volt a kilátás, a tenger pedig végtelen nyugalmat árasztott. Ráadásul jóval kevesebb ember volt mint amikor a csoportokkal jártunk keddenként... Legalább volt időnk kiélvezni minden percet, és ettünk egy (drága) szendvicset is. Fél 5 körül értünk Port Pollencába.. így sajnos már nem sok minden mást tudtunk csinálni... 😟 A busz mely a világítótoronyhoz megy megáll egyébként két kis strandon is útközben, melyek szépnek tűntek a buszból.




További képek Mallorcáról:
https://qq0u.app.link/e/jY1h8P49aU