ELLMAU

ELLMAU - GOING AM WILDEN K AISER 2025 .08.28. Hegyi doktor rajongók figyelem! Ez a poszt most leginkább erről a témáról fog szólni... 😊Anyukámmal nagy Hegyi doktor rajongók vagyunk, a sorozat eddigi összes részét megnéztük. A filmet is szeretjük, de leginkább a tájak miatt néztük meg akár többször is, imádjuk a hegyeket! Gondolkoztam rajta hogy szívesen meglátogatnám a forgatási helyszíneket, akár önálló kirándulásként is.

MÁLTA 4.rész

5. NAP - HAGAR QIM/MNAJDRA - BLUE GROTTO

Elérkezett az utolsó napunk Máltán. Tulajdonképpen már mindent láttunk amit akartunk, a Kék lagúna kivételével, egy hely maradt csak hátra a programunkból... ezek pedig a megalitikus templomok voltak. Máltán találhatók Európa legrégibb templomainak maradványai (i.e. 3600 - i.e. 2500) melyek közül a legismertebbek Ggantija, Hagar Qim, Mnajdra, Tarxien és a Hal Saflieni-i hipogeum. Ezek az UNESCO világörökségi listáján is szerepelnek. Úgy döntöttünk Hagar Qim-et és Mnajdrát látogatjuk meg a sziget déli részén, a két templom egymás mellett fekszik, és egy belépőjeggyel látogatható.

A szobánkat ugyan reggel ki kellett űríteni, de a csomagjainkat a lakásban hagyhattuk ameddig szükségünk volt rá. A repülőnk 18:05-kor indult vissza Pozsonyba, így volt még bőven időnk kirándulni. Gondolkoztunk mi legyen a csomagokkal, de végül úgy döntöttünk ott hagyjuk őket a szálláson, és majd visszajövünk értük. Kicsit ugyan komplikált volt a visszajutás és a repülőtérre való eljutás is, de nem terveztünk sok programot aznapra, így belefért. Reggel fél 9-kor indultunk, Msidából az 50-es busszal Rabatba, onnan pedig tovább a 201-es Hagar Qimbe. Ez az út kb. 1,5 óráig tartott, sokat mentünk is a buszokkal, Rabatban pedig még vártunk is fél órát a csatlakozásra. Ez volt eddigi leghosszabb buszozásunk. Bár erre a napra jósoltak a legmelegebbet, reggel borús, hűvös idő volt, kb 11 körül kezdett csak kisütni a nap. A busz közvetlenül a templomok mellett áll meg (Hagar megálló), pár métert kell csak sétálni. A belépő 10 euro (ami még egész jó, ugyanis a Hipogeumba 30 eurot kell fizetni, és meg is kell előre rendelni!).

Hagar Qim évezredekig el volt temetve, csak 1647-ben fedezték fel. Jelentése "álló kövek", ugyanis feltárása előtt csak a legnagyobb kövek csúcsai álltak ki. 2010-ben új elbontható sátortetővel fedték be a templomot, hogy így óvják a napsütéstől és az esőtől. A mellette lévő múzeumépületben egy kis kiállítás látható. A látogatást egy 4D-s film megtekintésével kezdtük a templomok keletkezéséről és pusztulásáról, érdekessége volt hogy amikor esett az eső ránk fröcsköltek pár csepp vizet a teremben 😆.






Mnajdra kb. 500 m-re fekszik Hagar Qim-től a tengerpart irányába. Ezt a templomot Hagar Qim felfedezése után egy évvel kezdték feltárni. Érdekessége hogy Mnajdra temploma szerepel a máltai euro pénzérméken is. Mindkét templom picike egyébként, be lehet menni mindkettőbe (bár Hagar Qim-ben éppen dolgoztak).





A templomok meglátogatása után elsétáltunk a parti sziklákig. Nagyon szép volt innen a kilátás, leginkább az írországi tájat idzéte. Látható itt egy picike "azure window" is.



Mivel még volt időnk, úgy döntöttük hogy elmegyünk még egyszer a Kék barlanghoz, ezúttal a Panorama kilátóhoz, hogy azt lássuk ami minden képen megjelenik a máltai kék barlangról. Hagar Qim-től ez csak kb 1,6 km, így nem vártunk a buszra hanem elgyalogoltunk. Megérte a látvány, fantasztikus volt.




Innen szerencsére ment busz egyenesen Vallettába (74-es). Valllettában még vettem egy hűtőmágnest és egy kebabot, utána visszamentünk Msidába. A szobát egyébként senki nem vette át, nyugodtan használhattuk még délután 2-kor is. Fél 3-kor indultunk el a reptérre. Msidából sajnos nincs egyenes vonal a repülőtérre, ezért be kell menni Vallettába. Vallettából sem egyenesen a repülőtérre menő buszt választottunk, megnéztem a google tervezőben és azt írta hogy mennek a 71, 72, 73-as buszok az Avjazzjoni megállóra és onnan 300 m a repülőtér. Mondom az nem sok... időnk van, sétálhatunk is. Rossz döntés volt... Több is volt az mint 300 m, de nem is ez volt a fő gond, hanem hogy teljesen a másik oldalon állt meg, körülötte négysávos utak... sehol sem bírtunk zebrát találni! Fél órát tartott amíg odataláltunk. Busszal amúgy 20-25 perc Vallettából a repülőtérig.

Málta repülőtere (Luqa International Airport) elég nagy ahhoz képest hogy csak egy pici sziget. Egy terminál van, a bejáratnál csak pár üzlet van, az ellenőrzés után viszont rengeteg... A gépünk egy kis késéssel indult el, de 20:00-ra Pozsonyba értünk. Ezúttal már rendesen szétdobott minket a Ryanair becsekkoláskor... egyikünk a 10es sorban, másikunk a 20as-ban kapott helyet.. Nem akartam kockáztatni, így inkább kifizettem 8 eurot az ülésért. Ugyan ígyse ültünk egymás mellett, mert úgy már nem volt hely, de legalább ugyanabban a sorban, így nem voltam egyedül. Az ablakhoz ültem - ha látom a tájat és fotózhatok akkor kevésbé félek. Gondoltam hogy szépen fogom látni Máltát felülről, de nem elég hogy koszosak voltak az ablakok, Málta felett pedig hatalmas narancssárga köd volt... utólag kiderült mindez a Szahara hatása volt 😞 Fent meg már csak a felhőket lehetett látni... Naplementekor repültünk, de sajnos mi a másik oldalon ültünk így nem láttunk belőle semmit 😞 Pozsonyban sötét felhők közé szálltunk le, de rendben volt minden, megint csak enyhe turbulenciák voltak.




***NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG ÉS MEGJEGYZÉS

KÖZLEKEDÉS
- Talán az egyetlen negatív dolog a szigeten. Katasztrofális! Káosz az egész... már eleve attól hogy a másik oldalon járnak, nekünk már ez is furcsa, na ehhez még adjuk hozzá a szabályok nélküli mediterrán stílust. Görögországban kaotikusan vezetnek, de itt akkor még 5ször jobban! Ráadásul az utak többsége nagyon rossz minőségű, szűkek is, parkolni szintén össze-vissza parkolnak... A buszsofőrök némelyike pedig olyan gyorsan jár mint az őrült. Majd szét potyogott a busz...

- A buszközlekedés maga egyébként pozitív, az egész szigeten bárhova el lehet jutni busszal (turista látványosságokhoz, kevésbé ismert helyekre is), buszmegállók minden köpésben vannak. A buszokat azonban le kell inteni ha azt akarjuk hogy megálljanak, ha pedig ki akarunk szállni akkor meg kell nyomni a stop gombot. És ne gondoljuk hogy nagyobb városokban automatikusan megáll, mi erre kétszer is ráfizettünk! Na és persze azt se felejtsük el, hogy a másik oldalon kell a buszt várni mint amihez hozzá vagyunk szokva!
- A buszok újak, modernek, általában minden buszban kiírják a buszmegállókat, és be is szokták őket mondani. Nehézséget okoz azonban megérteni milyen településen van az ember. Mondja ugyan azt is, de nem lehet megérteni, ki pedig nincs írva. Település táblákat sem láttunk sehol. Végül a buszmegállókat szoktam nézegetni kint, mert rájöttem hogy minden táblára ki van írva felül a település, alatta pedig a megálló neve. Ami még negatív a buszokban, hogy a sofőrök sokszor bekapcsolják a klímát, még akkor is ha hideg van, mi többször is majdnem megfagytunk.
- Nem járnak ugyan túl pontosan a buszok - késhetnek, de mehetnek korábban is! viszont nekünk sosem volt gondunk egyikkel sem, mindig jött mindegyik. Egyes vonalakon gyakran járnak a buszok, és a legtöbb helyre több busszal is el lehet jutni. Néhány olyan van csak ami ritkábban jár... A nappali buszok többsége este 10-ig, fél 11-ig jár, éjfél után vannak éjszakai buszok.
- Legnagyobb probléma a közlekedéssel - főleg nyáron, hogy dugók vannak a városokban, mivel az egész sziget kicsi, a városok egymás hegyén-hátán épültek, és nagyon sok a jármű... Valletta környékén már így is soká tartott az átjutás. Ehhez nyáron még hozzájön a sok turista, azt mondják hogy olyankor sok buszra fel sem fér az ember mert tömve vannak, meg kell várni a következőt.

- A tömegközlekedés (ami Máltán csak buszközlekedést jelent, nincs se vonat, se villamos, se troli a szigeten) olcsó - egy jegy 1,50 €, ezt két órán keresztül lehet használni, és az alatt akárhányszor át lehet szállni bármelyik vonalon. Lehet venni 12 darabos gyűjtőjegyet is 15 euroért, ez egy chip kártya amit minden felszálláskor hozzá kell tenni a géphez a buszon. Többen is használhatják amíg el nem fogy. Mi is ezt használtuk, ketten vettünk egyet, ez két napig volt elég, akartunk venni még egyet a másik két napra, de sajnos nem jártunk olyan helyen ahol vehettünk volna kártyát. Aki több napot van a szigeten annak megéri egy hetes bérletet venni 21 euróért. Ezeket csak a busz terminálokban lehet venni (Valletta, repülőtér...). Tervezni egyébként már sokat megterveztem előre otthon, Málta közlekedésének hivatalos oldaláról (www.publictransport.com.mt), de a google tervező is nagyon hasznos.





- A zebrák Máltán is többnyire olyanok mint Spanyolországban, vagyis az átjáró két oldalt van négyzetekkel jelölve, sőt itt még kisebbek a pontok... De láttunk klasszikus zebra átkelőket is.



EMBEREK - ez nagyon kellemes meglepetés volt a számunkra, azt hiszem soha nem találkoztam még ilyen kedves, udvarias emberekkel. Szinte mindenkiről pozitív véleményünk volt. Nem bunkók, udvariasak, segítőkészek, kedvesen szólnak, megköszönnek mindent, és úgy tűnt hogy nem mindenük a pénz... A taxisofőrünk, a házigazdánk, a buszsofőrök, az eladók a boltokban... nem tenyérbemászók, akkor sem sértődnek meg ha nem veszünk semmit, hálásak a 10 cent borravalóért is, és nem kérnek el pénzt minden plusz szolgáltatásért... Általában idősebb bácsikkal találkoztunk, néhányan szóba is elegyedtek velünk...
- Egyébként Máltán elég sok a fekete, afrikai, akik valószínűleg már régen itt élnek és dolgoznak. Arabot alig láttunk, kínait is csak turistát, menekülttel pedig eggyel se találkoztunk.

NYELV - Málta 1964-ig brit gyarmat volt, és még utána is 10 évig az angol királynő volt az ország államfője. A brit hatás a mai napig érezhető - leginkább a baloldali közlekedésben, az angol nyelv használatában, de piros telefonbódékat és postaládákat is ugyanúgy találunk Máltán mint pl. Londonban. Máltának két hivatalos nyelve van - az angol és a máltai. A helyiek egymás között inkább máltaiul beszélnek, de az angolt is tökéletesen beszéli mindenki. Málta nyelviskoláiról is híressé vált, a mediterrán ország kitűnő választás az angolul tanulni vágyóknak. A máltai nyelv nagyon furcsa - föníciai, arab, olasz, angol keverék... melyre minden itt élő nép hatással volt. Ez az egyetlen sémi nyelv, melyben latin betűkkel írnak. Néhány szó hasonlít az olaszra, angolra, de leginkább talán az arabra hasonlít. A településnevek, utcanevek, buszmegállók nevei mind máltaiul vannak, amiknek a kiejtéséről fogalma sincs az embernek ha pl. kérdezni szeretne valamit... A feliratok általában mindenhol angolul vannak, egy-egy helyi közlemény, figyelmeztetés máltaiul, esetleg 2 nyelven...



ÉPÍTÉSZET - az egész szigeten egyforma építészeti stílus uralkodik - sárga homokkő épületek, mindegyik ugyanolyan stílusban épült, magasabb, alacsonyabb épületek is - városokban, falvakban is. Tipikusak a színes zárt balkonok, mindegyik más színű, néha az ajtók, ablakok is színesek. Szintén tipikusak a kopogtatók a hatalmas fa bejárati ajtókon, és a máltai kereszt is sok helyen megjelenik. Sűrűn lakott minden, a házak is egymáshoz tapadnak. Nagyon sok a templom az egész szigeten. Minden városnak/falunak szép nagy temploma van, szintén mind ugyanolyan stílusú - általában két tornya és egy kupolája van. Néhány templom tetején szobor is van (Krisztus, Szűz Mária). Az emberek a mai napig nagyon vallásosak, állítólag itt még mindig nem megengedett a válás.
- Még egy érdekesség - a házak régen nem voltak számozva, ezt csak nemrégen vezették be, ezért minden háznak a mai napig neve van.





TERMÉSZET - sokan írták Máltáról hogy egyáltalán nincs sehol semmi zöld az egész szigeten. Igaz hogy mi április elején voltunk, és nem augusztusban, de most mindenhol sok volt a zöld. Városokban, főleg Vallettában fű nincs sehol, de sok a fa - leginkább pálmafák, de vannak lomblevelűek is - ezek mind betonba vannak ültetve. Virágok is sok helyen vannak (muskátlik, petúniák és számomra ismeretlen fajok), virágok között általában csak föld van (talán homokos). Vidéken azonban van fű is, zöld az egész. Zöldséges kertek is vannak, ugyanazt termesztik mint nálunk (burgonya, borsó, tök, hagyma, stb..), csak előbbre vannak mint nálunk. Ezek kis kőfalakkal vannak körülvéve, elválasztva. Rengeteg az opuncia a szigeten, kerítésnek is használják őket. Ezenkívül vannak olajfák, leanderek, bouganvilleák (még nem virágoztak), narancs/mandarinfát csak keveset láttunk, kaktuszok, fenyők, és még sok más ismeretlen fa és virág 😀





- a csapi víz ugyan iható Máltán, de az íze borzalmas, sőt még a szaga is! Viszont az ásványvizeknek sem volt túl jó ízük
- Ami a turistákat illeti, most még viszonylag kevés ember volt, nyáron azonban tömve van ez a pici sziget.
- Minden szép rendezett - parkok, közterek, és ami abszolút pozitív hogy nagyon sok a pad mindenhol egész Máltán! Bárhol leülhet az ember megpihenni.

ÉTELEK/ITALOK
Tipikus étel máltán a nyúl (fenek), több módon elkészítve, valamint a halételek, és különböző tengeri herkenytűk, de a csiga (bebbux) is elterjedt. Máltai gyorsétel a ftira - szendvics máltai kenyérben, tonhallal, zöldségekkel. Szintén tipikus máltai az apró péksütemény - pastizzi, mely kétféle van - borsópéppel vagy rikottával tölött, darabját 30 centért árulták. Érdemes megkóstolni a máltai kenyeret is.
Ami az italokat illeti, a máltaiaknak van egy saját szénsavas üdítőjük - Kinnie (még keserűbb mint a kóla), helyi sörük a Cisk, illetve tipikus az opunica kaktuszból készült likőr is.



ÁRAK
Máltán sem magasabbak az árak mint például Görögországban. Főételek éttermekben 10 - 14 euróba kerülnek; gyors éttermekben szendvicsek/bagettok/kebab 3,50 - 5 €; italok olcsóbbak - kávé 1,50 - 2  €, üdítők is 1,50 - 3 €, sör Valletta főterén 3,50 €, sütemények 3, 50 €; képeslapok általában 0,35, drágább helyen 0,50 €; mágnesek 1,50 - 2,50 €. Üzletben az élelmiszer hasonló mint Görögországban, vagyis kicsit drágább mint nálunk. Ruhák, cipők viszont olcsóbbank tűntek, bár csak a kirakatokban láttuk őket. 

További képek Máltáról:
https://qq0u.app.link/e/sIfJiUwRbU