ELLMAU

ELLMAU - GOING AM WILDEN K AISER 2025 .08.28. Hegyi doktor rajongók figyelem! Ez a poszt most leginkább erről a témáról fog szólni... 😊Anyukámmal nagy Hegyi doktor rajongók vagyunk, a sorozat eddigi összes részét megnéztük. A filmet is szeretjük, de leginkább a tájak miatt néztük meg akár többször is, imádjuk a hegyeket! Gondolkoztam rajta hogy szívesen meglátogatnám a forgatási helyszíneket, akár önálló kirándulásként is.

OLYMPIA (Fakultatív Zakynthosról)

Volt még két fakultatív kirándulásunk Zakynthosról, amit nem mi szerveztünk, hanem egy másik utazási iroda, és mi csak együttműködtünk velük - Kefalónia és Olympia. Mindkét kirándulás egész napos volt, és mindkettőre csak a nyár végén tudtam eljutni. Olympiára azért mert az első héten nem jött ki a lépés, utána pedig én is elfoglalt voltam, és a busz is tele volt főszezonban, akkor nem mehettem. Megmondom őszintén nem is vonzott annyira, nem vagyok se egy nagy sport rajongó, se a régészetért nem vagyok túlzottan oda. Persze érdekes egyszer megnézni az ókori olimpiai játékok színhelyét, de inkább egy körút részeként ahol az ember több helyre is ellátogat. Ezen a kiránduláson csak Olympiába mentünk, a régészeti parkba és a falucskába, ráadásul 60 euróba került, ennyit semmiképpen nem ér meg.

8:15-kor indult a komp Zakynthos városból a szárazföldre, Kilinibe. Előtte összeszedtük az embereket a különböző településekről. A Levante Ferries társasággal mentünk, ugyanazzal amivel érkezésemkor jöttem Zakynthosra. Két társaság jár a szigetről a szárazföldre, a másik a Kefalonian Lines. A Levante Ferries kompjai nagyobbak és szebbek - van bennük étterem, boltok... A napkeltét már lekéstünk, de gyönyörűek voltak a színek utána is a kikötőben...






Az út kb. 1 és negyed órát tartott Kilinibe, utána busszal mentünk tovább Olympiába, kb. 40 percet. Az angol idegenvezető meglepő módon semmit se mondott egész úton, csak két könyvet mutatott, valószínűleg azért mert nincs rá engedélye 😁 Az úton nem láttunk semmi érdekeset, csak pár dombot, amúgy inkább sík a vidék. Közvetlenül a park mellett parkoltunk, és volt olyan 15 perc szabadidőnk mikor megérkeztünk. Lehetett italt venni, toalettre menni... A park előtt volt egy étterem, egy kávézó, és két szuvenírüzlet... Kellett volna 12 euro belépőt fizetni a parkba és a múzeumba, de aznap szerencsénk volt, mert a belépés ingyenes volt 😉
A csoport bent találkozott a bejárat előtt, itt két részre osztottak minket, és jött hozzánk két helyi idegenvezető. Megmondom őszintén egyik nő sem volt szimpatikus, az egyik állandóan vigyorgott a másik meg nagyon affektált. De legalább érdekes dolgokat mondott Olympiáról... Egy kb. egy órás közös séta következett. Először a múzeumban, majd a szabadtéri részen. A kettő között van park is, olyan botanikus kert féle.






Olympia vagy Olümpia ókori város a Peloponnészoszi-félszigeten fekszik, a Kladeios és az Alpheios folyók találkozásánál, a Kronos hegy alatt. Itt rendezték meg az ókori olimpiai játékokat i.e. 776-tól, mindig 4 évente, összesen több mint 200-at. Néhány érdekesség:
- a sportversenyek idején a háborúk is szüneteltek
- a versenyeken csak férfiak vehettek részt, nézőként is!
- a győztesek babérkoszorút kaptak, és szobrot emeltek nekik
- a sportolóknak meztelenül kellett versenyezniük, mert egyszer egy nő, egy olimpiai bajnok anyja férfinak öltözött hogy megnézhesse fiát versenyezni, de leleplezték, és azóta meztelenül versenyeztek.
- a gymnázium szó a görög gymnos = meztelen szóból származik, itt edzettek a sportolók, szintén meztelenül
- Olimpia szentélye fontosabb volt mint az athéni Akropolisz, az csak egy helyi szentély volt
- ma is itt történik az olimpiai láng ceremoniális meggyújtása a Nap sugaraival egy parabolatükör segítségével, ezt 11 papnőt jelképező nő végzi, korhű öltözékben. Innen szállítják tovább fáklyával oda ahol az aktuális olimpiai játékok vannak






Épületei:
- Zeusz temploma - itt állt az ókori világ 7 csodájának az egyike, a 13 m magas aranyból és elefántcsontból készült Olümpiai Zeusz szobor, Pheidiasz szobrász alkotása. A műhelye is itt volt.
- Héra temploma
- Philippeion - makedóniai Fülöp tiszteletére építették, ez volt az egyetlen templom melyet nem istennek szenteltek
- Palaistra - árkádos oszlopsor - küzdőtér, ugyanolyan hosszú volt mint a stadion, így rossz idő esetén tudtak itt edzeni a sportolók
- Stadium - 192,25 m hosszú (mely Héraklész lábméretének négyszázszorosa, a modern stadion szó is innen származik), 30 m széles
- Hippodrom - lóverseny és kocsiversenypálya, már nem létezik









Utána volt még kb 2 óra szabadidőnk, sétálhattunk még a park területén, mehettünk ebédre a mellette lévő étterembe, vagy sétálni egyet a városkában. Én még egy kicsit körülnéztem a parkban. Azt meg kell hagyni hogy szépen rendben van tartva az egész, nem hiába... rajta van az UNESCO világörökségi listáján is. Viszont épületmaradvány csak kevés van (a legtöbb Héra templomából és a Philippeionból maradt), a többi csak oszlop meg szétszórt kő... A végére már nagyon elfáradtam és akartam egy kávét inni, de nem abban az étteremben ahol az összes turistánk volt... Mellette volt egy szuvenírüzlet féle... ki volt írva hogy van kávé is... azt hiszem automatás 😆, de csináltak nekem frappét is...

Utána sétáltam egyet a városban, ami pár utcából áll... a boltok épp zártak, siesta idő volt... Csak a templom említésre méltó... Ebédre egy bárányos gyrost ettem, de az a hús benne mindenre hasonlított csak bárányra nem... 4-kor találkoztunk és indultunk vissza Kilinibe. A komp 17:00-kor indult, 7 körül már otthon voltunk.





Tehát összességében nem ajánlanám ezt a kirándulást Zakynthosról, tényleg csak olyannak aki fanatikus rajongója az olimpiai játékoknak, ráadásul jól kell tudni angolul mert a parkban az idegenvezetés angolul van, és részletesen elmondanak mindent...

További képek Olympiáról:
https://qq0u.app.link/e/DPAkKxlRbU