ELLMAU

ELLMAU - GOING AM WILDEN K AISER 2025 .08.28. Hegyi doktor rajongók figyelem! Ez a poszt most leginkább erről a témáról fog szólni... 😊Anyukámmal nagy Hegyi doktor rajongók vagyunk, a sorozat eddigi összes részét megnéztük. A filmet is szeretjük, de leginkább a tájak miatt néztük meg akár többször is, imádjuk a hegyeket! Gondolkoztam rajta hogy szívesen meglátogatnám a forgatási helyszíneket, akár önálló kirándulásként is.

ZAKYNTHOS SZIGETTÚRA

A buszos szigettúra volt az én kedvenc kirándulásom, bár sok turista azt mondta hogy ő aztán buszba nem ül. Nekem viszont már elegem volt a hajóból és a strandokból 😃, és ez a kirándulás van arra hogy valaki igazán megismerje a szigetet ahol nyaral. Meglátogassa a legfőbb nevezetességeket, lássa a természet szépségét amivel Isten megáldotta Zakynthost, és persze meg is tudjon róla mindenféle érdekes infot. Ebben a kirándulásban szerencsére nemigen követtük más irodák trendjeit, és a saját programunkat állítottuk össze, ami szerintem meglehetősen jól sikerült.

Reggel 8:30 körül indultunk Laganasból a főváros felé, majd onnan északra. Első megállónk Kallithea település volt, kb fél órányira Zakynthos városától. Itt a Therianos család organikus farmját látogattuk meg.

THERIANOS FARM
A farmnak egy egész fejezetet lehetne szentelni. És nem csak azért mondom mert a tulajdonosok jó barátaim lettek, hanem mert tényleg egyedi hely. A Therianos család évtizedek óta termeszt a 2 hektáros farmon szőlőt és a 2,5 hektáros olajfaligetben olivát, melyekből organikus mazsolát, olivaolajat és bort készítenek hagyományos módon.
A tulajdonosok Dimitris és a nővére Dionisia nem csak a csoportokat vezetik körbe, az egyéni látogatóknak is szívesen megmutatják a farmot. A farm része négy hagyományos zakynthosi stílusú ház, melyet turistáknak adnak ki a nyári szezonban. Érdekesség hogy a 4 háznak neve is van - szerelem, fény, világegyetem és élet, ezek a család filozófiáját keltik életre. Az ültetvények mellett megnézhetjük és meg is simogathatjuk az állatokat - Afroditét, a szamarat, Herakleszt, Hérát, Athénét és Areszt, a kecskéket, de vannak teknősbékák, nyulak, csirkék is.
A program kb 1 órás, elmondjuk hogyan szedik az olivát és hogy készítik a bort tradicionálisan taposással. Ezt követi a kóstoló, ahol minden terméküket meg lehet kóstolni - vörös, fehér és rozé bor, tömjén méz, tsipouro, mézes, citromos és fahéjas likőr, és természetesen az olivaolaj. Therianosék azonban nem csak ételekhez használatos extra szűz olivaolajat készítenek, de az ún. "health claim" olivaolajat is, mely gyógyírként szolgál nagyon sok betegségre (érrendszeri, emésztőrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, magas koleszterin, fejfájás, szív, máj betegségei, különféle bőrbetegségek) - szükség szerint lehet inni vagy a bőrre kenni. Egy csomó díjat nyertek vele, a világ legjobb minőségű olivaolajaként. Természetesen a termékeiket helyben meg is lehet vásárolni.
Ez a program mindenkinek a kedvence volt. Örültek hogy megismertek egy vendégszerető görög családot.





KÉK BARLANGOK
Innen folytattuk az utunkat észak felé, Agios Nikolaos kikötőbe a sziget észak-nyugati részén. A program következő része hajókázás volt a kék barlangokhoz. Ez nem volt kötelező, csak az ment aki akart, a kb 45 perces út 7 euro volt fejenként (ez nem volt benne a kirándulás árában). Mindig kis hajóval jártunk létszámtól függetlenül (inkább csónaknak nevezném), de sose voltunk többen 20-30 embernél. Minél kisebb a hajó annál könnyebben tud bemenni a barlangokba. Mi 3-ba szoktunk bemenni, és két sziklaíven áthajózni. Aki nem akart jönni, az a kikötőben maradt. Agios Nikolaosban nem sok látnivaló van, pár kávézó, étterem és szuvenírbolt.
Kétszer fordult elő egész nyáron hogy rossz idő miatt nem lehetett a barlangokhoz hajózni, ilyenkor alternatív programot kellett kitalálnunk. Más élmény kis csónakból, közelről megnézni a barlangokat, a türkizkék vizet, a különféle sziklaalakzatokat...
Ehhez kötődik azonban egy kellemetlen élményem is... Egyszer kb 15-en voltunk, így a legkisebb csónakkal mentünk... és éppen nagy hullámok voltak, de akkorák hogy szinte ugrált a csónak már az elején... Amikor az első barlanghoz értünk visszafordítottam a hajót, hogy így nem mehetünk tovább! Legalább visszaadták az embereknek az ára felét... Azt hiszem azóta félek a hullámoktól 😆




NAVAGIO
A Navagio öböl feletti kilátópontot nem lehet kihagyni semmelyik szigettúrából. Elvégre Zakynthos legnagyobb nevezetességéről van szó. És véleményem szerint fentről sokkal szebb, ahonnan az egész öblöt láthatjuk, a gyönyörű türkizkék vízzel. 12:30 körül szoktunk ideérni, és többnyire egy órát időztünk itt. Bár csak fotómegállóról van szó, mindig nagy a tömeg és várni kell a kilátóban. A legtöbb buszos csoport 12 körül érkezik. Ahogy mindenki tudja, a kilátás nem a kilátóból a legszebb.. nem nagyon éri meg a kilátóra várakozni a tűző napon, nem ritkán egy órát is... Innen a hajóroncsot is alig lehet látni.. A valóban szép képek a sziklákról, a veszélyesebb helyekről készülnek. Sajnos minden évben lezuhannak itt páran, mert nem elég körültekintőek... Pedig el lehet mászni a sziklák végéig is, ha nem megy az ember a legszélére akkor nem olyan veszélyes...
Egyszer volt olyan főszezonban hogy minimum egy kilométeren autók parkoltak és nem tudtunk átmenni busszal... Akkor sokat kellett gyalogolni a kilátóig meg vissza, a turistám többsége meg idős volt. A kilátónál nincs semmilyen épület, sem wc, ezt jobb ha észben tartja az ember. Csak árusok vannak... lehet itt hagyományos termékeket kóstolni és vásárolni, például likőröket - ami számomra egyedi volt az a rózsalikőr, aki arra jár kóstolja meg (szerintem a legjobb az a bódé, amely közvetlenül a kilátó előtt van).






EXO HORA 
A Navagiotól folytattuk az utunkat már délnyugati irányba. A programunk következő része az ebéd volt, de előtte még megálltunk egy rövid fotózásra Exo Hora falucskában. Hogy miért is? Itt található a sziget legrégibb olajfája, melynek korát több mint 2000 évre becsülik! Hatalmas törzse csodálatra méltó, és a fa még ma is terem. Nem lehet nem megtalálni, a téren van a főút mentén. Említésre méltó a másik oldalán található, szintén matuzsálem platánfa is, igaz ez "csak" 500 éves.




LOUHA
Ebédeléshez egy olyan helyet választottunk ami nem olyan zsúfolt, ahova nem sok turistacsoport jár. Ez pedig a Paliomilos (öreg malom) taverna Louha falucska előtt. Maga a falu az egyik legkisebb a szigeten, csak 45 lakosa van, és az egyedüli a szigeten amit nem ért el a turizmus... nincs egyetlen turistaboltja sem. A taverna elhelyezkedése nagyon jó, az út mentén van, teraszáról pedig az egész falu látszódik. A tulajdonosok Panagiotis és Sofia nagyon kedvesek, a kaja és a kiszolgálás azonban nem a legjobb. Kicsi a választék, legalábbis mi 5-6 féléből választhattunk csak (stifado, pastitsio, spagetti, báránysült, sült sertés szelet és sült csirke), ebből is volt hogy valami hiányzott. Ha pedig sokan voltunk lassúak voltak, és az étel minősége sem volt a legjobb. Inkább úgy mondanám hogy nincsenek felkészülve a tömegre... amikor egyedül voltam csoport nélkül, istenire sikeredett a sertészseletjük! Az áraik olyanok mint más tavernákban (9-10 euro körül van egy főétel).





AGIA MAVRA 
A turisták többsége az Anafonitria kolostorba jár, ahol a sziget védőszentje Szent Dionüszosz töltötte élete nagy részét. Mi pont ezért nem mentünk oda, mert nagy a tömeg, és bent se beszélni se fotózni nem lehet. Az Agios Giorgos Krimnon kolostor sokkal jobb választás, de ez közvetlenül a Navagio után van, és időben nem fért bele. Így is csak 14:00 körül szoktunk az étterembe érni. De semmiképp se akartam kihagyni a vallást, és meg akartam látogatni legalább egy templomot. Így esett a választás az Agia Mavra templomra, mely útban is volt, és a célnak pont megfelelt. Ezt is látogatják egyébként csoportok, sőt Szent Dionüszosz után Agia Mavra, a fekete madonna a második legnagyobb tiszteletben tartott szent a szigeten, mindkettőnek gyógyító képességet tulajdonítanak. A templom sajnos már nem az eredeti, újjá kellett építeni, miután leégett egy tűzvészben 2005-ben. Így gazdagon díszített, aranyozott ikonosztáza is megsemmisült. A Madonna ikonjáról azt állítják hogy túlélte a tüzet. A templom velencei harangtornya 37 m magas, harangjai állítólag az egész szigeten hallhatóak.
Itt csak egy rövid, 15 perces megállónk volt, hogy megnézzük a templomot. Mivel már nem az eredeti, a belsejében lehet fényképezni és beszélni is, és nem kötelező a megfelelő öltözék sem.





CALLINICO
Ebéd után jól esik egy kis borocska... magyarul, jöhet a borkóstoló. Görögországban szinte mindenhol készítenek helyi borokat, ez alól Zakynthos sem kivétel. A szigeten 50 különböző szőlőfajtát termesztenek, legelterjedtebb a Verdea (az olasz "verde" - zöld szóból). A megközelítőleg 20 borkészítő üzemből a legnagyobb és legismertebb a Callinico borászat Kallipado településen. Meg lehet nézni az üzemet, és elmondják az egész gyártási folyamatot a préseléstől a palackozásig. A pincében megtekinthetők a legrégebbi kollekciók is (1970-től kezdve). Van itt egy kis múzeum is, ahol a legelső gépek és régi használati tárgyak vannak kiállítva. Nem maradhat el a kóstoló sem a végén. Callinico borait sok étteremben is felszolgálják, természetesen itt olcsóbban hozzájuk juthatunk. A fiatal borokat 4,50 euróért árulják (kettő 8 €, három 12 €), a csemegebort 7 €-ért, a drágábbak 10-15 €-ba kerülnek. Nagyon szépen meg van csinálva a borászat, érdemes ellátogatni ide is.




BOHALI
Utolsó megállónk a Bohali domb volt a főváros felett, szép innen a kilátás az egész városra. Bohali maga Zakynthos város előkelő negyede, főleg régen sok elegáns villa állt itt. A domb három részre osztható... kicsit távolabb van a Strani park, itt írta versét Dionysos Solomos, mely később a görög nemzeti himnusz szövege lett. Maga a Bohali két részből áll... a tér a kilátóval, ahova mi is jártunk, és egy kicsit feljebb vannak a velencei vár romjai. A téren találjuk a Zoodoho pigi (életadó forrás) templomot. Van itt pár cukrászda/kávézó/fagyizó és egy elég drága szuvenírbolt is. A kilátás azonban tényleg csodálatos nappal és éjszaka is. Mi 15-20 percet töltöttünk itt, és utána mentünk vissza Laganasba. 17:30-18:00 körül szoktunk megérkezni.






















További képek Zakynthosról:
https://qq0u.app.link/e/1FSp3JVbbU