ALLGAU - NEUSCHWANSTEIN

NEUSCHWANSTEIN A Neuschwanstein kastély gyerekkori álmom volt, volt egy puzzlem, amin az szerepelt (szerintem nem vagyok egyedül). Eddig valahogy nem jött ki a lépés hogy megnézzem, meg igazából nem is vonzanak a turistás helyek. De amint Füssen szóba jött, mondom akkor láthatom a Neuschwanstein-t is... Azzal tisztában voltam, hogy magát a kastélyt nem nézzük meg - egyrészt a jegyek már hetekkel előre ki vannak árusítva, másrészt nem is télen szeretném megnézni. De kívülről azért mindenképpen látni akartam, ha már ott voltunk. 

HOLLANDIA 2.rész

AMSZTERDAM
Délután még sétáltunk egyet Amszterdamban, szépen sütött a nap.

Amszterdam, melyet észak Velencéjének is neveznek, az Amstel folyó torkolatánál, az IJ partján fekszik, nevének jelentése gát az Amstel folyón. A városban kb. 90 sziget, 160 csatorna, 1 500 híd és 2400 lakóhajó található.

Az állomástól elindultunk a Damrak utcán a Dam térre. Szép az állomás épülete, onnan indulnak a villamosok. A Damrak egy széles sugárút, a fő állomást köti össze a Dam térrel, élettel teli utca, mellette van egy kis kanális. Itt található a Szex múzeum, a Beurs van Berlage - a börze épülete, valamint a végén egy bevásárlóközpont - De Bijenkorf. Nem messze az állomás épületétől áll a St. Nicolaaskerk, Amszterdam fő temploma.





A város nem dicsekedhet túl sok kiemelkedő nevezetességgel, és a városkép is viszonylag egyforma. Fő tere a Dam tér, itt található Madam Tussaud viaszmúzeuma, egy emlékmű, a Királyi palota - Koninklijk Paleis, a Nieuwe Kerk - vagy új templom, a holland koronázótemplom, mögötte pedig a gótikus stílusú Magna Plaza bevásárlóközpont.





Természetesen Amszterdam fő attrakciói a kanálisok. A Grachtengordel - a város csatornarendszere 4 fő csatornából áll - Singel, Kaisergracht, Prinsengracht és Herrengracht, ezeken sok a híd is. Nagyon szép a város, de az egész egyforma, az embernek az az érzése hogy mindig ugyanott jár, a tájékozódás pedig itt is hasonlóan nehéz mint Velencében. A kanálisok mentén két oldalt út van, de járda nincs, az autók a kanális mentén parkolnak. Magas, szűk házak sorakoznak a partokon, némelyik görbe is. Ezek téglából épített oromzatos házak, melyek cölöpökre épültek. Helyszűke miatt a hollandok felfelé építkeznek, a lakások kicsik. Érdekes hogy a házak oromzatán felül horog van - ezen vontatják fel a bútorokat, mivel a lépcsőházak is szűkek, és nem férnének el. Még egy érdekesség, hogy az ablakokon nincsenek függönyök, és kevés ablak néz az utcára, az adó miatt. A csatornák mentén szilfákat találunk, de máshol is sok a növényzet, virágok - házakra felfuttatva, ablakokban, fapapucsokban is.




Mint tudjuk Hollandiában legális mind a prostitúció, mind a könnyű drogok használata, mindkettő nagyon sok turistát vonz a városba. Az utóbbira az ún "coffeeshop"-ok specializálódnak, melyek egyik attrakciója a marihuánás sütemény (ezt csak hallottam, nem próbáltam ki, és nem is mentem be egy coffeeshopba se!)


Amit viszont a saját szememmel is megnéztem, az a Piros lámpás negyed vagy Red Light District (De Wallen) - hát mit mondjak... érdekes élmény! Sötétben minden pirosan világít, mint a karácsonyi fények, s az erotikáé a főszerep (sexshopok, színházak, pornómúzeumok, erotikus témájú szuvenírboltok), illetve a lányok a kirakatszerű ablakokban állnak fehérneműben, mellettük pulton a sminkkészletük, rádió, tükör, mögöttük sokszor az ágy. Ha a függöny be van húzva, azt jelenti kliensük van. Fotózni tilos közelről, minden ablakra ki van téve a jel (kérdezhetitek hogy akkor én hogy csináltam... zoom-mal a másik oldalról, de megszóltak akkor is mikor nem is őket fotóztam 😁)!




A kaland csak ezután kezdődött, mikor visszamentünk az állomásra - metróval ingyen (így sikerült, azért inkább ne próbáljátok ki!). A csomagmegőrző szekrényeket nem lehetett kinyitni és már nem volt senki az állomáson. Nem tudtuk mit csináljunk, nagyon el voltam keseredve... Már két napja ugyanabban a ruhában voltam, zuhanyozás nélkül, ráadásul a fényképezőgép elemek töltője is a bőröndömben volt... A legrosszabb pedig az volt hogy nem is tudtuk mi lesz vele, mert másnap vasárnap volt... nem tudtuk hogy dolgoznak e az állomáson, de mégha igen, akkor is bonyolult volt ide ismét visszajönni. De végül muszáj volt Carolinára hallgatnom és ott hagyni a csomagom aznap éjjelre.
Carolina egyébként nem holland (ahogy a nevéből is sejthettétek), hanem kolumbiai. Itt járt egyetemre egy Wageningen nevű kisvárosban, és itt is laknak a holland barátjával. Wageningen kb. 1,5 órányira van Amszterdamtól vonattal (7,60 € egy út - eredeti ár 12,70 €). A vonatban sikerült megtudnunk hogy másnap reggel lesz valaki az Amstel állomáson...
















KATTINTS IDE A 3. RÉSZÉRT...

További képek Hollandiáról:
https://qq0u.app.link/e/qhXenI5ADT