8. NAP
Átköltöztem egy másik ismerősömhöz az egyik athéni negyedbe, és másnap reggel nekiindultam felfedezni a város azon részeit amit még nem láttam.
ZAPPEION - NEMZETI KERTA Szintagma tér mellett található. A kert semmi extra, többre számítottam, mert több helyen is olvastam róla, de nincs ott semmi érdekes csak egy nagy szökőkút a Zappeion előtt, és kétes alakok egy részén A Zappeion konferencia-és kiállító terem épületét a dán építész, Theofil Hansen tervezte. Számomra ez azért érdekes mert ő tervezte a bécsi parlament épületét is, szintén görög klasszicista stílusban.
Az Amalia sugárúton található a Hadrianusz-kapu, melynek folytatása az Olimpiai Zeusz templom, és van itt egy szép szerb templom is.
SZINTAGMA - PARLAMENTA Szintagma Athén főterének számít, a város egyik központja, amiatt is mert itt található a görög parlament. Megnéztem az "őrök mozgolódását" - leginkább így nevezhetném az őrségváltást. Minden órában látható az ismeretlen katona emlékműve előtt, vasárnap nagyobb ceremónia van, de azt sajnos még nem sikerült látnom. Az őrök ruhája is többféle lehet, én ebből is csak az egyszerűbbet láttam. Egyébként ott állnak a bódéjuknál mozdulatlanul, és minden órában van lehetőség fotózkodni velük, de csak egyenként és tilos hozzájuk érni!
Érdekes hogy a tér felső része a parlamenttel el van választva egy sugárúttal a tér többi részétől, mely sokkal alacsonyabban fekszik. Van ott szökőkút, árusok, elegáns hotelek, metro bejárat, buszmegálló... A nagyja jól néz ki, de van rondább része is.
MITROPOLEOSAthén katedrálisa. Itt ért a következő csalódás... az egész katedrális be volt csomagolva, kívül-belül (állítólag már 5 éve!), így nem láttam belőle semmit 😞 A mellette lévő kis bizánci templom viszont szép.
KAPNIKAREAEgy másik szép és régi bizánci templom. Érdekes hogy pontosan az utcák kereszteződében fekszik. Az egyik innen induló utca az Ermou, Athén fő bevásárlóutcája.
PLAKAA legrégibb és legszebb rész Athénban, az Akropolisz lábánál fekszik. Elbűvölő negyed szűk kis utcákkal, színes házacskákkal és sok szuvenírüzlettel, étteremmel, kávézóval. Nagyon tetszett!
Nem messze ide található a római agora vagy fórum, legfőbb nevezetességei az Athéna kapu és a Szelek tornya.
PSIRRIHasonló a Plakahoz, művésznegyed, ezenkívül ide összpontosul az éjszakai élet is - tele van bárokkal, élő zenével.
ANAFIOTIKASzámomra a legszebb egész Athénból. Ez a festői negyed az Akropolisz oldalán a küklád szigetek építészetét idézi az Égei-tengerben, és nem véletlen ez az egybeesés. Ugyanis a negyedet a parányi Anafi szigetről származó munkások építették akik a 19. században jöttek Athénba dolgozni, és mivel hiányzott az otthonuk felépítettek itt egy hasonló falucskát. Fehér házacskák, szűk lépcsők, színes ablakok, ajtók, virágok... egyszerűen lenyűgöző!


PANEPISTIMIO UTCAA Syntagmától indul, itt van Heinrich Schliemann háza (a régész aki felfedezte Tróját) - ma érem múzeum, a római katolikus katedrális, és az Athéni trilógia - az Akadémia, az Egyetem és a Nemzeti könyvtár - melyeket szintén Theofil Hansen és testvére terveztek.
Megnéztem még az esti kivilágított Syntagmát és a stadiont.
9. NAP
GAZIGázművek - ma ipari múzeum és kiállítóterem (Technopolis) - a kulturális élet egyik központja Athénban. Ezenkívül a városnegyed bárjairól, klubjairól is híres. Én csak a gázműveket láttam.
KERAMEIKOSRompark - az ókorban a fazekasok negyede volt, illetve temetkezési hely. Nagy területen fekszik, tartozik hozzá egy kis múzeum is. Nem nagyon érdekes, de szép a mellette lévő templom.
ERMOUAthén fő bevásárlóutcája. Érdekes hogy az elején bolhapiacokkal kezdődik, az egész környék tele van ott vele. Ki van rakva a sok kacat az utcákra, terekre, a másik felében pedig elegáns üzletek vannak, megtalálunk itt minden híres divatmárkát.
LYKAVITTOSZ-DOMBEgyik kedvenc helyem Athénban, érdekes hogy az (állítólag) a környéken élő farkasokról kapta a nevét. Az első alkalommal egy barátommal mentünk fel autóval. Van fent egy parkoló, nem messze a Likavittosz színháztól, és onnan kell felgyalogolni a tetejére - nem vészesek a lépcsők. Ott van az Agios Georgios fehér templom, szép különálló haranglábbal, és egy étterem - eléggé be van építve az egész, a templomot alig lehet látni. Nagyon szép fentről a kilátás az egész városra. Megvártuk a naplementét, de sajnos elbújt a felhők mögött. A parkolóban nincs semmi, nagy üres tér, és egy mobil büfé, meg néhány pad. Eléggé elhagyatott, bár állítólag ez a legromantikusabb hely Athénban, s ide járnak a szerelmespárok. Érdekes a láb és kéz szobor a sziklában.
A FOLYTATÁSÉRT KATTINTS IDE...
További képek Athénról:
https://qq0u.app.link/e/G7CHT5PnKT